2025. december. 24., szerda - Ádám, Éva.
hirdetés
hirdetés

Sztrájkolnak a francia sürgészek

Az állami kórházak sürgősségi osztályainak csaknem harmada sztrájkol Franciaországban: augusztus 19-én már 218 osztály kapcsolódott be az öt hónapja kezdődött mozgalomba, írja a Mérce.

A Franciaországban teljesen rendhagyónak mondható sztrájk március közepén indult. Közvetlen kiváltó okai között találunk tragikus helyzeteket, pl. a dolgozók szerint elvben elkerülhető haláleseteket, de több helyen a biztonsági problémákból lett az utolsó csepp. Így pl. az első sztrájkba lépő párizsi Saint-Antoine kórházban az ápolók elleni agressziók sorozata. Azóta ugyan elérték, hogy egy biztonsági őr folyamatosan jelen legyen a helyszínen, ami sokat javított a helyzeten, de időközben újabb követelések merültek fel, amelyekre egyelőre nem reagált érdemben a vezetőség, illetve a kormány.

A sztrájk annyiban szimbolikus, hogy a minimális szolgáltatásra kötelezett ápolók  – többségükben nők – nem hagyhatnak fel a munkával, hanem a hivatalos bejelentésen túl karszalagok, transzparensek és különféle kollektív akciók jelzik a külvilág és a páciensek számára is, hogy a sztrájk folyamatban van – írja összeállításában a Mérce.

Az akció az egészségügyi miniszter asszony, Agnès Buzyn rosszallását is kiváltotta, de érdemi politikai válaszok csak ezután fogalmazódtak meg a hatalom részéről. Ezek azonban éppenséggel nem csillapították a mozgalmat, amelynek új refrénje a „Buzyn kivéreztet” lett, és a nyár folyamán csak tovább növekedett: június óta duplájára duzzadt, és ahogy az alábbi térképen is látszik, már az egész országra kiterjed.

A tiltakozás kezdete után 3 hónappal, június közepén Agnès Buzyn bejelentett egy 70 millió eurós csomagot, amelyből 15 millió elvileg a nyári „erősítést” szolgálta, hogy ne kerüljön sor bezárásokra. A sztrájkolók azonban egyelőre nem értesültek arról, hogy ezek a források megjelentek volna valahol, miközben egyes kórházakban éjszaka már nem működik a sürgősségi ellátás.

A 70 milliós pénzinjekció bejelentése után két héttel az ápoló személyzet országos tüntetéseket szervezett – kérdés, hogy szeptemberre mit tartogat a kormány, és mi lesz a dolgozók válasza. Az egészségügyi miniszter asszony a sürgősségi ellátás átszabását ígéri, az első egyeztetés szeptember elején lesz, de közben a helyzet szemlátomást azonnali beavatkozást is igényelne. Már a sürgősségiken dolgozó orvosok érdekvédelmi szervezete is sztrájkkal fenyegetőzik, és a speciális juttatások emelését szorgalmazza.

(forrás: Mérce)
hirdetés
hirdetés

Könyveink

  • learn more És mégis - Összegyűjtött írások (1983-2015)

    B. Gáspár Judit könyve három évtized írásait gyűjti egybe. Pszichoanalitikus szemléletű kortárs gondolkodó szólal...

  • learn more Sorból ki lóg

    Leírás: Mikrobiológia, járványtan és egészségpolitika szakembereknek és kíváncsiaknak. Nem baj, ha kilógsz a sorból. Lehet, hogy a sorral van a baj! –...

  • learn more Útmutató a fogorvosnak való segédkezésben

    „E könyv célja, hogy az assistálással foglalkozni akarót az e pályán szükséges alapfogalmakkal megismertesse és megadja...

  • learn more Kórtani alapismeretek

    A tankönyv a kórtani alapok ismertetése után részletesen foglalkozik az egyes szervek, szervrendszerek kórtani alapismereteivel. Ez az...

  • learn more A szem fénytörése

    Az 1922-ben megjelent könyv már akkor is hiányt pótolt a szem fénytöréstanának összefoglalásában. A szemorvos a szemmel inkább mint szervvel szeretett...

  • learn more Méregtől a gyógyszerig

    Az író legjelentősebb cikkeiből történt válogatás mind az értő, mind a laikus olvasó számára értékes és érdekes ismeretanyagot nyújt. A...

  • learn more Gyógyszertámogatás

    A fejlett és közepesen fejlett országokban a gyógyszerek jelentős részét az állam, illetve az annak alrendszereként működő társadalombiztosítás...

  • learn more Tükröm, tükröm...

    Ha a tükör nem, ez a könyv megmondja, hogy a problémáink elől, önmagunk elől nem tudunk elmenekülni. A Zsigmond Márta-médiadíjas újságíró, költő és...

  • learn more ˝Lulu˝ - Bálint Lajos élete és munkássága

    Bálint Lajos, a művészvilágban Lulu, később Lulu bácsi, a huszadik századi magyar színházkultúra egyik formálója,...

  • learn more 59 másodperc - Egy kis ésszel sokra mész

    Mitől válik kreatívabbá az, aki cserepes növényt tart az asztalán? Miért nagyobb az esélye, hogy visszakapjuk elveszetett...

  • learn more Pharmacology and dermatopharmacology of mouse ear inflammation

    A kísérletes gyulladások egéren témájú sorozatban megjelent legújabb, harmadik kötetben, a...

  • learn more Csoportdinamika

    Ez a könyv Rudas János harmadik műve a csoportokról. Aki korábban tanulta és gyakorolta az önismereti, személyiségfejlesztési, emberierőforrásfejlesztési...

  • learn more Zsebdoktor utazóknak - Patika Magazin könyvek

    A könyv részletesen tárgyalja az utazás közben előforduló megbetegedéseket, azok kezelési módját, az utazás előtt...

  • learn more Az egészség, az egészségügy négy éve 2010-2013

    Milyen helyzetben van az egészségügy? Mennyire egészséges a magyar lakosság? Vagy menyire beteg? Mi történt az...

  • learn more Misce fiat...

    Dr. Szabó Sándor, a Magyar Gyógyszerészi Kamara örökös, tiszteletbeli elnöke a 70. születésnapjára állította össze a kamara elmúlt 20 évének történetét...

  • learn more Recept nélkül kapható gyógyszerek

    Ez a könyv gyógyszerekhez nyújt segítséget, a recept nélkül kapható gyógyszerek a témája. A gyógyszerész ismeri a hatóanyagokat,...

  • learn more Sürgősségi kardiológia

    A Kadix Press Kiadó új könyve az Oxford University Press méltán népszerű kézikönyv sorozatában nagy sikert aratott, akut kardiológiai eseteket...

  • learn more Fukushima [3.11] Maradjunk vagy menjünk? (memoár) - Személyes történet a 2011-es tohokui földrengésről, tsunamiról és a fukushimai atomkatasztrófáról

    Popovics Péter a családjával együtt 10 évet élt Japánban, és Yokohamában (Fukushimától 180 km-re) élte át a 2011 márciusi történelmi földrengést, melynek következményei gyökeresen megváltoztatták mindannyiuk életét. Az emlékirat egyrészt a szerző gyerekeinek nyújt magyarázatot a család gyökereire, másrészt pedig feldolgozza családjuk azon megpróbáltatásait, melyekre a fukushimai atomerőműbaleset következtében az események sodrása nem adott lehetőséget. A könyv központi része a földrengés napjától számítva napi bontásban mutatja be a katasztrófa kibontakozásával párhuzamosan a velük történteket mindaddig, amíg el nem hagyták Japánt. Nyelv: magyar...

  • learn more History and Theories of Mind - Neurocognitive Development and Impairments

    The history of cognitive science in combination with the history of psychology is...

  • learn more Neuroanesztézia és neurointenzív ellátás

    Az idegtudományok haladása gyökeresen átalakította az idegrendszerrel kapcsolatos orvoslást, így az aneszteziológia és az...