hirdetés
2022. július. 03., vasárnap - Kornél, Soma.
hirdetés

A Magyar Alvás Szövetség az óraátállításról

Március utolsó hétvégéjén, ahogy 42 éve minden tavasszal, előbbre kell állítanunk az óráinkat, emlékeztet a Magyar Alvás Szövetség.

Egy órával korábban kelni nem mindenki számára tűnik erőfeszítésnek, azonban az átállítást követő hétfői napon megszaporodó balesetekről, szív-érrendszeri halálozásról, és általában 40 perccel kevesebb alvásról árulkodnak.

A járvány miatt elnapolt, de a közeljövőben várhatóan döntést igénylő kérdés az unióban: a standard (jelenleg téli) vagy a nyári időszámítást állandósítsuk?

Arról, hogy vajon mi jobb az embernek, nagy a vita, függ attól is, ki, hogyan él. Van, aki szeret később lefeküdni, következésképp tovább aludni, és van, akinek a reggel korán kezdődik. A nyári időszámítás mellett szólhat az is, hogy az emberek vágynak a melegre, a tavaszi, nyári hosszabb nappalokra.

A kormányoknak előbb-utóbb dönteniük kell – hangsúlyozta G. Németh György, a Magyar Alvás Szövetség elnöke , ehhez fontos lenne, hogy az emberek véleményét meghallgassák, de a tudomány álláspontját sem szabad figyelmen kívül hagyni.

Az alváskutatói és az idő biológiájával foglalkozó hazai és nemzetközi szakmai szervezetek egyöntetű véleménye szerint az emberek számára a standard időszámítás lenne a leginkább megfelelő. A kérdéskör komoly gazdasági és társadalmi összehangolást igényel nemzetközi szinten. Így nem fordulhat elő, hogy például szomszédos országokban különböző időszámítás legyen – hangsúlyozza a Magyar Alvás Szövetség közleménye.

(forrás: Magyar Alvás Szövetség)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés
hirdetés

Könyveink