2024. április. 19., péntek - Emma.
hirdetés

Erőltetett összekapcsolni az angol és a magyar fakultás ügyét?

Leonard Azamfirei rektor szerint erőltetett kísérlet a Marosvásárhelyi Orvosi, Gyógyszerészeti, Tudomány- és Technológiai Egyetem (MOGYTTE) keretében létrejövő angol kar és a magyar tagozat által évek óta hiába követelt magyar kar ügyét összekapcsolni.

A rektor az MTI-nek adott interjúban megerősítette, hogy angol kar létrehozásáról döntött kedden a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) és a Petru Maior Egyetem tavalyi egyesítése révén létrejött marosvásárhelyi egyetem szenátusa. A 2019-2020-as tanévtől induló angol kar létrehozását az tette szükségessé, hogy az őszi tanévkezdéstől indul az egyetem hamburgi kihelyezett tagozata, amelyen angol nyelven képeznek orvosokat, és a struktúrát mind a román, mind a német jogszabályoknak meg kell feleltetni.

"Erőltetett az angol és a magyar kar ügyét összekavarni, mert a két témának teljesen más a háttere", jelentette ki Leonard Azamfirei rektor. Hozzátette: az egyetem keretében létrejövő angol kar az egyetemen jelenleg is folyó angol nyelvű orvosképzési programot és az ősztől induló hamburgi programot foglalja magába. Megjegyezte: az angol nyelvű oktatásban a tanintézet megannyi magyar tanára is részt vesz.

Az intézmény magyar tagozata által évek óta hiába követelt önálló magyar struktúrákkal kapcsolatban elmondta: amikor 2012-ben az egyetemi szenátus feje fölött átnyúlva akarta az akkori kormány létrehozni a magyar kart, a kormányhatározatot a bíróság érvénytelenítette. Hozzátette: ha a magyar tagozat képviselői akarnak valamit, azt az egyetemi szenátusban kell felvetniük. Fontosnak tartotta, hogy a magyar oktatók szüntessék be a tiltakozásukat, és vegyenek részt az egyetem döntéshozó szerveinek a munkájában. Úgy vélte: eleve kudarcra ítélt az a stratégia, hogy nem vesznek részt a szenátus ülésein, nem mondják el az álláspontjukat, amit aztán a sajtóban jelentetnek meg.

A rektor azt is megerősítette, hogy egy oktató javaslatára a szenátus megszavazta: az egyetem vegye fel Emil Palade román származású Nobel-díjas orvos nevét. Arra a felvetésre, hogy a magyar tradíciójú egyetem nevében helye lenne-e egy magyar tudós nevének is, Leonard Azamfirei kijelentette: "ez tárgyalási téma lehet az egyetem szenátusában".

A rektor elmondta: január 28-ra hívta meg a magyar tagozat képviselőit egy tárgyalásra, amelyen a tagozat valamennyi gondja terítéken lesz. Hozzátette: részéről mindig is megvolt a tárgyalási készség, de ez nem mindig talált viszonzásra a magyar kollégáinál. Példaként említette, hogy a tavalyi egyetemegyesítés előtt két alkalommal is hiába hívta a tárgyalóasztalhoz a magyar tagozat képviselőit, végül neki kellett összehívnia a magyar oktatókat, hogy tájékoztassa az egyetemegyesítésről és válaszoljon a kérdéseikre.

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink