hirdetés
hirdetés
2021. március. 01., hétfő - Albin.

Marad a "lúgos" orvos 11 éves szabadságvesztés-büntetése

A Kúria fenntartotta a barátnőjét lúggal leöntő orvos korábban jogerősen kiszabott 11 éves szabadságvesztés-büntetését, az eljárás során nem sérült a védelem joga, a bűnösség és a kiszabott büntetés vizsgálata teljes körben megtörtént, olvasható a legfelsőbb bírói fórum honlapjára csütörtökön feltett közleményben.

Az eljárás adatai szerint a vádbeli cselekmény idején kórházigazgatóként dolgozó férfi 2013-ban volt szeretőjének lakására ment, megkötözte a nőt, altatót, nyugtatót adott be neki, majd levetkőztette és maró anyagot öntött az altestére, ami másod- és harmadfokú égési sérüléseket, életveszélyt okozott. A sérülések több korrekciós műtét után is maradandóak.

A megvádolt orvos tagadta bűnösségét, a sértett nem tudta egyértelműen azonosítani a támadóját. Az ügyben több bírósági döntés is született, a megismételt eljárásban 2018 nyarán harmadfokon a Kúria 11 év szabadságvesztést szabott ki jogerősen életveszélyt okozó testi sértés és más cselekmények miatt. Szóbeli indoklásában akkor a Kúria bírája elmondta: az ítéletben megállapított cselekményekért a törvény szerint 2-től 12 évig terjedő szabadságvesztés szabható ki. Súlyosító körülmény többi között, hogy a testi sértést előre kitervelten, aljas indokból, az áldozatnak feldolgozhatatlan lelki sérüléseket okozva, orvosi esküjét megszegve, orvosi tudását felhasználva követte el a vádlott, akinek személye nagy veszélyt jelent a társadalomra. A Kúria akkor külön kiemelte, hogy örökre eltiltja orvosi hivatásától azt, aki azzal ilyen aljas módon visszaélt.

Az elítélt orvos, aki jelenleg is jogerős szabadságvesztés büntetését tölti, időközben az Alkotmánybírósághoz (Ab) fordult az ügyében alkalmazott büntetőeljárási törvény alkotmányellenessége miatt. Az Ab idén februárban közzétett döntésével az eljárási törvény egyik átmeneti rendelkezését megsemmisítette és elrendelte a jogerős bírói döntéssel lezárt eljárás felülvizsgálatát. Az Ab ugyanakkor hangsúlyozta, hogy sem az alaptörvény-ellenes büntetőeljárási rendelkezés alkalmazásának tilalma, sem az eljárás felülvizsgálatának elrendelése nem érinti a korábbi bírói döntések érdemi részét, az indítványozó bűnösségét. Az Ab döntéséből nem következik, hogy a bíróságnak a megismételt eljárásban a kiszabott büntetést csökkentenie vagy akár mellőznie kellene, az Ab a jogerős ítéletet érdemben nem is vizsgálhatta. Így került ismét a Kúria elé a "lúgos" orvos ügye.

A legfelsőbb bírói fórum június 29-én - a februári alkotmánybírósági döntés után -, a Legfőbb Ügyészség és a védelem felülvizsgálati indítványa alapján eljárva döntött a 2 éve harmadfokú eljárásban meghozott ítélet fenntartásáról. A Kúriának ebben a felülvizsgálati eljárásban az Ab határozata alapján azt kellett vizsgálnia, sérült-e a védelem joga a Kúria harmadfokú eljárásában. A Kúria a felülvizsgálati eljárásban megállapította, hogy a harmadfokú eljárásban a tényállás megalapozottságát érintő vizsgálatot teljes egészében elvégezte, majd kimondta azt is, hogy "a tényállásra figyelemmel a testi sértésként értékelt bűncselekmény kapcsán a vádlottat nyilvánvalóan nem kell felmenteni, illetve vele szemben az eljárást nem kell megszüntetni. Ugyanez irányadó a kifosztás bűntette, illetve az okirattal visszaélés vétsége és a készpénz-helyettesítő fizetőeszközzel visszaélés vétsége kapcsán. Így felmentésnek, illetve az eljárás megszüntetésének e bűncselekmények miatt sincs helye."

A felülvizsgálati eljárásban a Kúria megállapította, hogy 2 éve a harmadfokú eljárásban az Ab által meghatározott követelmények teljesültek, a Kúria harmadfokú tanácsa érdemben foglalkozott a védelmi másodfellebbezéssel, így teljes körben megtörtént a bűnösség és a kiszabott büntetés vizsgálata is, ami megfelelt a korábbi büntetőeljárási törvény hatályos rendelkezéseinek, vagyis a védelem számára nem keletkezett előnytelen helyzet.

Július elején a Kúria első félévi tevékenységéről tartott sajtótájékoztatón Kónya István, a legfelsőbb bírói fórum elnökhelyettese már beszámolt a Kúria "lúgos" orvossal kapcsolatos felülvizsgálati döntésének lényegéről. Ezzel kapcsolatban kiemelte, hogy az Ab egy törvényi rendelkezés és nem bírósági határozat alkotmányellenességét mondta ki. A Kúriának a felülvizsgálati eljárásban arra kellett választ adnia, hogy a büntetőeljárási törvény alkotmányellenessé minősített átmeneti szabályának mellőzése eltérő érdemi döntést eredményezett volna, és arra jutott, hogy nem.

(forrás: MTI)

cimkék

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés

Könyveink

  • learn more Nyirády Péter- Rurik Imre (szerk.) UROLÓGIA A HÁZIORVOSI GYAKORLATBAN

    Az elsősorban háziorvosok, illetve más szakorvosok számára készült könyv...

  • learn more Az antimicrobás kezelés alapelvei 2008

    Tisztelt Olvasó! Infektológusnak lenni jó. A kórképek túlnyomó többsége tisztázott: megismerhető a kórokozó, az okozott...

  • learn more Idézetek, gondolatok az orvostudományról

    Mindnyájunk gondolatvilágának kialakításában jelentõs szerepet játszottak elõdeink, mestereink példái és tanításai, az...

  • learn more Patikai reklámtárgyak

    A kiadó tovább folytatja az 1999-ben elkezdett, nagy sikert aratott reprezentatív gyógyszerészettörténeti albumsorozatát ezen könyvével. A reklám a...

  • learn more A szovjetbeteg

    Ismét, az elmúlt három év alatt immár harmadszor, új novelláskötettel jelentkezik az orvos-író Riesz Tamás, aki a hatodik X után jött rá a novellaírás...

  • learn more Az agyvelő boncolása

    Ez a könyv az agyvelő normális anatómiájával foglalkozók, tehát elsősorban az egyetemi hallgatók számára készült. A szövettani, élettani és...

  • learn more Létezik-e jó halál?

    Vajon aki nagyon beteg, tudja-e, hogy meg fog halni? Mitől fél elsősorban? Miről szeretne beszélni velünk, családtagokkal, ápolókkal, orvosokkal? Hogyan...

  • learn more Az emlőrák korszerű sebészete

    A női kebel a nőiesség jelképe és az emberiség fennmaradásának egyik záloga. Megbetegedései emiatt kiemelten fontosak, a gyógyítás...

  • learn more Májsebészet

    A könyv elsődleges célja olyan májsebészeti munka létrehozása, amely segítséget nyújthat ügyeleti éjszakán a fiatal szakorvosnak, ha többek között rupturált...

  • learn more A gyógyszerészet kialakulása és fejlődése

    A könyv átfogó képet nyújt a gyógyszerészet kialakulásáról és fejlődéséről az őskortól napjainkig. A szerző...

  • learn more Kardiológia 2007

    Egy olyan országban, ahol a vezető halálokok közé soroljuk a szív- és érrendszeri megbetegedéseket, feltétlenül fontos, hogy a társadalom minden rétegét...

  • learn more Figyelem és értelmezés

    „Amit ezzel a könyvvel kapcsolatban mondok, az a pszicho-analitikus ülésre is érvényes; határozottan az a benyomásom, hogy a pszicho-analitikus...

  • learn more Az éghajlatváltozás hatásai az emberi szervezetre

    A klimatikus tényezők emberi szervezetre gyakorolt hatásainak eredményes vizsgálata komplex tevékenységet és...

  • learn more Social dreaming

    Social dreaming – bizarr ötlet, hiszen csak egyes emberek álmodnak, és álmaikkal pszichoanalízisben „dolgoznak”. A social dreaming azonban más...

  • learn more Varró: Gasztroenterológia

    Az emésztőszervi betegségek modern kézikönyve, a nagysikerű Varró Gasztroenterológia első és második kiadása óta több mint tíz esztendő...

  • learn more Aneszteziológia és intenzív terápia

    A jegyzet célja: megismertetni az anesztéziát és az intenzív terápiát, valamint hidat építeni az első években megszerzett...

  • learn more Neuroanesztézia és neurointenzív ellátás

    Az idegtudományok haladása gyökeresen átalakította az idegrendszerrel kapcsolatos orvoslást, így az aneszteziológia és az...

  • learn more Velencei-tó látványtérképe

    Az elmúlt évek jelentős turisztikai fejlesztései is megtalálhatóak már a Civertan Grafikai Stúdiónak a Velencei-tavat és térségét bemutató...

  • learn more Kisklinikumi szakismeretek

    Fejezetei a különféle betegségben szenvedők ápolását mutatják be betegségtípusonként, jól áttekinthető, tagolt formában, amely...

  • learn more HOUSE A SEBZETT GYÓGYÍTÓ A TELEVÍZIÓBAN

    A Dr. House egy világszerte ismert, régóta sikeres orvosi dráma. A House – A sebzett gyógyító a televízióban Jungiánus...