2020. október. 29., csütörtök - Nárcisz.

Lemondott a cseh egészségügyi miniszter

Távozik tisztségéből Adam Vojtech cseh egészségügyi miniszter. Három évig irányította a tárcát, hétfő reggeli sajtótájékoztatóján bejelentette: lemondólevelét már át is adta Andrej Babis kormányfőnek.

Döntését azzal indokolta, hogy távozásával szeretne teret adni az egyre súlyosabb koronavírus-járvány elleni küzdelem "új megoldásainak".  A távozó miniszter azt mondta: a járvány tavaszi szakaszával Csehország sikeresen megbirkózott, de a mostani második hullámban új megoldásokra van szükség.

"Mindent megtettünk annak érdekében, hogy megvédjük az ország lakosságát a járványtól. Bátran állíthatom, hogy ez az első hullámban sikerült is", mondta Vojtech újságíróknak. Leszögezte: nincs miért szégyenkeznie.

Andrej Babis kormányfő a Twitteren megjelent nyilatkozatában köszönetet mondott Adam Vojtechnek munkájáért. Szerinte a koronavírus-járvány első hullámát a távozó miniszter "hihetetlenül jól kezelte". Babis ugyanakkor megjegyezte: érti, hogy Vojtechnek elege lett a személyét érintő "alaptalan" támadásokból az ellenzék és a sajtó részéről. A kormányfő szerint Vojtech tisztességes és nagyon szorgalmas miniszter volt.

Adam Vojtech pártonkívüli kormánytag, akit a kormányzó ANO mozgalom jelölt a miniszteri bársonyszékbe. Távozását az ellenzék már hosszabb ideje követelte, arra hivatkozva, hogy nem képes megbirkózni a járvánnyal, intézkedései kaotikusak és kárt okoztak az országnak.

Csehországban az elmúlt héten meredeken nőtt, és csütörtökön a háromezret is túllépte az igazolt napi fertőzések száma. Az egészségügyi tárca hétfő reggeli kimutatásából kiderül, hogy az aktív fertőzöttek száma mintegy 24 ezer. A kórházakban 513 beteget kezelnek, akik közül 87 állapota súlyos, lélegeztetőgépre szorulnak. Vasárnapig a járványban 503 ember halt meg.

(forrás: MTI)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!