2024. március. 29., péntek - Auguszta.
hirdetés

Nehéz a helyzet Kárpátalján

A Magyar Idők szerint Kárpátalján katasztrofális az egészségügyi ellátás: nincs inzulin és védőoltás, és császármetszést is csak pénzért végeznek.

A Magyar Idők a Katolikus Karitasz orvosmissziójának vezetőjével, Vojcek Lászlóval, a Budai Irgalmasrendi Kórház nőgyógyászával beszélgetett arról, mit tapasztaltak az elmúlt időszak szűrővizsgálatai során.

Több orvossal jöttek át Kárpátaljára, és tovább szűrték a gyerekeket. Később elindították a felnőttek szűrését is, akiknél vércukrot és vérnyomást mérnek, illetve EKG-t készítenek. Egy idő után annyi változás történt, hogy mivel a vizsgálatok elvégzéséhez nem kell szakorvosi képesítés, meghirdették a lehetőséget ötöd- és hatodéves orvostanhallgatóknak is.

– Kárpátalján olyan esetekkel találkozhatnak, például elhanyagolt veleszületett csípőficammal, amelyekkel otthon csak előadáson vagy tankönyvekben. Ráadásul otthon öt-hat év alatt tudnak annyi beteget megvizsgálni, mint itt egy hétvégén – emelte ki Vojcek László, aki közölte: a program jövőre is folytatódik, és az évi 12-15 kétnapos szűrést 2019-ben is el fogják végezni. Sőt, Délvidéken is tudják folytatni, ahová akkor mentek először, amikor Kárpátalján kanyarójárvány volt.

A Délvidéken több mint háromszáz gyermeket és sok felnőttet vizsgáltak meg. A szakember elmondta, a kiszűrt esetek 80-90 százalékát maguk kezelik, más esetben beutalják a beteget a kórházba. Ha ott nem tudnak rajta segíteni, akkor a Karitász intézkedik; akadt olyan beteg, akit Magyarországon műtöttek meg.

Vojcek László kitért arra is, hogy az egészségügy katasztrofális állapotban van Kárpátalján, a helyiek durva dolgokról számolnak be. Például arról, hogy a szülés közben indokolttá váló császármetszést csak akkor végzik el, ha az anyuka vállalja a 240 ezer forintnak megfelelő költségeket. – Ez kimeríti az amoralitás fogalmát, hiszen ezzel adott esetben kockáztatják a születendő baba egészségét – fűzte hozzá.

Szavai szerint óriási az inzulinhiány Kárpátalján, márpedig ha egy ország nem tudja biztosítani az inzulint a betegeknek, akkor azokat az embereket halára ítéli. – Jellemző az is, hogy csak 5-6 védőoltás van rendszeresítve Ukrajnában, de azokból sincs elegendő oltóanyag.

(forrás: Magyar Idők)
hirdetés

Könyveink