2025. július. 11., péntek - Nóra, Lili.
hirdetés
hirdetés

Kanyaró Zágrábban

Hét kanyarós megbetegedést regisztráltak Zágrábban két hét alatt, és szakemberek szerint aggodalomra ad okot, hogy a betegek nem voltak semmilyen kapcsolatban egymással – írta a Jutarnji List című horvát napilap.

Egyelőre csak az egyik betegről tudják az orvosok biztosan, hogy nem volt beoltva, a többi fertőzött nem tudja, hogy gyermekkorában kapott-e oltást. A betegek 24 és 53 év közötti horvát állampolgárok, akik a horvát főváros különböző részein laknak. A horvát közegészségügyi hivatal (HZJZ) járványveszélytől tart. A legnagyobb járvány 2015-ben volt az országban, akkor 206 megbetegedést regisztráltak.

Bernard Kaic, a HZJZ járványorvosa figyelmeztetett, hogy tavaly Dubrovnik-Neretva megyében ütötte fel a fejét a járvány. Kiemelte, hogy az országban ott volt a legalacsonyabb az átoltottság, mindössze 56 százalék, de ez az arány mára 83 százalékra nőtt. Horvátországban az emberek 89-90 százalékát oltották be kanyaró ellen. Amennyiben az átoltottság 90 százalék alá csökken, fennállhat a járvány kitörésének veszélye – tette hozzá.

A védőoltások iránti bizalom 2011-ben kezdett csökkeni, és annak ellenére, hogy Horvátországban kötelező a kanyaró elleni védőoltás, egyre több szülő utasítja vissza a vakcina állítólagos mellékhatásai miatt. A gyerekeket egyéves korukig kell beoltani kanyaró, rubeola és mumpsz ellen, majd ezt meg kell ismételni kisiskolás korukban. Az elmúlt évek ellenőrzései során ugyanakkor mindössze kéttucat szülő ellen indult eljárás, a kiszabható büntetés az oltás megtagadása miatt 2000 kuna (85 ezer forint).

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) május elején adott ki figyelmeztetést a kanyaró miatt, ugyanis 2019 első két hónapjában Európa-szerte több mint 34 ezren fertőződtek meg a betegséggel.

A kanyaró erősen fertőző betegség, köhögés, orrfúvás, közeli személyes érintkezés, illetve a fertőzött személy orr- és torokváladékával való érintkezés útján terjed. Akár vakságot, süketséget vagy agykárosodást is okozhat, két adag védőoltás azonban megelőzheti a betegséget.

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink

  • learn more Csoportdinamika

    Ez a könyv Rudas János harmadik műve a csoportokról. Aki korábban tanulta és gyakorolta az önismereti, személyiségfejlesztési, emberierőforrásfejlesztési...

  • learn more És mégis - Összegyűjtött írások (1983-2015)

    B. Gáspár Judit könyve három évtized írásait gyűjti egybe. Pszichoanalitikus szemléletű kortárs gondolkodó szólal...

  • learn more Gyakorlati fájdalomcsillapítás

    A fájdalomcsillapítás minden gyakorló orvosnak feladata és kötelessége úgy, mint az elsősegélynyújtás vagy a reszuszcitáció. A...

  • learn more Diabeteses neuropathia

    A diabeteses neuropathiáról szóló, jelenleg rendelkezésre álló könyvek nagy része terjedelmes és nincs olyan zsebkönyv, mely a diabeteses...

  • learn more Mi is emberek vagyunk

    A húsz interjút és egy szívinfarktus személyes történetét tartalmazó könyv orvosok nyilatkozatai alapján mutatja be a száz sebből vérző magyar...

  • learn more A fejfájásról - Patika Magazin könyvek

    A Patika Magazin Könyvek sorozat az egészségügyi populáris könyvekhez képest több szempontból is újdonságot jelent. A...

  • learn more A jungiánusok - Összehasonlító és történeti nézőpont

    Végre magyarul is olvasható a Carl Gustav Jung svájci pszichiáter követőiről elnevezett nemzetközi mozgalom,...

  • learn more A belgyógyászat alapjai fogorvosok számára

    Számos belgyógyászati kórállapotban jelentkezhetnek szájüregi manifesztációk, és megfordítva, sok primer fogászati...

  • learn more Nyílt lábszártörések

    A Traumatológia Témakörök sorozatban újdonságként egy monográfia is megjelent, mely egyben egy tudományos munka összefoglalója is. A 222 oldalas...

  • learn more A születés traumája

    A születés traumája néhány év híján százéves mű – romantikusan szövevényes, néhol szinte megfejthetetlen, néhol teljesen modern és ma is a...

  • learn more Az Önök Bizottsága

    Ebben a sorsfordító korszakban mit jelentett az amerikai pszichoanalitikusok kezdeményezésére 1938-ban létrehozott szervezet, az Emergency Committee on...

  • learn more Szalagsérülések

    A „Traumatológia Témakörök” sorozat 1993-ban indult az akkori Országos Traumatológiai Intézetben. A zsebkönyvek szerzői többnyire traumatológusok, akik a...

  • learn more Funkcionális anatómia

    A tankönyv a hallgatók számára biztosítja azon az ismereteket, melyek elsajátítása lehetővé teszi a szakmai tárgyak megértését,...

  • learn more Mit (t)egyek, hogy lefogyjak? - Patika Magazin könyvek

    A könyv segítségével nem lehet néhány hét alatt hatalmas túlsúlytól megszabadulni, azt sem ígéri, hogy...

  • learn more Út Stockholmba – Tudósok és Nobel-díjak

    A kiadvány a tudományról és a tudósokról szól, valamint arról a díjról, amely már több mint száz éve a legismertebb...

  • learn more Képes szimmetria

    A Széchenyi-díjjal kitüntetett, kémiával foglalkozó, nemzetközileg elismert akadémikus szerzőpáros könyve pontosan és ugyanakkor közérthetően,...

  • learn more A születéstől az élhető filozófiáig

    Bagdy Emőke Professzor asszony ajánlásából az NKA pályázati támogatásához: Tornyossy Mária könyve nagy tapasztalatú...

  • learn more Gyermekbántalmazás

    A bántalmazott gyermekek védelme érdekében kiemelt fontosságú az esetek korai felismerése, a védő intézkedések mielőbbi megtétele. Könyv célja, hogy...

  • learn more Gipsz- és kötéstechnika

    A konzervatív töréskezelés sikere ma is a csonttöréseket rögzítő kötések megfelelő kiválasztásától és alkalmazásától függ. A hosszú...

  • learn more Az orvoslás joga - kommentár a gyakorlat számára

    Hiánypótló orvosi jogi kézikönyv. Sorra veszi az orvosi jogviszonyt, ennek alanyait, az orvosi tevékenységek...