2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.
hirdetés

Ferenc pápa szerint erkölcsi kötelesség a védőoltás

Erkölcsi kötelességnek nevezte a Covid-19 elleni védőoltást Ferenc pápa egy tévéinterjúban, amelynek egyes részleteit már szombaton nyilvánosságra hozták.

A pápa elmondta, hogy előjegyeztette magát az oltásra. Úgy vélte, erkölcsileg mindenki számára kötelességnek számít, hogy beolttassa magát.

Az egyházfő hangsúlyozta: nem éri meg az oltás megtagadása, mivel "az egészségeddel, az életeddel játszol és a többiek életével is".

A 84 éves pápa bejelentette, hogy Vatikán Államban jövő héten kezdődik az oltás.

A pápát a járvány olaszországi terjedése kezdete óta többször is tesztelték. Ferenc pápa március és június között nem találkozott a hívőkkel. A Vatikán jelenleg is interneten keresztül közvetíti az egyházfő beszédeit és miséit.

Ferenc pápa a Canale5 olasz kereskedelmi televíziónak adott exkluzív interjút, amelyet vasárnap este sugároznak. Ebben többek között más vatikáni témákról és az amerikai belpolitikai eseményekről is beszél.

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink