2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.
hirdetés

Elhunyt Svébis Mihály

Életének 68. évében, méltósággal viselt súlyos betegségét követően április 28-án örök nyugalomra tért Svébis Mihály.

Svébis Mihály 1953-2022Fájó szívvel, megtörten, mély megrendüléssel tudatjuk, hogy Svébis Mihály megyei intézményvezető, főigazgató, c. egyetemi docens, Kecskemét Díszpolgára, Újhartyán Díszpolgára, Dunapataj Díszpolgára, Tiszteletbeli Székely, A Magyar Kórházszövetség elnökhelyettese, sebész főorvos életének 68. évében, méltósággal viselt súlyos betegségét követően a mai napon örök nyugalomra tért – írja hivatalos Facebook-oldalán a Bács-Kiskun Megyei Oktatókórház.

Csendben búcsúzunk. Hisz nincsenek szavak. Csak a fájdalom és az üresség. Egy intézmény gyászol. A magyar egészségügy gyászol. Munkatársak, betegek, rokonok, barátok, mind, akik ismertük, szerettük, mind akik életünket, gyógyulásunkat neki köszönhetjük.

A legkiválóbb, legjobb főigazgatót, főnököt, orvost, sebészt, barátot, EMBERT veszítettük el.

Neve intézményesült, és egybeforrt a Bács-Kiskun Megyei Oktatókórház nevével. 26 évig volt intézményünk elsőszámú vezetője, főigazgatója.

Földi léte utolsó napjáig irányította a kórházat, szellemiségével pedig mindörökké.

Pótolhatatlan veszteség. Kősziklaként tűrte betegségét, az utolsó pillanatig, fájdalmat és lehetetlent nem ismerve vezette a Bács-Kiskun Megyei Oktatókórházat, és megyei intézményvezetőként, a megye egészségügyi intézményeit.

Büszke volt a kórházra és munkatársaira. Sebészi hivatását főigazgatói munkája mellett is majdnem mindvégig, szinte napi szinten űzte, a gyógyító munka adta számára az erőt vezetői teendőihez.

Regnálása, irányítása alatt rendkívüli fejlődésen ment keresztül kórházunk. Olyan volumenű fejlesztések köthetőek a nevéhez, mint a Pólus Program, mely során egy új épületszárny épült székhelyünkön, az egynapos sebészeti ellátást biztosító épület, a gyermekpszichiátria épülete, de vezetése alatt integrálódott intézményünkbe a kalocsai és kiskunfélegyházi kórház. Segítségével, iránymutatásaival és kitartásával az elmúlt években sikeresen megküzdöttünk egy világjárvánnyal.

Svébis Mihály 1953-ban született, a pest megyei Újhartyánban. Édesapja főkönyvelő volt, édesanyja adminisztrátorként dolgozott.

1972-ben, a kecskeméti Piarista Gimnáziumban érettségizett kitűnő eredménnyel, majd 1980-ban a Budapesti Semmelweis Orvostudományi Egyetem Általános Orvostudományi Karán vette át orvosdoktori diplomáját cum laude minősítéssel.

Az oklevél megszerzését követően a Bács-Kiskun Megyei Kórház Sebészeti Osztályára került, ahol a sebészet alapjait Lóránd Pál főorvostól tanulta. 1984-ben szakvizsgát tett sebészetből, 1990-ben plasztikai- és égési sebészetből, továbbá képezte magát Franciaországban és az USA-ban, majd 2010-ben megszerezte a szegedi Tudományegyetem Gazdaságtudományi Karán az egészségügyi menedzsment-szakértői diplomát is. 1988-ban adjunktusi, 1992-ben főorvosi kinevezést kapott. 1993 és 2000 között a központi műtő vezető főorvosa- 1996. július 1-jétől a kórház orvosigazgatója, 1999 októberétől 2000 márciusáig megbízott főigazgató, 2000. június 1-jétől az Általános Sebészeti Osztály osztályvezető főorvosa volt. 2006. július 1-jétől ismét megbízott főigazgatóként, 2007. január 1-től kinevezett főigazgatóként vezette a kecskeméti megyei kórházat, egészen halála napjáig. 2013. évben a Szegedi Orvostudományi Egyetemtől címzetes egyetem docens kinevezést kapott.

2016 és 2019 között a Magyar Kórházszövetség elnöke volt, később a szervezet elnökhelyettese. 2021. január 1-től megyei intézményvezetői kinevezést kapott.

Szakmájában megkülönböztetett figyelmet fordított a coloproctologiai műtétek, sebészeti varrógépek használata, minimál invazív sebészeti módszerek, plasztikai sebészeti műtétek iránt. Tagja volt több tudományos társaságnak, vezetőségi tagja a Magyar Sebész Társaságnak, a Magyar Sebész Társaság Coloproctológiai Szekciójának, a Magyar Sebész Társaság Endoszkópos Szekciójának, a Magyar Sebész Társaság Dél-magyarországi Szakcsoportjának. A Sebészeti Kollégium Tanács tagja, a Magyar Kórházszövetség elnökségének tagja. Számos tudományos cikk, tanulmány szerzője, hazai és nemzetközi szakmai programok rendszeres előadója.

Vezetése alatt az intézmény számos elismerést vehetett át, és számtalan korszerű új eljárás, és gép-műszerpark fejlesztés köthető nevéhez. Rendszeresen szervezett és vett részt Erdélyben egészségügyi szűrővizsgálatokon, ahol Tiszteletbeli Székellyé is avatták.

Felesége Juhász Márta a kecskeméti Református Egyház Sion Nyugdíjasház és Gondozási Központ korábbi igazgatója. Két lánygyermek és két fiúgyermek szerető édesapja, és öt imádott unoka nagypapája volt. Szabadidejét legtöbbször velük, olvasással és vadászattal töltötte.

Kitüntetései: Bács-Kiskun megye Egészségügyért, Kecskemét város díszpolgára, Pro Sanitate, Újhartyán Tiszteletbeli Díszpolgára, Bács-Kiskun Megyéért Díj, Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje, Magyar Érdemrend Tisztikereszt Polgári Tagozat kitüntetés, Semmelweis Díj, Szent-Györgyi Albert Emlékérem és Jutalomdíj Ezüst Fokozata, Dr. Varga Ferenc Díj, Megyei Prima Díj.

Nem ismert lehetetlent, a lehetetlen azonban mégis megtörtént. Közös emlékek, események, történetek, melyeket soha nem feledünk. Szellemisége, elhivatottsága, barátságos, közvetlen jelleme, embersége, kivételes személyisége, életszeretete, munkássága és példamutatása emlékezetünkben és szívünkben örökre él.

Elismert orvosi szaktekintély, sebész és tiszteletreméltó, megbecsült vezető volt. Fáradhatatlan, megbízható, bölcs, türelmes, segítőkész, csodálatos vezetőként, emberként emlékezünk rá. Emberek ezrei köszönhetik életüket nekik, mi pedig hálásak vagyunk, hogy ismerhettük, dolgozhattunk vele, tanulhattunk tőle. Hiánya pótolhatatlan.

A Bács-Kiskun Megyei Oktatókórház Svébis Mihály főigazgatót saját halottjának tekinti. Kegyelettel, szívünkben szomorúsággal búcsúzunk Tőle, emlékét megbecsüléssel, tisztelettel, szeretettel megőrizzük.

A Bács-Kiskun Megyei Oktatókórház minden munkatársa

(forrás: Bács-Kiskun Megyei Kórház)
hirdetés

Könyveink