Az Egészség Hídja Összefogás a Mellrák Ellen idén is megrendezi a hagyományos Rózsaszín sétát, amely 2025. október 11-én, szombaton 18:30-kor indul a Duna Korzótól fel a Széchenyi Lánchídra.
Útjára indult a Mellrák Koalíció, amely civil szervezetek, érdekvédelmi csoportok és akadémiai intézmények összefogásával jött létre a mellrák elleni küzdelem erősítésére.
Évente 2000 nőt és 1300 férfit veszítünk el két olyan daganatos megbetegedés miatt, amelyek korai szűréssel megelőzhetőek lennének. A legendásan rossz hazai részvételi arányokon a politikus „büntetéssel” javítana, mások szerint azonban nem csupán az egyén felelőssége, hogy sokan nem jutnak el a szűrővizsgálatokra.
Az idei nőnap apropóján az Egészség Hídja Összefogás a Mellrák Ellen Egyesület kérdőívet állított össze. Minden érintett nőt arra buzdítanak, hogy osszák meg tapasztalataikat.