2020. július. 10., péntek - Amália.

A WHO aggódik a koronavírus miatt

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) aggódik az olyan koronavírusos megbetegedések miatt, amelyeknél nem mutatható ki egyértelmű kapcsolat a járvánnyal, bár Kínán kívül viszonylag kicsi az ilyen esetek száma, írta szombaton a szervezet főigazgatója a Twitteren.

hirdetés

Az ilyen esetek közé tartoznak, amikor a beteg nem járt Kínában, vagy nem volt kapcsolatban fertőzött személlyel, írta Tedrosz Adanom Gebrejeszusz.

A jelentések szerint a tüdőgyulladással járó kór a páciensek 80 százalékánál enyhe lefolyású, és a betegek 20 százalékának válságos az állapota. A jelentett esetek 2 százalékánál halt meg a beteg. "A legnagyobb gondunk az, hogy a COVID-19 a gyenge egészségügyi rendszerrel bíró országokra is kiterjedhet", írta a főigazgató. "Készültségi és reagálási stratégiai programot is közétettünk, amelyben 675 millió dolláros támogatást kértünk a legsérülékenyebb országoknak nyújtandó támogatásra".

Tedrosz bejelentette, hogy az ENSZ-szervezet a közeli hetekben 60 ezer újabb vírustesztet küld 19 országba.

Szombaton egy második olasz beteg is meghalt koronavírus-fertőzésben. Olaszországban a fertőzések száma elérte a 28-at, 26 ember Lombardiában, ketten pedig a szomszédos Veneto tartományban bizonyultak vírushordozónak. Olaszország mintegy tíz északi településén az első eset észlelése után a hatóságok bezárták a közintézményeket, az intézkedés mintegy 50 ezer embert érint. Dél-Korea szombaton bejelentette, hogy 433-ra emelkedett a fertőzöttek száma. A járványügyi központ korábbi közleményében még 346 paciens szerepelt.

A Samsung Electronics bejelentette, hogy egy koronavírus-fertőzéses eset miatt hétfő reggelig bezárja Gumiban működő mobiltelefongyárát. Az az emelet, ahol a fertőzött alkalmazott dolgozott, kedd reggelig zárva tart.

Hupej tartomány kormányzata szerint a koronavírus lappangási ideje 27 nap is lehet. Ezt azután közölték szombaton, hogy egy 70 éves férfinél, aki január 24-én tért vissza a lakóhelyére Ecsouból, ahol fertőzött nővérével érintkezett, és 27 nap után jelentek meg nála a tünetek, február 20-án állapították meg a fertőzést, áll a hupeji kormányzat honlapján.

Iránban szombaton 10 újabb megbetegedést jelentettek be, a fertőzöttek száma így 28, és újabb halottja is van a kórnak a korábbi négy után, közölte az egészségügy-minisztérium szóvivője. Irán szerdán jelentette be, hogy két ember meghalt a fertőzésben a síiták szent városában, Komban. A szomszédos Irak csütörtökön "újabb rendelkezésig" megtiltotta állampolgárainak, hogy Iránba utazzanak. A Kuwait Airways légitársaság bejelentette, hogy felfüggeszti iráni járatait.

Az ausztrál kormány szombaton bejelentette, hogy engedélyezi egyes kínai hallgatóknak, hogy belépjenek az országba.

(forrás: MTI)

cimkék

WHO
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!