hirdetés
hirdetés
2020. augusztus. 05., szerda - Krisztina.
hirdetés

Kvantumbiológiai állapotfelmérő laboratórium a Testnevelési Egyetemen

Az egészségi állapotot felmérő somatoinfra technológiával vezérelt szomatodiagnosztikai laboratóriumot adtak át a Testnevelési Egyetemen (TE) csütörtökön.

hirdetés

Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára arról beszélt: a magyar találmányra, fejlesztésre épülő laboratóriumban azt is képesek lesznek káros hatások nélkül megállapítani a vizsgált sportolókról, hogy mire alkalmasak, képesek és mire nem.

A kormány kiemelt ágazatként foglalkozik a sporttal. A magyar emberek 5 százaléka sportolt rendszeresen 2010-ben, mára ez 9 százalékra emelkedett – közölte. A különböző utánpótlás nevelési programoknak köszönhetően a versenyengedéllyel rendelkező sportolók száma átlépte a félmilliót  mondta Menczer Tamás.

Mocsai Lajos, a TE rektora kiemelte, hogy a laboratórium átadásával a kvantumbiológiai kutatások újabb fejezete nyílik meg. Ezek a kutatásoknak gyakorlati hasznuk lehet a járványok megelőzésében, az egészséges táplálkozásban, a betegségek megelőzésében, korai felismerésében. A rektor világszenzációnak nevezte, hogy kvantumbiológiai egészségi állapotfelmérő laboratórium kezdi meg működését az egyetemen. A beruházás több mint 150 millió forintból valósult meg közölte. Mocsai Lajos elmondta, a szomatodiganosztikai laboratórium négy egyetem együttműködésének eredményeként és kínai magántőke bevonásával jöhetett létre.

Szacsky Mihály, a Testnevelési Egyetem Egészségtudományi és Sportorvosi Tanszék Kvantumbiológiai Laboratóriumának vezetője (b) magyaráz a Testnevelési Egyetem egészségi állapotot felmérő, somatoinfra technológiával vezérelt új szomatodiagnosztikai laboratóriumának bemutatóján 2020. július 16-án. A magyar találmányra, fejlesztésre épülő kvantumbiológiai egészségi állapotfelmérő laboratóriumban káros hatások nélkül tudják megállapítani a vizsgált sportoló képességeit, adottságait (MTI/Szigetváry Zsolt)
Szacsky Mihály, a Testnevelési Egyetem Egészségtudományi és Sportorvosi Tanszék Kvantumbiológiai Laboratóriumának vezetője (b) magyaráz a Testnevelési Egyetem egészségi állapotot felmérő, somatoinfra technológiával vezérelt új szomatodiagnosztikai laboratóriumának bemutatóján 2020. július 16-án. A magyar találmányra, fejlesztésre épülő kvantumbiológiai egészségi állapotfelmérő laboratóriumban káros hatások nélkül tudják megállapítani a vizsgált sportoló képességeit, adottságait (MTI/Szigetváry Zsolt)

Józsa János, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem rektora arról beszélt, hogy a laboratóriumban végzett vizsgálatoknak köszönhetően rengeteg adat áll majd rendelkezésre, és "a fantáziánkat az eddigieknél messzebb ereszthetjük" majd. Hangsúlyozta azt is, hogy a kvantumbiológiai tudományterület nagy tiszteletet és támogatást igényel.

A laboratórium létrejöttében segítő Pesti Imre (Fidesz) országgyűlési képviselő arról beszélt, hogy a kvantumbiológia a 21. század tudománya lesz, hiszen az életfolyamatoknak a megismerésében olyan lehetőségeket nyújthat, amelyet majd az egészségügy és a sporttudományok használni tudnak. Továbbá az élelmiszer- és a gyógyszerkutatásban óriási jelentősége lesz. A politikus szólt arról, hogy a laboratórium létrejötte két ember barátságából indult, majd kiteljesedett Magyarország és egy kínai tartomány együttműködésévé.

A szomatodiagnosztika a test anatómiai és élettani összefüggéseinek vizsgálata számítástechnikai, műszertechnikai és képalkotó vizsgálati módszerek alkalmazásával. A közreadott sajtóanyag szerint a somatoinfra technológia az élő szervezetben zajló kvantumfolyamatok detektálására képes, és az általa nyert információk révén rendkívül rövid idő alatt lehet képet kapni az emberek kor és nemnek megfelelő, valós idejű egészségi állapotáról.

A szomatodiagnosztikai laboratórium robottechnikával és más korszerű diagnosztikai eszközökkel felszerelve nemcsak felmérni képes az egészségi állapotot, hanem alkalmas arra is, hogy néhány perces vizsgálati idő alatt megadja mindazokat az információkat, amelyek lehetővé teszik a teljes test anatómiai és életfolyamatai összefüggéseinek megismerését.

(forrás: MTI)
hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés
hirdetés

Könyveink