hirdetés
2022. június. 30., csütörtök - Pál.
hirdetés

Belgiumban a fertőzöttek már nem élveznek elsőbbséget kórházi ellátás esetén

Az orosz hatóságok arra készülnek, hogy a koronavírus omikron változatának terjedése miatt megnő a Covid-19-megbetegedések száma. Nemzetközi kitekintés.

Amennyiben a belga egészségügyi rendszert teljesen leterheli a koronavírus omikron nevű variánsával fertőzöttek számának növekedése, a járvány miatt kórházba került betegek a továbbiakban már nem kapnak automatikusan elsőbbségi ellátást, közölte a The Brussels Times című angol nyelvű belga hírportál. A hírportál beszámolója szerint a koronavírussal fertőzöttek rendelkezésére álló kórházi ágyak számát az országban a járványhelyzet határozta meg. Belgium jelenleg az 1B elnevezésű járványügyi fázisban van, ami azt jelenti, hogy a kórházi ágyak - beleértve az intenzív osztályok kapacitását is - 50 százalékát a járvány miatt rászorulóknak tartják fent. A fertőzés elharapódzása esetén pedig a nem feltétlenül szükséges ellátást el kell halasztani.

A szövetségi egészségügyi szolgálat koronavírus-járvány kezelésért felelős bizottságának most született vészhelyzeti terve szerint azonban a koronavírus miatti ellátás a továbbiakban nem élvez elsőbbséget más ellátásokkal szemben, még a legrosszabb járványügyi forgatókönyv megvalósulása esetén sem. A bizottság hangsúlyozta: helyre kell állítani és biztosítani kell a nem rendes kórházi ellátás zavartalanságát is a koronavírusos betegek kezelése mellett. A betegek ellátásának sorrendjét, függetlenül a koronavírus-járvány mutatóitól és a kórházba szállítottak számától, az illetékes orvos osztályozása alapján határozzák meg, közölték.

Marcel Van der Auwera, az említett bizottság elnöke közölte: az új terv célja, hogy megakadályozza a kórházi ágyak "szükségtelen" szabadon tartását, amit a kiemelt kezelésre szoruló betegek listájának összeállítása, valamint az segít, hogy csak a súlyos állapotú koronavírusos fertőzötteket szállítják kórházba.

A La Libre Belgique című francia nyelvű napilap arról számolt be szerdán, hogy a koronavírussal fertőzött, de tünetmentes egészségügyi alkalmazottak is dolgozhatnak a kórházak Covid-osztályain "kivételesen, (...) amikor minden más lehetőség kimerült a személyzet hiányának pótlására". Súlyos tünetek jelentkezése estén azonban az általános szabály rájuk vonatkozóan is változatlan marad, így hét napot önkéntes karanténban kell tölteniük, majd háromnapos lábadozási időszakot követően állhatnak munkába.

Az illetékes belga közegészségügyi intézet szerdai jelentésében közölte: továbbra is egyre több koronavírussal fertőzöttet vesznek nyilvántartásba. Az elmúlt hét napban átlagosan 21 874 ember szervezetében mutatták ki a koronavírust Belgiumban. Ez egy hét viszonylatában 96 százalékos emelkedést jelent. A december 30-án feljegyezett, akkor kimagaslónak számító 16 031 új esetet követően másfél hete -  múlt hétfőn - 27 518, egy hete - szerdán -  pedig 25 905 új fertőzöttet vettek nyilvántartásba.

Naponta átlagosan 179 beteget szállítanak kórházba koronavírus-fertőzés miatt, számuk egy hét alatt nem változott. A hét elején feljegyzett adatoknál mintegy 200-zal többet, jelenleg 1995 fertőzöttet ápolnak kórházban, közülük 450-en részesülnek intenzív ellátásban. Belgiumban naponta átlagosan 17 ember hal meg a fertőzés következtében. Az utóbbi mutatók átlaga csökkenő tendenciát mutat. A világjárvány kezdete óta 2 millió 307 ezer 843 ember szervezetében mutatták ki a koronavírust, és 28 539 ember halt meg a vírus okozta betegség szövődményeiben Belgiumban.

*

Az orosz hatóságok arra készülnek, hogy a koronavírus omikron változatának terjedése miatt megugrik a Covid-19-megbetegedések száma az országban, jelentette ki Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő újságíróknak szerdán Moszkvában. "A számok nagyon magasak lesznek, ez ennek az omikron vírusmutánsnak a sajátossága. Ugyanakkor előzetes adataink vannak arról, hogy a betegség enyhébb lefolyású, ami valószínűleg lehetővé teszi az egészségügyi rendszer terheinek csökkentését, de így is szükség lesz egy tisztességes biztonsági tartalékra" - mondta.

Peszkov szerint még nem dőlt el, hogy szükség lesz-e újabb zárlat vagy kényszerszabadság bevezetésére az omikron vírusmutáns miatt, de az már most világos, hogy a járvány leküzdéséhez védőoltásra van szükség.

Vlagyimir Putyin orosz elnök a kormány tagjaival folytatott szerdai tanácskozáson a járvány várható felerősödésével kapcsolatban azt hangoztatta, hogy erre fel kell készíteni a kórházi hálózatot és az ipart, valamint ki kell terjeszteni a tesztelést és az oltási műveletet. Nem részletezett adatokra hivatkozva azt állította, hogy az orosz Szputnyik V oltóanyag az omikron mutáns ellen "talán hatékonyabb", mint a világszerte alkalmazott többi vakcina.

Hasonlóképpen a SARS-CoV-2 omikron variánsának legjobban ellenálló vakcinának nevezte a Szputnyik V-t a Rosszija 24 hírtelevíziónak nyilatkozva Alekszandr Gincburg, az oltóanyagot kidolgozó Gamaleja Központ igazgatója is. Az akadémikus szerint a Szputnyik V nagyobb változatosságot mutat az oltás által termelt antitestek tekintetében, mint az amerikai Pfizer és Moderna vakcinái. Mint mondta, a járványügyi szakemberek véleményére alapozva két héten belül eldől, hogy szükség van-e a Szputnyik V-nek az omikronhoz való igazítására. Gincburg szerint a laboratóriumi tesztek alapján ez nem szükséges.

Putyin értékelése szerint egyébként az országnak még "pár hete" van arra, hogy felkészüljön a járvány újabb hullámára. Tatyjana Golikova miniszterelnök-helyettes ígéretet tett rá, hogy a kormány a hét végig kidolgozza azokat az intézkedéseket, amelyeket a helyzet rosszabbra fordulása esetén kell majd bevezetni.

Golikova azt mondta, hogy az Oroszországban észlelt omikron fertőzéses esetek száma elérte a 698-at. Kedden Anna Popova tisztifőorvos, az orosz fogyasztóvédelmi és egészségügyi felügyelet (Roszpotrebnadzor) vezetője még 305 esetről beszélt.

A miniszterelnök-helyettes szerint a járvány új hullámával elsőként Moszkvának kell megbirkóznia. Ez egybecseng Moszkva polgármestere, Szergej Szobjanyin keddi prognózisával, amelynek értelmében a betegség előfordulása a következő 7-10 napban jelentősen megnövekszik a fővárosban. Golikova szerdai közlése szerint a kollektív védettség szintje 63,2 százalékos, négy régióban - Szevasztopolban, Szentpéterváron, Karéliában és Csukcsföldön - pedig meghaladja a 80 százalékot. 12 régióban az ünnepi vakáció alatt csökkent a kollektív immunitás szintje.

Peszkov szerdán azt is elmondta, hogy a Kreml nem készül távmunkára átállni az omikron vírusmutáns terjedése miatt, de minden szükséges lépést meg fog tenni Putyin elnök "járványügyi biztonsága" érdekében. Cáfolta azokat a híreszteléseket, amelyek szerint február 1-től a védettséget igazoló QR-kód felmutatásához fogják kötni a tömegközlekedés igénybe vételét Oroszországban.

*

Ukrajnában január 31-től felfüggesztik az állásukból azokat az egészségügyi dolgozókat, a közművek és közintézmények alkalmazottjait, akik addig nem veszik fel a koronavírus elleni védőoltásnak legalább az első adagját, figyelmeztetett az egészségügyi minisztérium. A kelet-európai országban elsőként a pedagógusokat, valamint a központi és a helyi közigazgatásban dolgozókat kötelezték az oltás felvételére, akik tavaly november 8-ig kaptak erre haladékot - emlékeztetett az UNIAN hírügynökség. A határidő letelte után Szerhij Skarlet oktatási miniszter nyilvánosságra hozta, hogy mintegy 2800 pedagógust függesztettek fel az állásából, amiért nem oltatta be magát.

December elején tárcája már arról számolt be, hogy a pedagógusok több mint 90 százaléka felvetette az oltás mindkét dózisát. Úgyszintén decemberben lépett életbe az a határozat, amely az oltás felvételére kötelezettek körét tovább bővítette, és kiterjesztette ezt a kötelezettséget a központi végrehajtó hatóságok irányításához kapcsolódó vállalkozások, intézmények, szervezetek, a szociális szféra és a stratégiai vállalatok - például a posta és a vasúttársaság - alkalmazottjaira is.

Az ukrán tudományos akadémia szerdán a Facebookon közölte, hogy már elkezdődött Ukrajnában a járvány következő hulláma. Adataik szerint januárban 40 százalékkal nőtt a pozitív PCR-tesztek aránya a december végi napokhoz képest. A tudósok rámutattak arra, hogy a vírus erősen fertőző omikron variánsa miatt a következő időszakban a járvány minden eddiginél gyorsabb terjedésére lehet számítani. Hozzáfűzték, hogy a téli ünnepek és az iskolai tanítási szünet miatt Ukrajnában csak most kezdődik el a járvány újabb fellángolása. Előző nap Ihor Kuzin országos tisztifőorvos, az egészségügyi miniszter helyettese a hónap végére prognosztizálta az újabb hullám kezdetét, és februárra annak tetőzését. Azt is kijelentette, hogy az omikron variáns terjedése miatt az egészségügyi tárca nem készül a korlátozások szigorítására.

Ukrajnában szerdára az azonosított fertőzöttek száma 7117-tel 3 716 988-ra, az elhunytaké 193-mal 97 737-re nőtt. Az aktív betegek száma eközben több mint másfél ezerrel 88 627-re csökkent. Az elmúlt napon 1898 koronavírusos, illetve fertőzésgyanús beteget szállítottak kórházba.

A legfrissebb adatok szerint valamely oltás mindkét dózisát eddig 14 098 896-an adatták be maguknak a mintegy 42 millió lakosú országban, további 776 820-an pedig még csak az első adagot vették fel. Harmadik, emlékeztető oltást eddig 41 141-en kaptak. Kedden 106 362 embert oltottak be.

*

A világon 315 390 402 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma pedig 5 510 327 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint csütörtök reggeli adatai szerint. Egy nappal korábban a világon 313 464 214 fertőzöttet tartottak nyilván, a halálos áldozatok száma 5 504 225 volt.

A fertőzés 192 országban és régióban van jelen. Szakértők szerint a diagnosztizált esetek száma nem tükrözi pontosan a valóságot, mert az egyes országokban többé-kevésbé korlátozott a tesztek száma, és a nyilvántartás kritériumai is különböznek.

(forrás: MTI)

cimkék

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés
hirdetés

Könyveink