2024. április. 18., csütörtök - Andrea, Ilma.
hirdetés

Forma-1-es szakemberek is fejlesztették a légzéssegítő eszközt

A Mercedes Forma-1-es csapata is segített brit kutatóknak, hogy egy hét alatt fejlesszenek légzéskönnyítő eszközt koronavírusos betegeknek.

A Mercedes Forma-1-es csapata is segített angol kutatóknak, hogy egyetlen hét alatt fejlesszenek légzéskönnyítő eszközt az új koronavírustól megbetegedett pácienseknek – adta hírül a BBC hírportálja. A University College London (UCL) mérnökei, az egyetemi klinika és a Mercedes csapata alkotta meg az eszközt, amely lélegeztetőgép nélkül szállít oxigént a tüdőbe. A CPAP (folyamatos pozitív nyomású lélegeztetés) elnevezésű eszközt eddig is használták a kórházak, de nincs belőlük elég. Kínában és Olaszországban az új koronavírus okozta Covid-19-ben szenvedő páciensek kezelésére használták.

Az új készülékekből negyvenet már kiszállítottak az UCL klinikájának és három másik londoni kórháznak. Ha minden jól megy, jövő héttől akár napi ezer darabot is gyárthat belőle a Mercedes-AMG-HPP motorgyár, a hatósági engedélyt már megkapta a készülék.

"Orvosi műszerek fejlesztése általában évekig tart, most azonban napok alatt megoldottuk, mivel egy egyszerű, már létező eszközből indultunk ki, amit visszamodelleztünk, hogy gyorsan és nagy tételben lehessen gyártani" – mondta el a BBC-nek Rebecca Shipley, az egyetem gyógyászati műszaki intézetének igazgatója. A "visszamodellezés" azt jelenti, hogy egy létező CPAP eszközt lemásoltak és módosítottak, hogy tömeggyártásra alkalmassá tegyék. A lombardiai helyzetről szóló első jelentések szerint a betegek mintegy felét, akiknek CPAP-műszerrel segítettek, nem kellett a lélegeztetőgépre tenni.

Közben brit ipari, technológiai cégek és mérnökirodák – köztük az Airbus, a Ford a Rolls-Royce és a Siemens – együttműködésével megalakult a VentillatorChallengeUK elnevezésű konzorcium, hogy lélegeztetőgépeket gyártson a brit egészségügyi szolgálat (HNS) számára, amely már több mint 10 ezret rendelt, bár a hatósági jóváhagyásra még várni kell. A gyártást a jövő héten kezdenék.

A lélegeztetőgépek hiánya máshol is kreatív megoldásokra készteti az orvosokat. Olaszországból származik az az ötlet, hogy búvármaszkok segítségével lélegeztessék a betegeket. Idő közben Belgiumban már klinikai teszteket terveznek az eszközzel.

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink

  • learn more Kardiológiai szófejtő

    Dr. Szauder Ipoly belgyógyász, kardiológus, hypertonológus, osztályvezető főorvos,  egyetemi előadó, számos publikáció, szakkönyv szerzője,...

  • learn more Discoveries in Gastroenterology

  • learn more Gyakorlati fájdalomcsillapítás

    A fájdalomcsillapítás minden gyakorló orvosnak feladata és kötelessége úgy, mint az elsősegélynyújtás vagy a reszuszcitáció. A...

  • learn more Képes szimmetria

    A Széchenyi-díjjal kitüntetett, kémiával foglalkozó, nemzetközileg elismert akadémikus szerzőpáros könyve pontosan és ugyanakkor közérthetően,...

  • learn more Ars neurologiae

    Régiesen szólva, idegorvos vagyok. Bármit tanultam vagy csináltam ezen kívül, a világ látását számomra a foglalkozásom határozza meg. Mielőtt...

  • learn more Idézetek, gondolatok az orvostudományról

    Mindnyájunk gondolatvilágának kialakításában jelentõs szerepet játszottak elõdeink, mestereink példái és tanításai, az...

  • learn more Nyílt lábszártörések

    A Traumatológia Témakörök sorozatban újdonságként egy monográfia is megjelent, mely egyben egy tudományos munka összefoglalója is. A 222 oldalas...

  • learn more Tükröm, tükröm...

    Ha a tükör nem, ez a könyv megmondja, hogy a problémáink elől, önmagunk elől nem tudunk elmenekülni. A Zsigmond Márta-médiadíjas újságíró, költő és...

  • learn more Social dreaming

    Social dreaming – bizarr ötlet, hiszen csak egyes emberek álmodnak, és álmaikkal pszichoanalízisben „dolgoznak”. A social dreaming azonban más...

  • learn more Kórtani alapismeretek

    A tankönyv a kórtani alapok ismertetése után részletesen foglalkozik az egyes szervek, szervrendszerek kórtani alapismereteivel. Ez az...

  • learn more A kiegyensúlyozott gyermek

    Sally Goddard Blythe Kiegyensúlyozott gyermek című új könyvében praktikus tanácsokkal látja el a szülőket, pedagógusokat és egészségügyi...

  • learn more Diabeteses neuropathia

    A diabeteses neuropathiáról szóló, jelenleg rendelkezésre álló könyvek nagy része terjedelmes és nincs olyan zsebkönyv, mely a diabeteses...

  • learn more Aneszteziológia és intenzív terápia

    A jegyzet célja: megismertetni az anesztéziát és az intenzív terápiát, valamint hidat építeni az első években megszerzett...

  • learn more A szociális agy kultúrtörténete

    E kultúrtörténeti kötet a kezdetektől egészen máig feltárja az emberi agy fejlődését, bemutatva azt is, hogyan alakított ki...

  • learn more Pirula a patikamanó - Marci elesik

    A Galenus Kiadó – a Patika Magazin kiadója - mesesorozatot jelentett meg Pirula, a patikamanó  sorozatcímmel 2-4 éves gyerekek...

  • learn more Árpád-kori templomok - látvány térkép

    A magyar történelem, a honfoglalás után korszak –az államalapítás korának- ötvenöt szép és jelentős műemlékét mutatja be...

  • learn more Perioperatív betegellátás 2. kiadás

    Az aneszteziológia az elmúlt 20 év során világszerte jelentős fejlődésen ment keresztül. Ennek köszönhetően az intraoperatív...

  • learn more A patológia alapjai - szókratészi modorban 2. kiadás

    A patológia oktatásának egyik legfőbb célkitűzése a tanultak klinikai alkalmazása, a makroszkópos,...

  • learn more És mégis - Összegyűjtött írások (1983-2015)

    B. Gáspár Judit könyve három évtized írásait gyűjti egybe. Pszichoanalitikus szemléletű kortárs gondolkodó szólal...

  • learn more Inkretintengelyen ható terápia a diabetológiai gyakorlatban

    Az utóbbi mintegy két évtizedben a 2-es típusú diabetes került a figyelem középpontjába a...