2024. április. 19., péntek - Emma.
hirdetés

Élen a debreceni orvosképzés

A Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Kara (DE ÁOK) orvos- és egészségtudomány területen általános orvosképzésben első, az összesített listán pedig a második helyen áll – olvasható a Figyelő Felsőoktatási Rangsor 2020 kiadványában.

Az Oktatási Hivatal adatai alapján készült összeállításából kiderül, hogy az ország négy – budapesti, debreceni, pécsi és szegedi – orvosképző egyeteme közül a debreceni intézményben végzett orvosok keresnek a legjobban. A külföldi részképzésben résztvevők aránya szintén a Debreceni Egyetemen a legnagyobb. Mátyus László dékán szerint ez a nemzetközi kapcsolatok gazdagságát is mutatja.

A medikusok egyetemi éveik alatt külföldön is tanulhatnak, ugyanis a kar aktív, élő kapcsolatot ápol a világ élvonalába tartozó egyetemekkel. A hallgatók számára vonzó, hogy nemzetközi oktatási, klinikai és tudományos tapasztalatokkal rendelkező szaktekintélyektől sajátíthatják el a gyógyítást – mondta a hirek.unideb.hu-nak az Általános Orvostudományi Kar vezetője.

A dékán szerint a versenytársakkal szemben egyértelműen nagy előny, hogy a Debreceni Egyetemen számos meghatározó kutatóműhely létezik, és az orvosképzésben nagy hangsúlyt fektetnek a tehetséggondozásra.

- Hallgatóink tudományos diákköri teljesítménye határozottan jobb, mint a társegyetemek medikusainak. Emellett nálunk nagyobb hagyománya van annak, hogy a tudományos diákköri munkát elfogadjuk diplomamunkának, ezáltal több diák bekapcsolódik a kutatómunkába, írja az egyetem honlapja.

 

(forrás: Debreceni Egyetem)
hirdetés

Könyveink