hirdetés
2024. április. 20., szombat - Tivadar.
hirdetés

GDPR: nem a büntetés az első

Az Index szúrta ki, hogy kedden este megjelent egy törvénymódosítás a parlament honlapján, ami segít oszlatni a homályt és a pánikot GDPR-ügyben.

A GDPR legnagyobb és legtöbbet emlegetett újdonsága, hogy brutálisan megemeli a lehetséges bírság mértékét: az eddigi – európai viszonylatban enyhének számító – maximális hazai büntetés 20 millió forint volt, az új rendelet szerint ez 20 millió euróra (6,2 milliárd forintra) emelkedik, vagy a jogsértést elkövető cég előző pénzügyi évi teljes forgalmának 4 százalékára (amelyik a magasabb). Az extrém magas bírságtól azt várják, hogy kellő elrettentő erőt fog kölcsönözni az új rendeletnek, bár nem mindenki ért egyet azzal, hogy ez a legjobb eszköz az adatvédelmi hatékonyság fokozására.  

Ez okozta az egyik legtöbb félelmet, amit némileg enyhít a most benyújtott törvénymódosítás, amelyre az Index hívta fel a figyelmet. Ebben ugyanis kimondják, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) a jogszabályok első megsértésekor “elsősorban az adatkezelő vagy adatfeldolgozó figyelmeztetésével intézkedik".

A törvényjavaslat indoklásában azt is leírják, hogy a kormány szerint a szabályokat "eredeti rendeltetésüknek megfelelően, vagyis elsősorban a tagállami jogrendszerek közötti különbséget kihasználó multinacionális gazdasági társaságok ellen fellépve szükséges alkalmazni, míg a többi gazdasági szereplő – elsősorban és kiemelten a kis- és középvállalkozásoktekintetében az arányosság elvét figyelembe véve a figyelmeztetés jogkövetkezményét indokolt alkalmazni.

(forrás: Index)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!