2024. március. 29., péntek - Auguszta.
hirdetés

Az ápolók szívvel-lélekkel dolgoznak

Az ápolók szívvel-lélekkel dolgoznak, hivatásukért hálával tartozunk nekik, hangsúlyozta a köztársasági elnök felesége az ápolók nemzetközi napján.

Herczegh Anita a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet előtt tartott ünnepségen az ápolók munkáját méltatva kiemelte: "ezt a jó szívet" szeretné megköszönni az ápolók nemzetközi napjához, illetve az ápolók és szülésznők nemzetközi évéhez is kapcsolódva.

A koronavírus-járványra utalva úgy folytatta, hogy nemcsak ezért napért és a rendkívüli évért, valamint a megfeszített munkáért tartozunk köszönettel és hálával számukra, hanem teljes hivatásukért. Herczegh Anita szerint a jelenlegi járványhelyzetben a betegek és rászorulók önzetlen segítésének készségét, képességét kellene eltanulni az ápolóktól.

A köztársasági elnök felesége, aki amellett hogy a szívkórház dolgozóinak egy angyalkát formázó kerámiát adományozott, és virággal köszöntötte az ápolókat, a Sándor-palota ablakába kitett piros szívvel is kifejezte háláját.

Polaneczky Judit, az intézet ápolási igazgatója köszönetet mondott azoknak a tanítóknak, idősebb kollégáknak, akik "sokat hozzátettek ahhoz, hogy mi igazi ápolók legyünk". A jövő ápolóinak azt üzente, hogy találják meg a hivatáseszmét és küzdjenek örömmel a másik emberért.

Andréka Péter főigazgató a többi között hangsúlyozta, hogy az ápolókat nemcsak a keddi nemzetközi napon, hanem egész évben kell ünnepelni és segíteni munkájukat, ahogy ők is segítik az orvosokét. "A nővérkedés a szemem előtt vált ápolói szakmává, nagyon magas színvonalú munkává" – hangoztatta az ország összes ápolójának és asszisztensének munkáját is megköszönve.

A Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézetben évente 9000 ezer fekvőbeteget gyógyítanak és mintegy 100 ezer járóbeteget látnak el. Az intézetben 345 ápoló dolgozik  hangzott el az eseményen. Az ápolók nemzetközi napját minden év május 12-én ünneplik a 1820-ban ezen a napon született Florence Nightingale angol ápolónő, a modern ápolónőképzés megalapozója emlékére.

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink

  • learn more Misce fiat...

    Dr. Szabó Sándor, a Magyar Gyógyszerészi Kamara örökös, tiszteletbeli elnöke a 70. születésnapjára állította össze a kamara elmúlt 20 évének történetét...

  • learn more Trauma-eredetű disszociáció

    A gyermekkori bántalmazás és elhanyagolás, ahogyan más traumatikus élmények is, bármely korban és bárhol előfordulhatnak. Ugyanígy nem...

  • learn more Árpád-kori templomok - látvány térkép

    A magyar történelem, a honfoglalás után korszak –az államalapítás korának- ötvenöt szép és jelentős műemlékét mutatja be...

  • learn more Wagner: A Nibelung gyűrűje - Zene-pszichoanalitikus tanulmány

    Richard Wagner monumentális ünnepi színjátéka, A Nibelung gyűrűje a mítoszokra jellemző...

  • learn more Híres magyar orvosok IV.

    A szerzők az 1500-as évektől napjainkig közel 30 kiválóságot mutatnak be életútjukon, munkásságukon és társadalmi szerepükön keresztül. Az...

  • learn more Jó étel, jó élet

    "Elakadt a táplálkozás útvesztőjében? Ez a kézikönyv segít a fiataloknak, kezdő háziasszonyoknak, babás családoknak és mindenkinek, aki szeretteinek,...

  • learn more Az egészség, az egészségügy négy éve 2010-2013

    Milyen helyzetben van az egészségügy? Mennyire egészséges a magyar lakosság? Vagy menyire beteg? Mi történt az...

  • learn more Pszichoanalitikus terápia a gyakorlatban

    A mű nemcsak címében kézikönyv, a modern pszichoanalitikus pszichoterápia tankönyvét hozta létre a szerző –...

  • learn more Pharmacology and dermatopharmacology of mouse ear inflammation

    A kísérletes gyulladások egéren témájú sorozatban megjelent legújabb, harmadik kötetben, a...

  • learn more Recept nélkül kapható gyógyszerek

    Ez a könyv gyógyszerekhez nyújt segítséget, a recept nélkül kapható gyógyszerek a témája. A gyógyszerész ismeri a hatóanyagokat,...

  • learn more Social dreaming

    Social dreaming – bizarr ötlet, hiszen csak egyes emberek álmodnak, és álmaikkal pszichoanalízisben „dolgoznak”. A social dreaming azonban más...

  • learn more Gipsz- és kötéstechnika

    A konzervatív töréskezelés sikere ma is a csonttöréseket rögzítő kötések megfelelő kiválasztásától és alkalmazásától függ. A hosszú...

  • learn more Tic-taktika

    „A Tourette-szindrómás gyermekek napi gondozása/nevelése nem sokban különbözik más gyermekekétől, azonban a Tourette-szindróma és az esetlegesen ezzel együtt...

  • learn more Diabeteses neuropathia

    A diabeteses neuropathiáról szóló, jelenleg rendelkezésre álló könyvek nagy része terjedelmes és nincs olyan zsebkönyv, mely a diabeteses...

  • learn more 150 EKG kérdés (javított kiadás)

    Bár a gyakorlat és a tapasztalat semmivel sem helyettesíthető, ez a könyv egy lépéssel közelebb áll a klinikai valósághoz, mint azok a...

  • learn more Szalagsérülések

    A „Traumatológia Témakörök” sorozat 1993-ban indult az akkori Országos Traumatológiai Intézetben. A zsebkönyvek szerzői többnyire traumatológusok, akik a...

  • learn more Ars neurologiae

    Régiesen szólva, idegorvos vagyok. Bármit tanultam vagy csináltam ezen kívül, a világ látását számomra a foglalkozásom határozza meg. Mielőtt...

  • learn more Száz kémiai mítosz. Tévhitek, félreértések, magyarázatok

    Tudásunk nem jelentéktelen hányadát képezik a különböző tévhitek. Ezek olyan tudományosan nem...

  • learn more Bontakozó jelentés - Tanulmányok a 60 éves Péley Bernadette köszöntésére

    Jelen tanulmánykötet tisztelgés a hatvanadik születésnapját ünneplő Péley...

  • learn more Betegbiztonság

    Miért fontos a betegbiztonság? Az orvosi tevékenység természetéből adódik, hogy annak során hibák, nem kívánt események fordulhatnak elő. Az orvostudomány...