2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.
hirdetés

A legtöbb elhalálozás tavaly a Covidhoz kötődött Csehországban

A koronavírus okozta Covid-19 betegség volt tavaly az elhalálozások leggyakoribb oka Csehországban. A betegség szövődményeiben mintegy 25 ezren haltak meg, az összes elhunyt 18 százaléka, közölte a Cseh Statisztikai Hivatal.A szlovén parlament módosította a fertőző betegségekről szóló törvényt. Nemzetközi hírek.

A korábbi években az elhalálozások leggyakoribb okát tartósan a szívbetegségek jelentették. A 10,7 milliós Csehországban tavaly 139 981-en haltak meg, ez a második világháború utáni legmagasabb éves adat.

Tavalyelőtt, amikor a koronavírus-járvány megjelent Csehországban is, az elhalálozások száma éves szinten 15 százalékkal emelkedett. Tavaly ennél is magasabbra nőtt nyolc százalékkal, mondta Marek Rojícek, a statisztikai hivatal igazgatója újságíróknak sajtótájékoztatón.

"A Covid-19-et 14 700 férfi és 10 800 nő esetében állapították meg tavaly az elhalálozás legfőbb okaként. Az elhunytak kora 40-től 84 évesig terjedt", mutatott rá Terezie Styglerová, a statisztikai hivatal demográfiai osztályának vezetője. Marek Rojícek szerint 2021-ben (2020-szal összehasonlítva) az volt a különbség, hogy a kórban sokan már a fiatalabb korosztályokból haltak meg.

A második leggyakoribb elhalálozási ok 13 százalékban tavaly a szívbetegségek kategóriája volt. A harmadik helyen az agy érbetegségei voltak 5 százalékkal.

*

Miután az alkotmánybíróság a koronavírus-járvány alatt hozott intézkedések egy részét alkotmányellenesnek nyilvánította, a szlovén parlament szerdán módosította a fertőző betegségekről szóló törvényt, közölte a szlovén közszolgálati televízió (RTV). Az új törvény a korábbinál jóval szigorúbban korlátozza a kormányt azokban az intézkedésekben, amelyek sérthetik az egyén alapvető jogait, és bevezeti a kormányzati intézkedések parlamenti felügyeletének intézményét is.

A törvényjavaslatot a Jogi Hálózat a Demokrácia Védelméért nevű civil szervezet készítette, és a kormánypárti képviselők nyújtották be jogalkotási eljárás keretében. Janja Sluga, a legnagyobb kormányzó párt, a Szabadság Mozgalom országgyűlési képviselője a törvényjavaslat bemutatásakor kijelentette: nem csak az alkotmánnyal hozzák összhangba a törvényt, hanem egyértelműen meghatározzák, hogy a járvány ideje alatt ki és milyen intézkedéseket fogadhat el, valamint miért és milyen időtartamra. Hozzátette: a kormánynak minden járványügyi intézkedésről tájékoztatnia kell a parlamentet, amennyiben pedig a bevezetett intézkedéseket a kormány meg akarja hosszabbítani 30, 60 vagy 90 nappal, akkor ezt a parlamentnek jóvá kell hagynia.

"A kormánynak szembe kell néznie a nemzetgyűléssel, meg kell magyaráznia intézkedéseit, és meg kell szereznie a parlament jóváhagyását", fogalmazott. A törvénymódosítást nem támogatták az ellenzéki pártok.

*

Franciaországban harmadik hete ismét emelkednek a koronavírus-járvány napi esetszámai, s az elmúlt napokban felgyorsult a fertőzés terjedése. A szakemberek és a kormánytagok is azt ajánlják a franciáknak, hogy ismét viseljenek maszkot a tömegközlekedési járműveken, de korlátozások egyelőre továbbra sincsenek.

Az elmúlt hét napban átlagban 54 százalékkal emelkedett a napi új megbetegedések száma, s kedden már 147 ezer új esetet jelentett az egészségügyi tárca. Erre április vége óta nem volt példa. A járvány kiújulását a szakemberek elsősorban az omikron variánsnak az immáron egész Európában elterjedt alvariánsaival magyarázzák, amelyek fertőzőbbek és képesek megkerülni az immunvédelmet.

Az országban március közepe és május közepe között fokozatosan minden korlátozást feloldott a kormány. Kedden azonban Elisabeth Borne miniszterelnök azt kérte a prefektusoktól, hogy ösztönözzék maszkviselésre a lakosságot a zárt helyeken, mindenekelőtt a tömegközlekedési járműveken. A kormány jelezte, hogy egyelőre ajánlásról van szó, a maszkviselés sehol nem kötelező.

A kormányfő az elővigyázatossági intézkedések megerősítését is kérte a franciáktól: rendszeres szellőztetést, tesztelést az első tünetek megjelenésénél, valamint az elkülönülést pozitív teszt esetén.

Jean-Pierre Farandou, az állami vasúttársaság, az SNCF elnöke szerdán azt kérte az utasoktól, hogy állampolgári felelősségből hordják ismét a maszkot a pályaudvarokon és a vonatokon. "Óvni kell a dolgozóinkat, óvni kell az utasainkat" - fogalmazott.

A kórházi mutatók egyelőre csak nagyon kis mértékben emelkedtek: a kórházban ápoltak száma 15 500, közülük 900-an vannak intenzív osztályon, s ez még nem terheli le az egészségügyi ellátórendszert.

Az illetékes hatóságok az emlékeztető oltás felvételére buzdítanak minden jogosultat.

A koronavírus elleni oltás negyedik adagját jelenleg csak azon hatvan év felettiek kérhetik, akik több, mint hat hónappal ezelőtt kapták meg a harmadik adagot. A második emlékeztető oltás senkinek nem kötelező, s eddig a jogosultaknak csak a negyede kérte, amely a kormányzat szerint "nem kielégítő arány".

Az oltásra jogosultaknak viszont csaknem 98 százaléka felvette az oltás három adagját. Ez a teljes társadalom nyolcvan százalékának felel meg. Miután a többségüknek már fél éve befejeződött az oltási ciklusa, szakemberek elképzelhetőnek tartják, hogy a társadalom immunitási szintjének gyengülése is hozzájárulhatott a járvány kiújulásához.

*

Romániában a kormány a koronavírus elleni oltásprogram koordinálásáért felelős országos bizottság (CNCAV) felszámolásáról döntött, az immunizáció irányítását az egészségügyi minisztérium veszi át, jelentette be szerdán közösségi oldalán Andrei Baciu államtitkár, a CNCAV elnöke.

 A tisztségviselő felidézte: a 67 tagú testület működtette az oltási kampány logisztikai és kommunikációs központját és szervezte meg annak a 40 ezer orvosnak, ápolónak, katonának és belügyi alkalmazottnak a tevékenységét, aki a lakosság Covid-elleni immunizálásában közvetlenül részt vett. Az oltási kampányban kialakított oltóközpontok felszámolása azonban nem jelenti a Covid elleni immunizáció leállítását, péntektől kezdődően viszont a vakcina csakis a családorvosoktól igényelhető, mutatott rá az államtitkár.

*

Pakisztánban a koronavírusos esetek sokasodása miatt ismét szigorítanak a járványügyi óvintézkedéseken, elsőként a dél-ázsiai országok közül, s egyebek között visszaállítják a maszkviselési kötelezettséget is a köztereken. Kadir Patel egészségügyi miniszter szerdán Iszlámábádban azt is bejelentette, hogy az öt és tizenegy év közötti gyerekek oltási kampányát is megkezdik, várhatóan szeptembertől. Mint mondta, ehhez kizárólag Pfizer-oltóanyagot használnak majd, amelyből 6,8 millió dózist várnak a gyártótól szeptemberig.

*

A világon 546 359 691 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma pedig 6 334 287 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint csütörtök reggeli adatai szerint. Egy nappal korábban a világon 545 457 088 tartottak nyilván, a halálos áldozatok száma pedig 6 332 579 volt.

A fertőzés 193 országban és régióban van jelen. Szakértők szerint a diagnosztizált esetek száma nem tükrözi pontosan a valóságot, mert az egyes országokban többé-kevésbé korlátozott a tesztek száma, és a nyilvántartás kritériumai is különböznek.

 

(forrás: MTI)

cimkék

hirdetés

Könyveink