2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.

Karantén Nagylakon: ugrásszerűen nőtt a fertőzések száma

Vasárnap este tíz órától 14 napra karanténba zárják a közel 8000 lakosú, nagyforgalmú határátkelőt, írja a Főtér.

Az Arad megyei határvárosban, Nagylakon a polgárok ismét megtapasztalhatják, milyen a nappali kijárási korlátozással súlyosbított karantén. A legforgalmasabb határátkelőként is ismert településen szombatra 4,83-ra nőtt az ezer főre eső fertőzöttek száma az előző 14 napban, és a megyei járványügyi operatív törzs szerint fennáll a veszélye, hogy még tovább nő a járvány intenzitása, ezért döntöttek a karantén mellett.

Raed Arafat, a belügyminisztérium katasztrófavédelmi államtitkára vasárnap hagyta jóvá a lezárást.

 

Ez azzal jár, hogy a vendéglátóhelyek teljesen bezárnak, és persze a mozik és színházak sem üzemelhetnek – igaz, ez utóbbi már 3 ezrelék fölötti értéktől hatályban van.

A boltoknak is korlátozniuk kell a bent tartózkodók számát, és ami a lényeg: az embereknek lehetőség szerint otthonaikban kell maradniuk.

Ha azonban valaki ezt nem teheti meg, akkor saját felelősségre írt nyilatkozatban kell feltüntetnie az úti célját, és ha igazoltatják, fel kell mutatnia a nyilatkozatot – írja a Főtér.

(forrás: foter.ro)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés