hirdetés
hirdetés
2020. április. 03., péntek - Buda, Richárd, Múzsa.
hirdetés

Romlik a járványhelyzet, tovább szigorítanak az országok

A járvány megfékezésére Horvátországban részleges boltzárat vezetnek be, Szlovéniában pedig betiltják az 5 főnél nagyobb összejöveteleket.

hirdetés

Járványügyi központ épül Új-Moszkvában

Előre gyártott elemekből álló, több mint 500 férőhelyes járványügyi központ építése kezdődött meg szerdán Új-Moszkvában, az orosz fővároshoz 2012-ben csatolt délkeleti területen. Andrej Bocskarjov moszkvai polgármester-helyettes elmondta, hogy a 43 hektáros területen egy hónapon belül felépítendő koronavírus-kórházban 250 férőhelyes intenzív osztály lesz. A projekt kivitelezéséhez Moszkva összes építőipari vállalatát mozgósították. A kórházhoz mintegy 15 kilométernyi utat is lefektetnek még. Az építkezésen, amely miatt szerdán lezárták a Moszkvából Kalugába vezető országutat, korábbi bejelentés szerint 5-6 ezer ember dolgozik.

Szergej Szobjanyin moszkvai polgármester korábban közölte, hogy a létesítmény távol esik majd a lakóövezetektől, a legközelebbi lakóházak mintegy 250 méterre lesznek.

Oroszországban hétfőre 147-re nőtt az új koronavírussal megfertőzött személyek száma, ami egy nap alatt 33 fős növekedést jelent. 31 új fertőzöttet Moszkvából jelentettek, így a fővárosban 88 ilyen pácienst tartanak számon. Szergej Kravcov oktatásügyi miniszter közölte, hogy március 23-tól április 12-ig az összes orosz iskolát be fogják zárni. Erre az időszakra a tárca szavatolni fogja a távoktatást. Korábban Moszkva polgármestere jelentette be a fővárosi közoktatási intézmények bezárását ugyanerre a háromhetes időszakra. Az óvodák ugyanakkor, fakultatív látogatás mellett nyitva maradnak.

Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője közölte, hogy Vlagyimir Putyin államfőtől, csakúgy mint az elnöki hivatal munkatársaitól mintát vettek koronavírus-szűrésre. Peszkov megígérte, hogy a Putyinon elvégzett vizsgálat eredményéről be fog számolni.

Mihail Misusztyin orosz miniszterelnök elrendelte, hogy az elítélteket, a katonákat és a diákokat is vonják be az orvosi felszerelések és egyéb egészségügyi védőeszközök gyártásába. Korábban Moszkva megtiltotta ezeknek a cikkeknek az exportját.

Szerda 0 órától érvénybe lépett az a rendelet, amely május 1-jéig erősen korlátozza a külföldiek beutazását Oroszországba. A tilalom nem vonatkozik a hivatalos küldöttségek tagjaira, a követségi és konzulátusi dolgozókra, a nemzetközi kamionforgalom sofőrjeire, a légi tranzitutasokra, valamint a légi, a folyami és a tengeri járművek személyzetére. Nem érinti a korlátozás a diplomáciai, szolgálati, vagy a közeli hozzátartozó elvesztése miatt kiadott turistavízummal rendelkező, illetve az Oroszországban bejelentett lakhellyel rendelkező személyeket sem. Az intézkedéseket a moszkvai kormány a WHO ajánlásaival magyarázta.

Putyin elnök kedden elrendelte, hogy az eredeti terveknek megfelelően, április 22-én tartsák meg az országos szavazást az alkotmánymódosításról. Az államfő ugyanakkor kilátásba helyezte annak lehetőségét is, hogy a járványhelyzet romlása esetén későbbre halasztják ezt az eseményt.

Az orosz szövetségi idegenforgalmi ügynökség (Roszturizm) becslése szerint a repülőjáratok törlése és a határok lezárása következtében mintegy százezer orosz turista rekedt külföldön, elsősorban a karibi térségben, Délkelet-Ázsiában és Törökországban.

Szükségállapotot hirdettek Észak-Macedóniában

Szükségállapotot hirdettek Észak-Macedóniában az új típusú koronavírus-járvány megfékezése érdekében – jelentette be Sztevo Pendarovszki államfő szerdán, miután megbeszélést folytatott a kormánytagokkal és az egészségügyi illetékesekkel.

A Vesti.mk szkopjei hírportál beszámolója szerint a szükségállapotot egyelőre 30 napra hirdették ki azzal a kikötéssel, hogy – ha szükség lesz rá – meghosszabbítható. A szükségállapot kihirdetése lehetőséget biztosít a kormánynak arra, hogy megelőző intézkedéseket hozzon a parlament engedélye nélkül, az országgyűlést ugyanis korábban feloszlatták az április 12-re tervezett előrehozott választás miatt.

Az államfő szerdán nem közölte, hogy milyen intézkedésekre készül a kormány, ám a szkopjei vezetés korábban már bezárta az iskolákat és a vendéglátóipari egységeket, lezárta a határokat a külföldi állampolgárok előtt, és betiltotta a tömeges rendezvényeket.

A nyugat-balkáni országban eddig 35 fertőzöttet regisztráltak, az egészségügyi miniszter szerint a járvány lecsengéséig 2000 betegre lehet számítani.

Sztevo Pendarovszki azt is közölte, hogy az ország függetlenségének 1991-es kikiáltása óta ez az első szükségállapot, "ebből is látszik, milyen komoly a helyzet".

Horvátország és Szlovénia is további szigorításokat vezet be

Az új koronavírus okozta járvány megfékezése érdekében Horvátországban csütörtöktől részleges boltzárat vezetnek be, Szlovéniában pedig betiltják az 5 főnél nagyobb összejöveteleket.

Drazen Bozinovic horvát belügyminiszter a nemzeti válságstáb késő délutáni sajtótájékoztatóján bejelentette: harminc napig az ország egész területén betiltanak minden nyilvános rendezvényt, éjféltől pedig nyitvatartási tilalmat rendelnek el a szolgáltatási tevékenységet nyújtó üzletek és vállalkozások, a mozik, az uszodák, a múzeumok, az éjszakai szórakozóhelyek, a könyvtárak és a színházak számára. Ugyanez vonatkozik a masszázs szalonokra, az edzőtermekre, a fodrászüzletekre és kozmetikai szalonokra is – tette hozzá.

Részlegesen bezárják a boltokat. Ez alól kivételt képeznek az élelmiszer-üzletek, a gyógyszertárak, a gyógyászati segédeszközt forgalmazó üzletek, a trafikok, a benzinkutak, a drogériák, a háztartási tisztítószert, a vegyi árut és a higiéniai terméket áruló boltok. Be kell zárniuk az éttermeknek és a kávézóknak is, ugyanakkor engedélyezik az ételek házhozszállítását és az ingyenkonyhák működését.

Jelezte, hogy azokon a munkahelyeken, ahol ez lehetséges, a munkáltatóknak meg kell oldania a távmunka lehetőségét. El kell halasztaniuk a tárgyalásokat, a hivatalos utazásokat és meg kell tiltaniuk a munkahelyre bejárást azok számára, akik valamilyen légúti fertőzéssel rendelkeznek – húzta alá. Horvátországban eddig 87 koronavírus-fertőzöttet regisztráltak, és már öt beteg épült fel.

Szlovénia szerdán tovább szigorított az intézkedéseken. Ljubljana már korábban felfüggesztett, illetve korlátozott minden nem szükséges tevékenységet. Hétfőtől leállították a tömegközlekedést, keddtől a repülőtereket is lezárták. Csütörtöktől pedig betiltják az 5 főnél nagyobb összejöveteleket.

Száz felett a nagy-britanniai halálos áldozatok száma

Száz fölé emelkedett szerdára az új típusú koronavírus okozta járvány nagy-britanniai halálos áldozatainak száma. Boris Johnson brit miniszterelnök bejelentette, hogy péntektől további intézkedésig bezárnak az iskolák.

A brit állami egészségügyi szolgálat (NHS) szerdai tájékoztatása szerint az előző 24 órában 32 ember halt meg a SARS-CoV-2 vírus okozta Covid-19 megbetegedésben, valamennyien Angliában. Az Egyesült Királyság egészében így eddig összesen 104 halottja van a járványnak, közülük 99-en Angliában haltak bele a betegségbe. A tájékoztatás szerint a legfiatalabb halálos áldozat 45, a legidősebb 94 éves volt, és mindegyikük krónikus betegségekkel küszködött fertőződése előtt.

A brit egészségügyi minisztérium friss adatai alapján az Egyesült Királyságban szerdáig 56 221 szűrést végeztek, és ezek eredményei között 2626 pozitív leletet azonosítottak, vagyis ennyi páciens szervezetében mutatták ki a Covid-19 betegséget okozó új koronavírust.

Ez azt jelenti, hogy egy nap alatt 676-tal emelkedett a hivatalosan azonosított brit esetek száma; ez eddig a legnagyobb napi növekedés.

Gavin Williamson brit oktatási miniszter szerda este a londoni alsóházban bejelentette, hogy a pénteki tanítási nap végétől felfüggesztik az oktatást a nagy-britanniai iskolákban. A hírt Boris Johnson is bejelentette a Downing Streeten tartott szerdai sajtóértekezletén. A kormányfő a döntést azzal indokolta, hogy jóllehet a gyerekek nem tartoznak a járványtól kiemelten veszélyeztetett korcsoportba, azonban ez az intézkedés is szükséges ahhoz, hogy minél lejjebb lehessen szorítani a megbetegedések számát. A kormányfő megismételte azt a korábban is többször elhangzott felhívást, hogy a szülők a gyerekeket a zárlat idejére ne a legveszélyeztetettebb korcsoportba tartozó nagyszülők gondjaira bízzák.

Sir Patrick Vallance, a brit kormány tudományos főtanácsadója, aki részt vett Johnson sajtóértekezletén, kifejtette: az alapvető cél az, hogy az intenzív ellátásra szorulók száma ne haladja meg az NHS intenzív osztályainak kapacitását és a rendelkezésre álló lélegeztetőgépek számát. Sir Patrick megfogalmazása szerint a járványhelyzet most jutott abba a szakaszába, amikor a hatóságok úgy gondolják, hogy e cél eléréséhez az iskolák bezárása jelentette hozzájárulás is szükségessé vált.

Az iskolák a járvány elleni fellépés szempontjából kritikus munkahelyeken dolgozók – orvosok, kórházi ápolók, a sürgősségi szolgálatok tagjai – gyermekeinek felügyeletét a zárlat idejére is ellátják, és gondoskodnak a szociális helyzetüknél fogva ingyenes iskolai étkeztetésre jogosult diákok élelmezéséről is.

Az eddigi legmagasabb a halottak száma Olaszországban, 35 ezer fölött a diagnosztizált fertőzötteké

Az utóbbi huszonnégy órában az eddigi legmagasabb halálozási adatnak számító 475-tel 2978-ra emelkedett az új típusú koronavírus-fertőzés (Covid-19) áldozatainak száma Olaszországban a polgári védelmi hatóság szerda esti tájékoztatója szerint, eközben a diagnosztizált fertőzöttek száma 35 713-ra nőtt.

Angelo Borrelli, a polgári védelem vezetője hangsúlyozta, hogy az adatok nem tartalmazzák a Campania tartományra vonatkozó számokat, ezeket a csütörtökiekhez adják majd hozzá. A gyógyultak száma egy nap alatt több mint ezerrel 4025-re nőtt. A fertőzöttek száma 2648-cal emelkedett, ez kevesebb a keddi több mint 2900-nál, de több a hétfőn mért adatnál. A halottakat és gyógyultakat nem számítva, a jelenlegi 28710 betegből valamivel több mint 12 ezer tartózkodik házi karanténban, a többi kórházi kezelésre szorul, több mint kétezren intenzív osztályon.

Olaszországban eddig több mint 165 ezer koronavírus-tesztet végeztek, ebből majdnem százezret Lombardia és Veneto tartományban. A közegészségügyi hivatalt (Iss) képviselő Silvio Brusaferro kifejtette, a Covid-19 fertőzés azért elsősorban az északnyugati Lombardia tartományban terjedt el, mivel ebben a gazdaságilag, iparilag fejlett régióban a legintenzívebb a mozgás és a kapcsolattartás. Hozzátette, a térségben a jólét miatt kiemelten magas a várható élettartam, és a más betegségtől is érintett idősek a vírus "törékeny célpontjai". Brusaferro szerint a vírustesztek a tünetnélküli betegek elszigetelését szolgálják. "A fertőzést nem a tesztek számával, hanem az óvintézkedések betartásával állítjuk meg", jelentette ki.

Megerősítette, hogy az olasz egészségügyben dolgozók nyolc százaléka betegedett meg eddig.

A legtöbb, több mint 17 ezer diagnosztizált fertőzöttet számláló Lombardiában az egészségügyi ellátórendszer megközelítette a húszezres felső határt. "A járvány elleni háborút a díványon maradva nyerjük meg!" – szólított otthon maradásra Giulio Gallera lombardiai jóléti tanácsos. Attilio Fontana kormányzó azt mondta, ha a lakosok nem engedelmeskednek, "keményebb eszközökhöz" folyamodik, vagyis az utcákat a fegyveres erőkkel ellenőriztetik. Fontana hangoztatta: ha Lombardiában ilyen iramban nő a betegek száma, nem tudnak mindenkit ellátni. A tíz millió lakosú Lombardiában szerdán 332-vel 7285-re emelkedett a kórházban kezeltek száma, 45-tel 924-re az intenzíven kezelteké. A halottak száma egy nap alatt háromszázzal nőtt és megközelítette a kétezret.

A telefonszolgáltatók adatai szerint a tartományban napi 100 személyből 43 továbbra is "túl nagy távolságot" tesz meg. Lombardiában mozgósították a nyugdíjban levő vagy magánklinikán dolgozó orvosokat közegészségügyi szolgálatra szólítva fel őket. Az intenzív osztályok telítettsége miatt több kórháznál tábori kórházat állítanak fel.

Egész Olaszországban már több mint egy millió utcai és közúti ellenőrzést végeztek, több mint 43 ezer személy ellen tettek feljelentést indokolatlan mozgás miatt. Angelo Borrelli kijelentette, még legalább egy hetet kell várni ahhoz, hogy előrejelzéseket lehessen tenni a járványgörbe alakulásáról. "Olaszország eddig megfelelő lépéseket tett" –  hangoztatta a polgári védelmi hatóság vezetője. Kijelentette, ha az olaszok betartják a rendelkezéseket, a többi tartományt elkerülheti a járvány Lombardiában tapasztalt mértékű terjedését.

(forrás: MTI)
hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés
hirdetés

Könyveink