2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.
hirdetés

Támogatott lengyel magánbiztosítások

Egyre több lengyel vesz igénybe magánellátást, ami a Dehír szerint annak is köszönhető, hogy munkaadóik szívesen támogatják befizetéseiket.

Rekordszámban kötnek biztosítást a lengyelek magán-egészségügyi szolgáltatóknál: tavaly 2,6 millióan vettek igénybe ilyen biztosítást – idézte a Dehír a Lengyel Biztosítók Kamarájának adatait. Ez 23 százalékkal több, mint egy évvel korábban.

Erősen nő az az összeg is, a melyet erre a célra fordítanak: 2018-ban 821,1 millió zlotyt (60,4 milliárd forint) adtak ki magán-egészségügyi biztosításra, míg egy évvel korábban csak 678,9 milliót.

A magánellátás előnye, hogy gyorsabban hozzá lehet jutni az egészségügyi szolgáltatásokhoz, miközben az állami ellátásban folyamatosan nő a várakozási idő minden egészségügyi területen.

A vizsgálatokban megkérdezettek 60 százaléka meg akarja tartani azt az egészségügyi csomagot, amelyet munkaadója biztosít, és arra is kész, hogy beszálljon a finanszírozásába. A magánbiztosítás nagy részét ugyanis a munkaadók fizetik.

(forrás: Dehir.hu)
hirdetés

Könyveink