Morális vészcsengő

Különösen nagy figyelem irányul az egészségügyre, amikor nehezen kiismerhető, nem megjósolható prognózissal rendelkező betegek tömege zúdul rá az alapellátásra és a kórházakra. A COVID-19 járvány megjelenésével régi-új fogalmak kerülnek elő: az egyéni szabadság korlátozása; az erőforrások elosztása; az egészségügy felkészítettsége. Ilyen helyzetekben az egészségügyben dolgozók felértékelődnek, miközben ők maguk is vírushordozók lehetnek, megbetegedhetnek, kieshetnek a szolgálatból. Ezért kell "aranyárban mérni" a tudásukat és felkészültségüket, és megvédeni őket a fertőző környezettől. (...)

Nem lesz elkerülhető a kórházi ellátás iránti igény. Ott pedig a kockázatnak megfelelő szintű védőfelszerelés hiánya egyenes út a frontvonalban dolgozók és a háttércsapat szakemberinek elvesztéséhez. Nem eltűrhető, hogy a szakdolgozó otthon mossa a ruháját, és hogy védőcipő helyett kitaposott, kaffogó papucsban dolgozzon. (...)

Az egészségügyben dolgozóknak ma a következőkkel kell szembenézniük: a betegekkel iránti kötelességgel, amit a hivatás, az eskü és az etikai kódexek előírnak számukra. A társadalommal szembeni kötelezettséggel, hogy tőlük csak hiteles tájékoztatás jusson el az emberekhez. Meg kell védeni a saját egészségüket, hogy a betegek érdekében cselekedhessenek. Kötelességeik vannak a saját szeretteikkel szemben; hogy ne fertőzzék meg őket. Kötelességeik vannak a munkatársaikkal szemben, ha azok elkeserednek, és a kétségbeesést látják az arcukon. Ők legyenek az elsők, akik erőt adnak nekik – a magukéból.