hirdetés
hirdetés
2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.
hirdetés

Az önkormányzatok béníthatják meg a fogorvosok sztrájkját?

Leszedették a tájékoztatást, és szerződésszegésre hivatkozva ellenőrzést helyeztek kilátásba több tatabányai fogorvosnál, írja a 168 óra.

A tatabányai önkormányzat többször is levélben figyelmeztette a szeptemberre meghirdetett akcióban résztvevő orvosokat, hogy nem ért egyet a kezdeményezéssel, és utasította őket, hogy vegyék le a tájékoztatókat a rendelőkben. Ahogyan az orvosoknak szóló levélben megjegyzik, az önkormányzat és az orvosok közötti szerződés mindkét fél számára irányadó, az ettől elérő teljesítés szerződésszegésnek minősül. Hozzáteszik, az akció nem felel meg a sztrájkról szóló törvénynek, munkajogi szempontból jogellenes, a hatályos szabályozás nem ismeri a „figyelemfelhívó akció“ jogintézményét.

Nagy Ákos fogorvos, az akció szóvivője szerint a polgármesteri hivatal meg akarja félemlíteni a „sztrájkoló“ fogorvosokat, s el akarja némítani a kezdeményezést. Attól tart, hogy a következő napokban több más önkormányzat is hasonló lépéseket tesz majd. Mint a 168 órának elmondta, a közfinanszírozott fogorvosi ellátás az az ágazat, amely a kormányzat szerint nem is létezik, ellenben 6-7 millió ember veszi igénybe.

– A tatabányai önkormányzat félreérti a helyzetet, az ottani orvosoknak nem vele, hanem az állami finanszírozással van problémája – mondta Nagy Ákos. Hozzátette, az említett helyhatóság ráadásul azok között van, amelyek nem csak az épületet, de a gépeket is biztosítják az ellátáshoz. Az önkormányzatnak és az orvosoknak közös érdeke lenne a helyzet megoldása. Véget kellene vetni annak a rendszernek, hogy az sztks fogorvosok nem szolgáltatói, hanem a finanszírozói a rendszernek, ők ugyanis a magánrendelésükből tömik ki azokat a pénzügyi réseket, amelyek az állami hiányos finanszírozás miatt keletkeznek.

Hozzátette, az érintett fogorvosok akciója valóban nem felel meg a sztrájktörvénynek, hiszen ők nem állami alkalmazottak, hanem szerződött vállalkozók. Éppen ezért az egyetlen lehetőség a kollektív szabadság lett, azaz egyszerre megy szabadságra több mint ezer fogorvos. Természetesen a szükséges és minimális ellátást helyettesek állításával biztosítják, ugyanakkor a betegtájékoztatás eltávolításával az akció láthatatlanná tehető.

(forrás: 168 óra)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés