2020. június. 02., kedd - Kármen, Anita.

Hosszú hatású injekciós antipszichotikumok

A szkizofrénia és egyéb pszichotikus állapotok kezelését az antipszichotikumok folyamatos szedése biztosítja. A terápia megszakítása relapszushoz vezet, az ismétlődő relapszusokban csökken a terápiás válaszkészség. A fenntartó kezelést a betegségbelátás hiányán kívül számos egyéb tényező is nehezíti. A hosszú hatású, un. depó készítmények a ritkább, jól kontrollált alkalmazással csökkentik ezeket a nehézségeket, miközben az egyenletesebb plazmaszint biztosításával, az alacsonyabb dózis lehetőségével a mellékhatásokat is mérséklik. A beállítás mégis sokszor késik, mert a pszichiáternek nemcsak a betegét, hanem saját magát is meg kell győznie az injekciós kezelés előnyeiről.

A betegségtudat hiánya a pszichotikus állapotok kezelhetőségének egyik fő akadálya. A betegek többsége (50−97%!) nem ismeri fel, és nem ismeri el a mentális betegség tényét, a jelentkező tüneteket nem a betegségnek tulajdonítja, gyakran téveszmésen magyarázza. Mindezek miatt a kezelés hasznosságában is kételkedik, nem mutat hajlandóságot a terápiában való részvételre (1). Ugyanakkor antipszichotikus terápiára hosszú távon szükség van. A terápia megszakítása relapszushoz vezet, függetlenül attól, hogy előtte mennyi ideig történt antipszichotikus kezelés. Vizsgálatok igazolják, hogy a betegek többsége már az első relapszus után rosszabbul reagál a terápiára, mint korábban (2). A visszaesések megszakítják a gyógyulás folyamatát, kognitív deficitet, az életvezetésben és a szociális kapcsolatokban újabb és újabb töréseket okoznak. A kezelés fő célja éppen ezért a relapszusprevenció, aminek hatékony eszközei lehetnek a hosszú hatású injekciós antipszichotikumok.

Rövid történeti áttekintés

Az 1970-es évektől léteznek az antipszichotikumok hosszú hatású injekciós formái, de 2003-ig csak az első generációs szerek hatóanyagaival. 2003-ban jelent meg az első, atípusos hatóanyagot tartalmazó tartós hatású antipszichotikus injekció, melyet azóta újabb molekulákkal, egyre hosszabb hatástartamú készítmények követtek (1. táblázat). Az első megjelenés óta eltelt közel 50 évben nemcsak a felírható készítmények sora, hanem a depó injekció beállításának indikációja is sokat változott. Kezdetben a beállítás melletti fő érv a rossz compliance volt. Általában sok-sok relapszus után, a betegség krónikus állapotában történt a beállítás, gyakran nagy dózisban, kifejezett extrapiramidális tüneteket okozva, messziről felismerhetővé téve a szkizofrén betegeket. A 90-es évektől megjelenő atípusos szerek nagy változást hoztak a terápiában. Lehetővé vált az antipszichotikus terápia „finomítása”: ha nem is teljesen egyénre szabottan, de az egyes betegeknél jelentkező hatásokat, mellékhatásokat, az illető alkatát, foglalkozását, életmódját, preferenciáit figyelembe véve történhetett a gyógyszerbeállítás. Ezeket a lehetőségeket bővítették és bővítik tovább az egyre újabb második generációs hatóanyag-tartalmú tartós hatású injekciós formák.

Előírások az alkalmazhatóságról

A jelenleg forgalomban levő második generációs antipszichotikumok alkalmazási előirataiban szereplő indikáció minden esetben „Schizophrenia fenntartó kezelése felnőtt betegek esetében, ha állapotuk az orális aropiprazollal / olanzapinnal / paliperidonnal / risperidonnal végzett akut kezelés során megfelelően stabilizálódott. Elfogadható BNO-kódok (beleértve az összes azonosan kezdődő kódot): F20, F21, F22, F23, F24, F25, F28, F29”

Speciális kiegészítések:

Xeplion: az orális paliperidon- vagy a riszperidonkezelésre korábban reagáló felnőtt szkizofrén betegeknél akkor is alkalmazható, ha megelőzően nem történt stabilizálás orális antipszichotikummal, és a pszichotikus tünetek enyhék vagy közepesen súlyosak.

Trevictakezelésre olyan betegek esetében lehet váltani, akik (lehetőség szerint négy hónapja vagy még régebb óta) az 1 hónapos paliperidon-palmitát injekciós készítménnyel kezelve megfelelően kezeltek, és nem igényelnek dózismódosítást.

Az atípusos depók támogatási indikációi külön megkötéseket tartalmaznak a finanszírozási eljárásrendekről szóló miniszteri rendeletben meghatározott finanszírozási eljárásrend alapján.

Az első generációs/típusos szerek alkalmazhatósági köre szélesebb „Szkizofrénia és egyéb pszichózisok fenntartó kezelése, különösen, ha a tünetek között a hallucinációk, téveszmék és gondolkodásbeli zavarok mellett apátia, erőtlenség, visszahúzódás, depresszió is szerepel”, illetve Haloperidol decanoát esetén „a schizophrenia és a schizoaffectiv zavar fenntartó kezelésére az aktuálisan per os haloperidollal stabilizált felnőtt betegeknél”. Ezeknél az injekcióknál nincsenek megkötések a támogatási indikációban.

Javaslat az alkalmazásra

A per os történő gyógyszerelés és a depó készítmények relapszusprevenciós hatásának összehasonlítására különböző módszerek lehetségesek, ezek közül a tükörvizsgálatok és a nagy elemszámú kohorszvizsgálatok tűnnek a legalkalmasabbnak (3). A napjainkra összegyűlt információk (4−6) alapján lehetőség szerint már az első relapszust is meg kell akadályozni, mindent meg kell tenni az első pszichotikus shub utáni folyamatos gyógyszerszedés biztosítására, akár depó injekció beállításával is.

A hosszú hatású injekció beállítása mellett érvek és ellenérvek szólnak, a bevezetés a pszichiáter és a beteg közös döntése. A motivációs interjúk során az előnyök felsorolása mellett az esetleges hátrányok megvitatása elengedhetetlen (2. táblázat).

Hogy az egyértelmű statisztikai adatok mellett az egyes betegek kórtörténete, saját tapasztalata is alátámassza az injekciós kezelés hatékonyságát, a beállítást megelőző időszaknak döntő szerepe van. Elsődleges a biztos diagnózis felállítása és a megfelelő hatóanyag megtalálása. A választásban figyelembe kell venni az adott beteg tünettanát, mi az, amitől leginkább szenved, leginkább korlátozza mindennapi tevékenységeit: pl. inkább az erős szorongás, nyugtalanság vagy inkább a meglassultság, motivációhiány, ambivalencia okoz számára nehézséget (7). A gyógyszerválasztásban figyelni kell a beteg szomatikus állapotára, alkatára, életmódjára is. Még a per os terápia idején ki kell titrálni a megfelelő dózist, amiben újabban a klinikai tünetek mellett a gyógyszerszintek mérhetősége is segítségünkre van. Ha akár a hatékonyság elégtelen, akár a mellékhatások erősek, még az injekció beállítása előtt szükséges a gyógyszerváltás. Injekciók esetén is figyelni kell a gyógyszer-interakciókra. Csak akkor szabad beadni az első hosszú hatású injekciót, amikor a beteg állapota már kompenzált, úgy gondoljuk, megtaláltuk a számára megfelelő hatóanyagot és dózist.

Miközben ehhez gyakran sok idő és türelem kell, nem szabad „húzni az időt” a hosszú hatású antipszichotikus injekció indikációjának felállításával, akár már az első hospitalizációnál is (8, 9).

DR. TOLNA JUDIT , Semmelweis Egyetem Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika, Budapest
a szerző cikkei

hirdetés

cimkék

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!