hirdetés
hirdetés
2019. augusztus. 25., vasárnap - Lajos, Patrícia.
hirdetés

Védőnők a gyermekáldásért

Példamutató hivatástudatuk, önzetlenségük miatt kaptak kitüntetést azok a védőnők, akik sokat tettek nemcsak a kismamákért és a már megszületett babákért, hanem rendszeresen foglalkoztak olyan párokkal is, akik szerettek volna kisbabát.

Átadták a 2018-as év “Védőnők a gyermekáldásért” díjat. A 2018 évre szóló, immár harmadszor kiosztásra kerülő kitüntetéseket Halenkárné Albrecht Éva védőnő, valamint néhai Mórucz Gabriella (2018) védőnő nevében a leánya vették át Jeneiné dr. Rubovszky Csillától, az V. kerület alpolgármesterétől és miniszteri biztostól, valamint dr. Ősapay Klárától, a Babacsalogató alapítvány alapítójától.

Halenkárné Albrecht Éva a családtervezésben tevékenykedő védőnők egyikeként segített az egészséges várandósságra felkészülésben már a nyolcvanas évektől kezdődően, ami idő alatt sok száz családnak tudtak segítséget adni. 

A nemrégiben elhunyt Mórucz Gabriella a Gólyahír Egyesület egyik alapítója és az egyesület elnöke volt. Anya, feleség, nagymama és nem utolsósorban Gólyamama. Közel 1000 gyermek köszönheti neki azt, hogy családban nőhetett fel, sőt sokan az életüket is neki köszönhetik.

(forrás: Babacsalogató alapítvány)
hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés
hirdetés

Könyveink