2025. augusztus. 02., szombat - Lehel.
hirdetés
hirdetés

Elhunyt dr. Kaán Miklós

Dr. Hermann Péter, a Semmelweis Egyetem oktatási rektorhelyettese búcsúzik a Fogpótlástani Klinika egykori igazgatóhelyettesétől.

2018. december 24-én, 81 éves korában elhunyt dr. Kaán Miklós egyetemi tanár, a Fogorvostudományi Kar Fogpótlástani Klinika egykori igazgatóhelyettese, a Magyar Orvosi Kamara egykori elnöke, akitől Hermann Péter búcsúzik az egyetem honlapján.

Tisztelt Professzor Úr, kedves Miklós!

Két ünnep között kaptam a hírt Fiadtól, hogy nem bírtad tovább a harcot, legyőzött a kór. Furcsa, de az első gondolat, ami eszembe jutott, teljesen hétköznapi és földhözragadt volt, semmi magasztos. Egyszerűen az, hogy elkéstünk. Egy éve határoztam el, hogy újra elővesszük azt a filmet, amit úgy jó húsz évvel ezelőtt közösen készítettünk. A motivációt az adta, hogy az ifjú fogorvostanhallgató generációt vizsgáztatva, ha valaki funkciós lenyomatvétellel kapcsolatos tételt húz, még a legjobb tanulók esetében is hiányérzetem marad, aminek egy magyarázata lehet csak, mi csinálunk valamit rosszul, mi nem mondunk valamit érthetően a hallgatóknak. Pedig igazság szerint a tankönyvünkben, ami hihetetlen módon elavult mára, pont a Te általad jegyzett fejezetről mondható el, hogy a leginkább aktuális ma is, rajta fogott legkevésbé a kor. Bizony, az általad leírt komplex funkcionális szemlélet ma ugyanúgy igaz és követendő, mint volt húsz éve, csak be kell tartani, és nem marad el az eredmény. Azt hiszem, nem a pátosz mondatja csak most velem, de ha ez nem magyarul született volna, akkor nemzetközileg ünnepelt és megszámolhatatlanul citált elméletről beszélnénk. A film újra vágásával azokra a momentumokra, szakmai nüanszokra szeretnénk felhívni a figyelmet, amikről látjuk, hogy a hallgatók számára nem világosan érthető. Hát, ezt szerettük volna még bemutatni Neked, és a mondandónk tolmácsolásához ugyanúgy Unokád közreműködését terveztük kérni, mint amikor a Fogpótlástani Társaság emlékérmének átvételekor is Réka volt segítségünkre. Az egyes munkafolyamatok szerinti újra rendezés a napokban készült el, amit – a hír hallatán – megnéztem még egyszer. Azt hiszem, Te is elégedett lennél.

Az Élet úgy hozta, hogy volt lehetőségem Veled többször, magánemberként is találkozni, beszélgetni és mindig megállapíthattam, hogy egy olyan korból maradtál itt tanúként, amelyet a mai fiatal generáció csak elbeszélésekből, filmalkotásokból ismerhet, és el sem hinné, hogy egyszer ilyen világban is éltünk.

Természetesen voltak, amiben nem értettünk egyet, de egy dolog akkor is bizonyos volt, azonos dolgokat láttunk értéknek, megkérdőjelezhetetlennek és ma már, az idő távolából nézve a különbségek elhalványultak, valószínűleg hozzáöregedtem, hozzáértem én is, és ma már én is másként látok dolgokat, és maradt az érték, ami a közös. A tudás, előrehaladás mértékegységeként csak a munkát tudtad mindig elfogadni, ezt tartottad az egyedüli elfogadhatónak. Ahhoz az orvosgenerációhoz tartozol, aki nagyon sokat tett azért, hogy az önállóan éppen hogy elindult fogorvosképzés friss diplomásai fogorvos doktorok legyenek, ugyanolyan tekintéllyel, elismertséggel, mint orvos társaik. Nem véletlenül lehettél a Magyar Orvosi Kamara elnöke is, képviselve az egész orvostársadalom érdekeit.

(forrás: Semmelweis Egyetem)
hirdetés

Könyveink

  • learn more Jó étel, jó élet

    "Elakadt a táplálkozás útvesztőjében? Ez a kézikönyv segít a fiataloknak, kezdő háziasszonyoknak, babás családoknak és mindenkinek, aki szeretteinek,...

  • learn more Kisklinikumi szakismeretek

    Fejezetei a különféle betegségben szenvedők ápolását mutatják be betegségtípusonként, jól áttekinthető, tagolt formában, amely...

  • learn more Csoportdinamika

    Ez a könyv Rudas János harmadik műve a csoportokról. Aki korábban tanulta és gyakorolta az önismereti, személyiségfejlesztési, emberierőforrásfejlesztési...

  • learn more Misce fiat...

    Dr. Szabó Sándor, a Magyar Gyógyszerészi Kamara örökös, tiszteletbeli elnöke a 70. születésnapjára állította össze a kamara elmúlt 20 évének történetét...

  • learn more A gyógyszerészet kialakulása és fejlődése

    A könyv átfogó képet nyújt a gyógyszerészet kialakulásáról és fejlődéséről az őskortól napjainkig. A szerző...

  • learn more A gasztroenterológia története

    Az orvoslás önálló, sajátos arculattal rendelkező területe az egyetemes tudománynak, és szerves része az általános...

  • learn more Motivációs interjú a klinikai gyakorlatban

    Nagyszerű könyv mind a tapasztalt szakemberek, mind a kezdő klinikusok számára. Klinikusként gyakran kerülünk olyan...

  • learn more MENSCHENWÜRDIGES STERBEN – RECHTSLAGE ZUR STERBEHILFE IN EUROPA

    A tartalomból: Kálmán Györgyi: Einführung Mihály Filó: Kampf um die Objektivität. Die...

  • learn more A bántalmazott test - A trauma-munka szomato-pszichoterápiás megközelítése

    A könyv arra keresi a választ, hogy miképpen lehet a fizikai bántalmazás okozta...

  • learn more Útmutató a SCID-5-CV használatához

    Nélkülözhetetlen segédlet a nemrégiben megjelent strukturált klinikai interjú (SCID-5-CV) alkalmazásához. Szakembereknek és leendő...

  • learn more Pirula a patikamanó - Marci elesik

    A Galenus Kiadó – a Patika Magazin kiadója - mesesorozatot jelentett meg Pirula, a patikamanó  sorozatcímmel 2-4 éves gyerekek...

  • learn more Sportélettani kislexikon

    A sportélettan a sportnak és általában az emberi test mozgásainak az életfolyamatokra gyakorolt hatásaival, és a teljesítőképesség lehető...

  • learn more Zsebdoktor utazóknak - Patika Magazin könyvek

    A könyv részletesen tárgyalja az utazás közben előforduló megbetegedéseket, azok kezelési módját, az utazás előtt...

  • learn more Gyermekszemészet

    A könyv összegzi mindazon tapasztalatokat, amelyek az utóbbi évtizedek során felhalmozódtak a gyermekkor szemészeti betegségeinek ellátásában. A szakemberek...

  • learn more Alapvető sebésztechnika

    A nagy sikerû könyv bõvített, aktualizált második kiadása kerül a szakmai olvasóközönség elé. Új például a "Mûtõi magatartás"...

  • learn more Tükröm, tükröm...

    Ha a tükör nem, ez a könyv megmondja, hogy a problémáink elől, önmagunk elől nem tudunk elmenekülni. A Zsigmond Márta-médiadíjas újságíró, költő és...

  • learn more Biológiai terápia a hazai reumatológiai gyakorlatban

    Az intercelluláris kommunikáció és ezen belül a citokinek szerepének és jelentőségének megismerése...

  • learn more Márti és a kettős identitás

    Márti 1933-ban született Budapesten, kispolgári zsidó családban. Élete kezdetén rögtön két olyan esemény is történik, ami végérvényesen...

  • learn more Az orvoslás joga - kommentár a gyakorlat számára

    Hiánypótló orvosi jogi kézikönyv. Sorra veszi az orvosi jogviszonyt, ennek alanyait, az orvosi tevékenységek...

  • learn more Képes szimmetria

    A Széchenyi-díjjal kitüntetett, kémiával foglalkozó, nemzetközileg elismert akadémikus szerzőpáros könyve pontosan és ugyanakkor közérthetően,...