hirdetés
hirdetés
2020. október. 29., csütörtök - Nárcisz.
hirdetés

Véradókat köszöntöttek Budapesten

Többszörös véradókat, véradásszervezőket köszöntöttek a véradók napján szerdán Budapesten.

A rendezvényen Horváth Ildikó egészségügyért felelős államtitkár tolmácsolta Kásler Miklós, az emberi erőforrások miniszterének levelét, aki úgy fogalmazott, már az őskori ember is tisztában volt a vér és az élet összefüggésével, azonban a véradás csak a 20. század vívmánya, és a tudományos, technikai feltételek mellett van egy emberi oldala is. A legfontosabb keresztény alapértékeink közé tartozik az emberi élet tisztelete, a bajba jutottak megsegítése, ezek az alapértékek azok, amelyek arra késztették a mai nap díjazottjait is, hogy ellenszolgáltatás nélkül adjanak vért, legyenek donorok vagy szervezzék a véradásokat – írta a tárcavezető.

"Önök azok a szerény, csendes hősök, akik úgy mentik embertársaik életét, és segítik gyógyulásukat, hogy arról a legtöbb esetben önökön és a véradást szervezőkön kívül senki nem tud" – fogalmazott köszönő levelében Kásler Miklós.

Horváth Ildikó megköszönte a példamutatást is, amivel a fiataloknak megmutatják, el lehet köteleződni e mellett a tevékenység mellett.

Göndöcs Zsigmond, a Magyar Vöröskereszt elnöke arról beszélt, hogy a véradók önzetlensége, az embertársaikon való segíteni akarás példamutató az egész társadalom számára.

A Magyar Vöröskereszt javaslata alapján 1988-tól november 27-e a véradók napja Magyarországon, először 1954-ben ezen a napon adományoztak kitüntetéseket a sokszoros véradóknak. Az évente megrendezett eseményen sokszoros véradók, több éve a véradásszervezésben tevékenykedők, véradóbarát munkahelyek és a véradómozgalom támogatói részesülnek elismerésben – idén hatvannégyen.

(forrás: MTI)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!

Könyveink