hirdetés
2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.
hirdetés

Az 5G alkalmazási lehetőségei

Európának határozottan fel kell lépnie a vezető szerep megszerzéséért a digitális korszak globalizációs versenyében, írja a GyártásTrend.

Az európai helyreállítási program egyedülálló lehetőséget jelent, és e tekintetben döntő jelentőségű, hogy az EU milliárdjait helyesen használják fel. „A megszerzett vívmányok megőrzése és a keletkezett hiányok pótlása helyett a fenntartható digitális átalakításba kell a pénzt fektetnünk” – szögezte le Achim Berg. A Bitkom elnöke szerint a digitális évtizedre vonatkozó terveket úgy kell meghatározni, hogy globális szinten új normákat állítsanak fel olyan kulcsfontosságú technológiákban, mint a szuperszámítógépek, a felhő ökoszisztémák, a mesterséges intelligencia és az 5G. „Az Euro HPC és a GAIA-X projektek jó megközelítést jelentenek, ugyanakkor bővíteni kell a digitális infrastruktúrákat, és szorosabban össze kell kapcsolni a hálózatokat” – tette hozzá.

Egy, a szövetség megrendelésére készített, ezer főre kiterjedő reprezentatív felmérés eredményei szerint a német lakosságon belül 67 százalék azok aránya, akik szerint „a digitális technológiák lehetőséget biztosítanak a városokban és a vidéki településeken az élet még élhetőbbé, fenntarthatóbbá és biztonságosabbá tételére”. Ennél is magasabb, 87 százalék azok aránya, akik szerint a gazdaságilag elmaradott városok és települések különösen profitálhatnak a digitalizációból.

A polgárok többsége elismeri és támogatja a helyi politikusok azon szándékát, hogy a településüket a digitális korszakba vezessék, ám az állam és a közigazgatás digitalizálását a lakosság differenciáltan szemléli. Vannak azonban félelmek is: a válaszadók 68 százaléka aggódik amiatt, hogy a digitalizációnak a településükön való térnyerése folytán veszélybe kerül az adatvédelem megszokott szintje, és 60 százalék azok aránya, akik attól tartanak, hogy – más nagy projektekhez hasonlóan – meghiúsulnak a digitalizációval kapcsolatos tervek. Az adatvédelemmel kapcsolatos aggodalmak mellett ugyanakkor sok polgár, a válaszadók 66 százaléka elismeri a digitalizációnak a mindennapi élet biztonságosabbá tételében betöltött szerepét például abban, hogy a térfigyelő kamerák használata növeli a közterületek biztonságát.

Az 5G forradalmi újdonságnak tekinthető a mobilkommunikáció területén. Előnyei rendkívül sokrétűek: rendkívül magas, (akár 10 Gbit/sec) adatsebesség, (ami százszor, illetve ezerszer gyorsabb, mint a 3G – UMTS – és a 4G – LTE -), magas energiahatékonyság, nagy (akár 1 millió eszköz/km²) sűrűség és kapacitás, rendkívüli, akár 99,999 százalékos megbízhatóság, alacsony fáziskésés és magas felhasználói mobilitás.

Az 5G kínálta lehetőségek szinte határtalanok. A vállalatok a legkülönbözőbb területeken részesülhetnek az 5G előnyeiből. Sok olyan alkalmazás, amelyet nem lehetett gazdaságosan üzemeltetni LTE vagy 3G-hálózatokban, valódi áttörést fog elérni az új szabványból adódóan.

A szakértők jelenleg 555 milliárd euróra becsülik az 5G-ből adódó világpiaci potenciál nagyságát. Ebből Németország kb. 4 százalékkal részesedik. Az Ericsson 2022-től várja az 5G áttörését. A következő években az 5G-s mobilkapcsolatok száma várhatóan megsokszorozódik: 2021-ben 220, 2022-ben 627 millió, 2023-ban 1,22 milliárd, 2024-ben pedig 1,793 milliárd 5G mobiltelefon-kapcsolat valószínűsíthető az előrejelzések szerint. Németországban 2025-ben a Telekom a lakosság 99 százalékát látná el 5G-vel, és az ország területének 90 százalékát tervezi lefedni.

A sebesség növekedése csak az egyik, kétségtelenül lenyűgöző előny az 5G-hálózatokban. Az új 5G-s internet 100-szor, illetve 1000-szer gyorsabb, mint a 3G (UMTS) és a 4G (LTE) alapú mobilinternet. Optimális körülmények között az új mobil szélessávon keresztüli adatátviteli sebesség elérheti a 20 Gbit/másodperecet is. Az 5G-t az IoT szempontjából különösen érdekessé teszi az adatátvitel rövid időtartama. Minél rövidebb a fáziskésés, annál kedvezőbb az alkalmazás számára. Tipikus alkalmazási példa, ahol rendkívül alacsonynak kell lennie a fáziskésésnek, az autonóm vezetés, de például a távorvoslás is magas szintű kapcsolati biztonságot igényel.

Az IoT szorosan kapcsolódik a big datához, a gépi tanuláshoz, az 5G-hez, a mesterséges intelligenciához. Az 5G-hez társított nagyobb sávszélesség lehetővé teszi, hogy több eszköz csatlakozzon az internethez, ezzel pedig nagyobb lesz az adat-előállítási és -feldolgozási kapacitás, amely lehetővé teszi a vállalatok számára, hogy még többet profitáljanak a big data-ból. Mivel az adatok elérhetősége továbbra is növekszik, ez tovább növeli a gépi tanulás és a mesterséges intelligencia iránti igényt.

BIG DATA
A „big data” kifejezés olyan nagy adatkészletekre utal, amelyeket a hagyományos adatfeldolgozó alkalmazások nehezen tudnak kezelni, illetve a gyakran használt szoftvereszközök nem képesek ésszerű időn belül feldolgozni.

Az egészségügyben az 5G-nek köszönhetően az innovatív alkalmazásokkal adatok lesznek gyűjthetők különféle klinikai vizsgálathoz. Ilyen adatok lehetnek például a vércukorszint, különféle mozgások, tüdőhangok és EKG-adatok. Az orvosok képesek lesznek személyes találkozó nélkül figyelemmel kísérni és értékelni a beteg egészségi állapotát, és szükség esetén reagálni az esetleges vészhelyzet elhárítása érdekében. Különösen előnyös és fontos az IoT magas szintű összekapcsolhatósága az egészségügyi ellátás szempontjából kedvezőtlen adottságú vidéki területeken. Az információk keletkezése és megérkezése közötti rövid időtartam folytán távolról nemcsak egyszerű egészségügyi szolgáltatások, hanem orvosi beavatkozások is elvégezhetőek.

A teljes cikk a GyártásTrend decemberi lapszámában jelent meg.

(forrás: GyártásTrend)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!