hirdetés
hirdetés
2019. november. 12., kedd - Jónás, Renátó.
hirdetés

Elhunyt a 11 éve vegetatív állapotban lévő francia férfi

Elhunyt csütörtökön az a lebénult francia férfi, akinek az életben tartására szolgáló kezelését kilenc nappal ezelőtt leállították az orvosai.

Vincent Lambert esete évek óta az eutanázia körüli vita jelképe lett Franciaországban, miután a férfi szülei az igazságszolgáltatáshoz fordultak, hogy tiltakozzanak a feleségnek és az orvosoknak a kezelés leállítására vonatkozó döntése ellen.

– Vincent ma reggel 8 óra 24 perckor meghalt a Reims egyetemi kórházában – jelentette be Francois Lambert, a 2008-ban autóbalesetet szenvedett 42 éves volt ápoló unokaöccse. – Felkészültünk arra, hogy hagyjuk elmenni – tette hozzá a férfi, akit az orvosok tájékoztattak a nagybátyja halálhíréről, amelyet Vincent Lambert szüleinek ügyvédjei is megerősítettek.

A 11 éve mesterségesen életben tartott férfiról orvosai megállapították, hogy visszafordíthatatlan agykárosodást szenvedett, és semmilyen kommunikációt nem lehetett vele kialakítani. A beteg felesége és nyolc testvére közül hat ezért hat évvel ezelőtt az életben tartás, azaz a mesterséges hidratálás leállítását kérte. A férfi mélyen vallásos, római katolikus szülei viszont a kezdetektől fogva ellenezték ezt.

A beteg kezelőorvosa, Vincent Sanchez július 2-án közölte a családdal, hogy másnap este ismét leállítják a kezelést, miután a semmítőszék június 28-án engedélyezte ezt az eljárást. A mesterséges hidratálás leállítása mellett az orvosi eljárás mély és folyamatos altatást írt elő a halál beálltáig. A bejelentéssel egy hosszú és fájdalmas családi és igazságügyi dráma ért véget, amelynek minden lépését követte a francia média.

A kezelés leállítása tulajdonképpen már május 20-án eldőlt, amikor is az Emberi Jogok Európai Bírósága elutasította Vincent Lambert szüleinek beadványát, mellyel azt akarták elérni, hogy felfüggesszék fiuk kezelésének leállítását. A bíróság érvelésében arra hivatkozott, hogy nincs "új elem" a korábbi helyzethez képest. A párizsi fellebbviteli bíróság azonban a szülők indítványára másnap elrendelte a kezelés újraindítását, miközben a semmítőszék – a feleség kérésére – jóváhagyta a kezelés leállítását.

Lambert ügye nemcsak a családját, hanem a francia társadalmat is megosztotta. Kedd este a szülők támogatására mintegy húszan tüntettek a reimsi kórház előtt a kezelés leállítása ellen. A szülők ügyvédeinek beadványa nyomán pedig szerdán az igazságszolgáltatás előzetes vizsgálatot indított bűnszövetkezetben elkövetett szándékos emberölési kísérlet gyanújával.

Az ügyben Ferenc pápa is állást foglalt, és a Twitteren az élet védelmére szólított fel a fogantatástól a természetes halálig. Az eutanázia ellenfeleinek nyomása alá került Emmanuel Macron francia elnök megtagadta, hogy beavatkozzon a kérdésbe, amelynek eldöntése szerinte az orvosokra tartozik.

A most 42 éves férfi egy 2008-as motorbalesetet követően teljesen lebénult. Szinte teljesen eszméletlen volt, de képes volt lélegeztetőgép nélkül lélegezni, illetve időnként mozgatta a szemét. A kórház még 2014 januárjában döntött a kezelés leállításáról, a beteg szülei azonban azonnal a helyi bírósághoz fordultak, amely elrendelte a kezelés folytatását. A férfi anyja akkor azt mondta, hogy Vincent Lambert még "jelen van", és kommunikál velük. A feleség válaszul az Államtanácshoz, a francia legfelsőbb bírósághoz fordult jogorvoslatért, az pedig jóváhagyta az orvosi döntést. Ez volt egyébként az első alkalom, hogy a legfőbb jogi és közigazgatási intézmény állást foglalt egy olyan orvosi döntés törvényességéről, amely a mesterséges életben tartás kérdését érinti.

Az Emberi Jogok Európai Bírósága 2015 júniusában jóváhagyta az Államtanács döntését, amely a francia bírák által megrendelt orvosi szakvélemény alapján született. Ez megerősítette a kezelőorvosok diagnózisát, és a helyi közigazgatási bíróság döntésének megsemmisítését javasolta, a 2005-ben elfogadott, úgynevezett Leonetti-törvényre hivatkozva, amely bizonyos esetekben lehetőséget biztosít arra, hogy a beteget "hagyják meghalni".

A strasbourgi bíróság azt is tekintetbe vette, hogy Vincent Lambert a balesete előtt egyértelműen és többször is kifejezte óhaját, hogy nem szeretné, ha mesterségesen életben tartanák. A reimsi bíróság 2016-ban Vincent Lambert-t az eutanáziát támogató felesége, Rachel Lambert gondnoksága alá helyezte.

Franciaországban a betegek halálba segítése illegálisnak számít, de egy 2016-os törvény lehetővé teszi a passzív eutanáziát a gyógyíthatatlan betegek esetében, ez a beteg haláláig tartó folyamatos mélyaltatást jelent.

(forrás: MTI)
hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés
hirdetés

Könyveink