hirdetés
2019. július. 24., szerda - Kinga, Kincső.
hirdetés

Globális telemedicina-trendek: a kórháznak ki kell lépnie az ajtón

A telemedicina számos lehetőséget kínál a betegek öngondoskodásának támogatásában, ám ugyancsak sok a nyitott kérdés, amire a jövőben választ kell adni ezzel kapcsolatban.

hirdetés

Miközben a krónikus betegségek gondozására rohamosan növekszik az ellátási igény, az ennek megoldására kínált lehetőségek csak mérsékelten bővülnek. Bár az ellátórendszer az öngondoskodás ösztönzésére egyelőre nem sok figyelmet fordít, inkább a feladatokat delegálja egyre alacsonyabb szintre, így a krónikus betegeket ápoló személyzettől az informatikához – összegezte a globális telemedicina-trendeket egy korábbi konferencián Kósa István, a Szegedi Tudományegyetem Orvosi Rehabilitáció és Fizikai Medicina Tanszékének tanszékvezető docense.

Paradigmaváltásra van szükség a krónikus betegek gondozásában. Egyrészt a kórházaknak ki kell lépniük az ajtón a beteg otthona felé, ugyanakkor az egészségpolitika is adós a krónikus ellátási modell, és az ahhoz kapcsolódó finanszírozási séma kidolgozásával. A világban megfigyelhetőek olyan trendek, amelyek a beteget tekintik saját elsődleges ellátójának, így például Ausztráliában ellátási curriculuma is van az önellátásnak. Mivel az öngondoskodási képesség akár 30 százalékkal is csökkentheti a rehabilitációs ellátórendszerre nehezedő terhelést, megosztott ellátás kialakítására van szükség, amelynek nemcsak az egészségügy, hanem a beteg és a hozzátartozója is részese – vázolta a szakember, hozzátéve, hogy minderre a pácienst is fel kell készíteni, pontosan felmérve a kompetenciaszintjét. Ennek tükrében lehet dönteni arról, hogy alkalmas-e az önellátásra, vagy felépülése érdekében igénybe kell vennie az egészségügyi ellátórendszer segítségét.

Telemedicina az öngondoskodás rendszerében

Önmagában nem hasznosul, ha az amúgy is túlterhelt szak- és háziorvosi ellátást elárasztja egy kezelhetetlen mértékű adathalmaz, ugyanakkor a beteg elboldogulhat saját maga monitorozásával – ezzel attitűdjét is befolyásolva. A paraméterek ismerete áttekinthető, világos képet ad az állapotról, növeli a beteg-együttműködési képességet, az orvos számára pedig automatikus visszajelzést kínál a beteg státuszáról, gyógyszerezéséről, a terápia helyességéről. A telemedicina kínálta eszközökkel jobb az állapotkövetés, gyorsabban észlelhetőek a megingások, ezáltal növelhető a gyógyszerezés biztonságossága. A megfigyelések igazolják, hogy a digitális intervenció motiválja a betegeket, hatással lehet a diétára, a fizikai aktivitásra.

A digitális eszközök azonban komplex betegedukációt is kívánnak – hívta fel a figyelmet Kósa István, hozzátéve, hogy mindig a beteg számára legmegfelelőbb eszközt kell kiválasztani. A digitalizációval új képzési formák jelennek meg – ahogy a páciensek, úgy az orvosok esetében is.

Fotó: 123rf
Fotó: 123rf

Bár a betegek öngondoskodásának megerősítésében nagy lehetőségek rejlenek, ezzel a hazai egészségpolitikusoknak, döntéshozóknak is foglalkozniuk kellene, különös tekintettel arra, hogy a társadalommal is elfogadtassák az egészségügyi digitalizáció létét és fontosságát. Egyelőre azonban a finanszírozás is afelé ösztönöz, hogy a beteget minél magasabb szinten lássák el, a feladatok lefelé delegálását semmi nem támogatja. A háziorvosi rendszerben is megtakarítást eredményezhetne a digitális eszközök mind kiterjedtebb alkalmazása, ezt azonban sem a technika, sem a páciensek edukáltsága nem teszi lehetővé, ahogyan a járóbeteg-szakellátás is a beteg minél többszöri visszarendelésében érdekelt – foglalta össze az egyetemi docens, javaslatként hozzátéve, hogy betegspecifikusan kellene áttekinteni, hol és hogyan a leghatékonyabb az ellátás mind az eredményesség, mind a finanszírozás szempontjából.

Nem az adat kevés, hanem az orvos

A mobiltechnológiák az elkövetkező tíz évben megváltoztatják az egészségügyi ellátást a szakpolitikusok szerint, akik gyakorta hangsúlyozzák, a hazai e-Health fejlesztésének elsődleges célja, hogy minél tovább saját otthonukban tartsák a pácienseket – bontakozott ki lapunk körkérdése nyomán.

Bár abban minden szereplő egyetért, hogy a mobil-, és infotechnológia terjedése anyagi és munkaerő-megtakarítást egyaránt jelenthet az ellátórendszer számára, ám az egyelőre a – leginkább pilot-jelleggel – futó programok monitorozásából nem derült ki, mennyit tudnak betegoktatásra költeni az intézmények, ahogy az sem, hogy a különféle internet- és mobiltechnikákat, okostelefon-alkalmazásokat hogyan tudják majd használni a krónikus betegségekben leginkább érintett idősebb korosztályok. Kérdés az is, hogy rendelkezésre állnak-e a háztartásokban azok az eszközök, amelyek az adatok továbbításához szükségesek. Egyes külföldi példák például igazolják, hogy egy kórházi kardiológiai osztály bennfekvéses eseteinek számát akár 70 százalékkal mérsékelhetik a telemedicina programok, ám a lapunk által megkérdezett gyakorló orvosok ebben nem bíznak. A virtuális kapcsolattartás szerintük csak kis arányú csökkenést eredményezhet, és semmiképpen nem pótolhatja az orvos-beteg kapcsolatot.

A krónikus gondozásra szoruló betegek többsége 70 év feletti, akik jellemzően aktuális állapotromlás esetén kerülnek kórházba. A legtöbb páciens egyébként is vizsgálati eredmények tömkelegével érkezik az intézményekbe, a probléma éppen az, hogy kevés az orvos, és nincs, aki összefogja azokat az adatokat, amelyek ismeretében aztán elmondja a betegnek a teendőket.

Hiányzik a hosszú távú stratégia

Bár a szakemberek abban egyetértettek, hogy az orvos-beteg kapcsolatot nem válthatják ki teljes egészében a számítógépek, dolgoznak olyan mesterséges intelligenciák fejlesztésén, amelyek több millió kórtörténet és lelet alapján megjósolhatja egy-egy betegség kimenetelét, és még a kezelésre is javaslatokat tehet.

Sem az orvosok, sem a döntéshozók nincsenek felkészülve arra az informatikai cunamira, ami közeledik – figyelmeztetnek informatikai szakemberek. A páciensek otthon minden információt elérnek az interneten, különféle applikációk segítségével maguk mérhetik és követhetik nyomon a paramétereiket, közben a fejlesztők bőr alá látó szemüveget, compliance javító, fogba ültethető chipeket és kommunikáló gyógyszeradagolókat dobnak a piacra. Így óriási űr alakul ki a rendelkezésre álló technológiák és az orvoslás között.

Ennek mérséklésében szerepet kellene vállalnia az egészségpolitikának is, azonban az egészségügyért felelős államtitkárság mindezidáig nem dolgozott ki informatikai, digitális stratégiát. A hazai e-Health programokat leginkább a rendelkezésre álló uniós források határozzák meg, a kialakított infrastruktúrák önmagukban állnak, és nem illeszkednek egy komplex programba. Bár a kialakításra és néhány évnyi üzemeltetésre jut pénz, a fenntartásra és hosszú távú működtetésére egyelőre sem figyelem, sem ütemezett forrás nincs.

Tarcza Orsolya
a szerző cikkei

(forrás: Neurológiai Praxis)
hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!