2024. április. 19., péntek - Emma.

A társadalmi távolságtartás eredményes

A társadalmi távolságtartás gyakorlata eredményes, látszanak a remény első sugarai, jelentette ki Anthony Fauci, az allergológiai és fertőző betegségekkel foglalkozó amerikai intézet igazgatója, a koronavírussal kapcsolatos intézkedéseket irányító kormányzati munkacsoport tagja. Nemzetközi összefoglaló.

Fauci ugyanakkor elmondta azt is, hogy az új típusú koronavírus kiváltotta Covid-19 betegségben elhunytak száma még növekedni fog. A járványügyi szakember figyelmeztetett, hogy a növekvő munkanélküliség és az egyre romló gazdasági helyzet ellenére sem szabad enyhíteni a járvány megfékezését szolgáló korlátozásokon. Mint fogalmazott: éppen ellenkezőleg, "a korlátozások további erősítésének ideje jött el".

Fauci úgy vélekedett, hogy New Yorkban - az új fertőződések és a halálesetek emelkedése ellenére is - kezd laposodni a járvány görbéje. Kifejtette azt is, hogy a Fehér Ház munkacsoportjában dolgoznak azon a tervezeten, amely meghatározná, hogy az amerikaiak mikor, hogyan, milyen ütemben térhetnének vissza a munkába, és általában a normális mindennapi élethez.

Donald Trump amerikai elnök szerda délután katasztrófa sújtotta területnek nyilvánította Vermont államot is. Ez azt jelenti, hogy ez az északkeleti tagállam szintén külön anyagi segítséget kap a szövetségi kormányzattól. Vermont az 52-ik a sorban a katasztrófa sújtotta területek között: az elnök eddig 47 tagállamot, az Északi Mariana-szigeteket és Puerto Ricót, az Egyesült Államok társult államait, a szövetségi fővárost, Washington DC-t, és a két amerikai külbirtokot, az Amerikai Virgin-szigeteket és Guamot nyilvánította katasztrófa sújtotta vidéknek.

*

A román kormány fél hónapos kényszerszabadságra küldi azokat a közalkalmazottakat, akik munkájuk természeténél fogva nincsenek abban a helyzetben, hogy az első vonalban vegyenek részt a koronavírus-járvány elleni küzdelemben, jelentette be Ludovic Orban román miniszterelnök szerdán este.

*

Franciaországban újra csökkeni kezdett a koronavírus-fertőzés kórházi áldozatainak száma, 541 elhalálozással, és folytatódott az intenzív osztályokra kerülő új betegek számának csökkenése is, jelezte szerda esti sajtótájékoztatóján Jérome Salomon, az egészségügyi tárva járványügyi igazgatója. Kedden még 607, hétfőn 605, vasárnap viszont 357 haláleset történt. A járvány kezdete óta 10 869-en vesztették életüket, közülük 7632-en kórházakban, de a friss összesítésben "technikai okok" miatt nem szerepelnek az idősotthonok frissített adatai.  Az illetékes kiemelte: szerda este 7148 beteget kezeltek intenzív osztályon, amely rekord Franciaországban a járvány kezdete óta.

*

Az ukrán kormány törvényjavaslatot hagyott jóvá szerdai ülésén, amelyben indítványozza, hogy a koronavírus-világjárvány miatt átmenetileg tiltsák meg az ukrán állampolgároknak az ország elhagyását, továbbá újabb szigorításokat vezetnének be a külföldieknek Ukrajnába történő beutazására vonatkozóan.

*

Törökországban szerdán is rekordmértékben, egy nap alatt 4117-tel nőtt az új típusú koronavírussal diagnosztizáltak száma, amely így összesen 38 226-ra emelkedett, derült ki a török egészségügyi miniszter Twitter-fiókján közölt adatokból. Fahrettin Koca azt is tudatta, hogy az elmúlt 24 órában a fertőzés okozta napi halálesetek száma, ha kismértékben is, de ugyancsak rekordot döntött, és 87-tel összesen 812-re nőtt.

*

Ötszázötvenkettővel nőtt az elmúlt egy nap alatt a koronavírus-fertőzés halálos áldozatainak száma Olaszországban, amely elérte a 17 669-et, közölte szerda esti tájékoztatóján az olasz polgári védelmi hatóság. Az újonnan diagnosztizált fertőzöttek száma egy nap alatt 1195-tel emelkedett a huszonnégy órával korábbi 880-hoz képest.

*

Csehországban sikerült megakadályozni a koronavírus-járvány ellenőrizetlen terjedését, ezért az ország megkezdheti a felkészülést a normális élethez való visszatérésre, jelentette ki Adam Vojtech cseh egészségügyi miniszter szerdai prágai sajtótájékoztatóján. "Sikerült megakadályoznunk a legrosszabb forgatókönyvet, ez az adatokon is látszik". A tárca jelenleg azzal számol, hogy április végén a fertőzöttek száma mintegy 10 600 körül alakul, holott a korábbi becslések 14 200 fertőzöttről beszéltek. Adam Vojtech szerint a cseh kórházak befogadóképessége elégséges, nem fenyeget olyan helyzet, amilyen Spanyolországban, Olaszországban, az Egyesült Államokban vagy Nagy-Britanniában alakult ki. Jelenleg a fertőzöttek mintegy 13-15 százaléka szorul kórházi kezelésre. A cseh egészségügynek akkor lennének problémái, ha a fertőzöttek száma 45 ezerre növekedne.

*

Az előző naphoz képest több mint kétszeresére nőtt a SARS-CoV-2 vírus fertőzéssel újonnan diagnosztizáltak száma szerdán Szlovákiában, ahol a 101 új esettel együtt már 682 fertőzöttet tartanak nyilván. Az országban szerdától bevezetett utazási korlátozások, illetve azok ellenőrzése sok helyütt torlódásokat okozott.

*

Az Európai Unió 15,6 milliárd euró (mintegy 5570 milliárd forint) összegben nyújt célzott pénzügyi segítséget partnerországainak a koronavírus-világjárvánnyal szembeni védekezéshez, jelentette be az Európai Bizottság szerdán. Az Európai Unió közös fellépése az egészségügyi krízishelyzet kezelését és az abból fakadó humanitárius igények kielégítését, a partnerországok egészségügyi, vízellátási és köztisztasági rendszerének, valamint a világjárvány visszaszorításához szükséges kutatási és készültségi kapacitásainak megerősítését, valamint a társadalmi és gazdasági hatások enyhítését célozza.

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke azt közölte, hogy a koronavírus terjedésének megállítása céljából az unió hamarosan virtuális donorkonferenciát hív össze a szükséges finanszírozás előteremtésére és az Egészségügyi Világszervezet (WHO) által a legkiszolgáltatottabb helyzetű országoknak nyújtott segítség támogatására. Az uniós bizottság a partnerországokkal együtt biztosítani fogja azt is, hogy a korábban hozzájuk kihelyezett jelentős összegű EU-források szintén a koronavírus hatásai elleni küzdelmet szolgálják.

(forrás: MTI)

cimkék

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés