hirdetés
2018. szeptember. 19., szerda - Vilhelmina.
hirdetés

Gondnokság, cselekvőképesség, belátási képesség

Nyitott kérdések, nehéz döntések

Gyakorló neurológusok gyakran kerülnek olyan helyzetbe, amikor a mentális képességek megfogyatkozása ellenére is létfontosságú kérdéseket kell megvitatniuk páciensükkel vagy annak családjával. Mi változott az utóbbi időben a gondnokságot, a cselekvő- és belátási képességet érintő kérdéskörben? Működnek-e a gyakorlatban a betegjogok között megfogalmazott önrendelkezési szabályok, például a kezelésről való lemondás lehetősége? Mennyire veszik figyelembe a kollégák azt a sorrendet, amelyben megjelöli a törvény, ki hozhat döntést a beteg helyett? És a betegek családtagjai partnerek? Tudnak segíteni a gyakorló orvosoknak? A nehéz kérdésekről dr. Vizi János jogász, pszichiáter, igazságügyi elmeszakértővel, a Nyírő Gyula Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet (OPAI) jogi és forenzikus osztályának vezető főorvosával beszélgettünk.

hirdetés

Mentális zavarban nem egyszer előfordul, hogy a beteg akarata ellenére kerül kórházba. Ezekben az esetekben szükség lenne az igazságügyi szakértő javaslatára a belátási képesség csökkenését illetően, ám ez a gyakorlatban lényegében nem működik – mondja Vizi János, az OPAI főorvosa, aki úgy fogalmaz: akut beteg esetében ilyesmire egyszerűen nincs mód. Nehéz arról nyilatkoznia a szakértőnek, hogy mi lesz később, az akut tünetek megszűnését, enyhülését követően majd gondokság alá kell helyezni a beteget, hogy legyen, aki helyette döntsön egy aktuális pszichés probléma miatt… Szerencsére a kollégáknak megvan az a „törvényrontó szokásuk”, hogy ezt a rendelkezést nem szokták betartani. Hogy mit csinálnak? Semmit. Elmismásolják ezt a történetet.

A gondnokság témakörében a legnagyobb metszéspont a pszichiátria és a neurológia határterületén a demencia – állapítjuk meg az igazságügyi elmeszakértővel, aki tapasztalatai alapján úgy ítéli meg, szellemi hanyatlás esetén a családtagok esetében is előfordul, hogy azért kérik a beteg gondnokság alá helyezését, hogy hozzájussanak a vagyonhoz. Pozitív hozadék lehet persze a „védelmi cél”, hiszen a demens embert átverhetik, „lehúzhatják” az idegenek. – Igazságügyi szakértőként millió olyan esettel találkozom, hogy­ tartási szerződést kötnek, ilyen-olyan ígéretet tesznek vadidegenek, aztán bemennek az idős emberrel a bankba, lepucolják a számlát… Ilyen esetekben teljesen indokolt tehát, ha a család azt mondja, gondnokság alá helyeztetjük, hogy ne herdálhassa el a javakat.

Elvileg a gyámhatóság ellenőrzi, hogy a gondnok miként tevékenykedik, hogy például ne az legyen az első dolga, hogy közreműködjön a beteg kihasználásában, de nagyon sok ügy van, és vannak olyan megkerülő módszerek, amelyekkel nem tud a gyámhatóság mit kezdeni – vallja Vizi János, aki olyan esetet is ismer, amikor a beteget egyszerűen elzavarják. Beköltöznek a házába, nem adják el, de használják, és esetleg elveszik a nyugdíját. Természetesen ezek kirívó esetek, a gondnokok többsége a beteg sorsával törődik, érdekeit védi.

Bárki kezdeményezheti a gondnokság alá helyezést!

Manapság Magyarországon 40–50 ezer gondnokolt személyt tartanak nyilván. Vizi János azt mondja, az új Polgári Törvénykönyv (Ptk.) már ismeri a támogató fogalmát, de ebből az elképzelésből lényegében „mini-gondnokság lett”; vannak jól működő esetek, de a kirendelt támogató „kicsit fából vaskarika”, hiszen a támogatót jó esetben nem a hatóság rendeli ki, hanem az érintett választja személyes, bizalmi viszonyuk alapján.

Vizi János hangsúlyozza: a kollégák általában nem tudják, hogy bárki kezdeményezheti a gyámhatóságnál a gondnokság alá helyezést. Rendszerint összekeverik, hogy a jogszabály egyrészt felsorolja, ki indíthat pert a gondnokság alá helyezés iránt (ezek a különféle hozzátartozók, a gyámhatóság, az ügyészség), másrészt arról is rendelkezik, ki adhat jelzést a gyámhatóságnak. Ez utóbbit bárki megteheti. – Nagyon sokszor jönnek a kollégák olyan felvetésekkel, hogy itt fekszik a néni hónapok óta, s nem sikerül rávenni a hozzátartozókat, hogy indítsák el a gondnokság alá helyezést. Nos, nem kell ehhez hozzátartozó – nyugodtan adhat jelzést a hatóságnak a kezelőorvos is.

Mindez ráadásul nemcsak fekvő betegekre érvényes. Jelzéssel élhet a háziorvos vagy a demens beteget kezelő neurológus is, sőt, az utcáról is bemehet valaki, és elmondhatja, hogy a szomszédjánál rendszeresen megjelenik valaki, és elviszi mondjuk a beteg nyugdíját. A gyámhatóság elindítja az ügyet, környezettanulmányt végez, aztán az időben a néhány héttől a sohasemig terjedő skálán történhet valami. Mindez nagyon függ a helyi adottságoktól.

Az új Ptk.-ból fakadó szabályozásból kevéssé ismert az is, hogy nem elég azt vizsgálni, milyen az illető mentális állapota, s ennek következtében a belátási képessége. Az elbírálás egyéniesített, azaz azt is vizsgálja a bíróság, hogy milyenek az érintett személyes körülményei. Előfordulhat, hogy hiába van valakinek mentális zavara, támogató családi környezet mellett a bíróság nem feltétlenül helyezi gondnokság alá az érintettet, hiszen az felesleges. A jogintézmény célja nem a jogkorlátozás, hanem az érintett jogainak és érdekeinek védelme. Tudni kell azonban, hogy van ideiglenes gondnokság alá helyezés és zárlat is az illető személy vagyonára, és ezt is kezdeményezheti bárki – az orvos felelőssége, hogy erről felvilágosítsa a családot.

Kérdés lehet, hogy ha egy érintettnek nincs vagyoni, pénzügyi jellegű problémája, akkor van-e értelme a gondnokság alá helyezésnek? Vizi János jelzi, többféle ügycsoport létezik, s ezek közül az egyik, a részlegesen korlátozó gondnokság éppen az egészségügyet érinti, ebbe a kategóriába tartozik ugyanis az egészségügyi ellátást érintő jogok gyakorlása is.

Copyright: <a href='https://hu.123rf.com/profile_ocskaymark'>ocskaymark / 123RF Stock fotó</a>

Mi is van a kezelés visszautasításával?

Külön érdemes áttekinteni a cselekvőképesség és a kezelésről való lemondás összefüggéseit, hiszen itt mindmáig vannak vitatott pontjai az egészségügyi törvénynek.  Az 1997-es jogszabály betegjogi fejezete szerint a gyógyíthatatlan, cselekvőképes beteg – bizonyos kivételekkel – akár életmentő, az életét meghosszabbító kezelést is visszautasíthat.  Annak, hogy a kezelés visszautasítása, az egészségügyi ellátással kapcsolatos jogaiban korlátozott beteg esetében működhessen, két feltétele van, mondja Vizi János, első körben azt hangsúlyozva, hogy az orvosnak elvileg mindenekelőtt tudomást kellene szereznie arról, hogy az illető páciens gondnokság alá helyezett személy. A másik, hogy a gondnok mennyire hajlandó belefolyni ezekbe az ügyekbe. Amikor egy hozzátartozó a beteg gondnoka, általában könnyebben kialakul az együttműködés a kezelőorvossal, mint hivatásos gondnok esetében. Mindezt magyarázza, hogy egy hivatásos gondnoknak sokszor tucatnyi gondnokoltja van. Létezik a gondnokoltakról nyilvántartás, de onnan egy kezelőorvos gyors döntést igénylő ügyben nem nagyon tud információt beszerezni.

Vagyis, mit tudnak tenni kérdéses esetben? Mit feltételeznek? A szakértő azt mondja, megpróbálják megtudni a betegtől, van-e gondnoka, igyekeznek kontaktálni vele, ami vagy sikerül, vagy nem. Ha nincs gondnok, de a beteg érzékelhetően cselekvőképtelen, elfogadják, amit ő mond? Vizi szerint itt élesen meg kell különböztetni a gondnokság alá helyezetteket azoktól, akik az aktuális állapotuk miatt vannak cselekvőképtelen állapotban – ezt is kevéssé szokták tudni a kollégák. Amíg a gondnokság alá helyezés akkor hatályosul, amikor a bíróság határozata jogerőre emelkedett, addig a cselekvőképtelen állapot nem jog-, hanem ténykérdés – mondja a szakember. Az eszméletlen, zavart állapotú személy jogi nyilatkozata adott esetben semmis; az ilyen esetekre (is) közli az egészségügyi törvény, hogy ki(k), milyen sorrendben nyilatkozhatnak  a beteg helyett. (Lásd keretes írásunkat!) Hangsúlyozni kell, hogy minden olyan ellátás, amelynek elmaradása esetén a beteg egészségi állapotában várhatóan súlyos vagy maradandó károsodás következne be, az egészségügyi ellátással kapcsolatos jogaiban korlátozott személy esetében nem utasítható vissza. Pszichiátriai beteg esetében tovább bonyolítja a kérdést, hogy a (közvetlen) veszélyeztető magatartás elhárítása érdekében alkalmazott kezelés a beteg akarata ellenére is foganatosítható (sürgősségi, illetve kötelező ellátás).

A gondot az okozza, hogy a beteg (vagy a helyette döntő személy) akarata nem eliminálja az orvos felelősségét. Régebben az volt a szokás, hogy adott esetben a beteggel, vagy ha erre képtelen volt, akkor törvényes képviselőjével, hozzátartozójával aláírattak egy papírt, mely szerint a beteget kérésére, saját felelősségére nem szállítják pl. kórházba. Csakhogy egy ilyen papír Vizi János szerint semmit sem ér. Nincs jogi relevanciája, mert ha fennáll a sürgős szükség esete, a beteg otthon marad és később valami baj lesz, a mentő később hiába veszi elő ezt a „dokumentumot”. Életveszély, sürgős szükség esetén nincs is szükség a beteg vagy hozzátartozója beleegyezésére.

Míg a pszichiátriában rendeleti szinten határozzák meg, hogyan lehet a beteget akarata ellenére felvenni, korlátozni, addig a többi orvosi szakmában ilyen rendelet nincs, csak az egészségügyi törvény néhány szűkszavú szakasza rendelkezik erről a kérdésről, amely a gyakorlat számára kevés – jelzi a problémát Vizi János azt is felvetve: a sürgős szükség elhárítása ellen tiltakozó, a kezelést visszautasító beteg esetében hatósági közreműködést is lehet kérni, de ez nem jellemző. Régen, amikor még nem féltek a műhibaperektől, a mentők ilyen esetekben rendre azt mondták, jó, akkor nem visszük, de adunk egy kis nyugtatót. És miután beadták, közölték, hogy a beteg gyógyszer hatása alatt van, semmis a nyilatkozata, tehát beviszik… Ma már félnek a kollégák, a defenzív medicina eluralkodott – mondja a szakértő, de szerinte sincs rendben, ha a beteg akarata ellenére beavatkoznak, vagy akkor sem teszik azt, ha kellene.

Mindehhez már csak azt teszem hozzá: Vadász Gábor nyugdíjas sebész-aneszteziológus az eutanázia témakörére felfűzve sokáig hadakozott a sürgős szükség és a kezelésről való lemondás ellentmondásainak jogi rendezéséért. Legutóbb az Alkotmánybíróság könnyített kicsit a helyzeten, de ami ma van, az sem az orvosoknak, sem a betegeknek, sem a haldoklók hozzátartozóinak nem jó – jó lenne egyszer orvosolni.

 

Önrendelkezés, kezelésről való lemondás

Az önrendelkezéshez való jog

Az önrendelkezési jog gyakorlása keretében a beteg szabadon döntheti el, hogy kíván-e egészségügyi ellátást igénybe venni, annak során mely beavatkozások elvégzésébe egyezik bele, illetve melyeket utasít vissza. A beteg a beleegyezését szóban, írásban vagy ráutaló magatartással is megadhatja. Invazív beavatkozáshoz főszabályként írásbeli beleegyezést kell adni.

A cselekvőképes beteg közokiratban, teljes bizonyító erejű magánokiratban vagy – írásképtelensége esetén – két tanú együttes jelenlétében megtett nyilatkozattal megnevezheti azt a cselekvőképes személyt, aki jogosult helyette a beleegyezés, illetve a visszautasítás jogát gyakorolni, illetve, akit tájékoztatni kell, és bárkit kizárhat a beleegyezés és a visszautasítás jogának helyette történő gyakorlásából, illetve a tájékoztatásból.

Amennyiben a beteg cselekvőképtelen és nincs nyilatkozattételre jogosult személy, a beleegyezés és a visszautasítás jogának gyakorlására a megjelölt sorrendben az alábbi személyek jogosultak:

a) a beteg törvényes képviselője, ennek hiányában

b) a beteggel közös háztartásban élő, cselekvőképes

ba) házastársa vagy élettársa, ennek hiányában

bb) gyermeke, ennek hiányában

bc) szülője, ennek hiányában

bd) testvére, ennek hiányában

be) nagyszülője, ennek hiányában

bf) unokája;

c) a b) pontban megjelölt hozzátartozója hiányában a beteggel közös háztartásban nem élő, cselekvőképes

ca) gyermeke, ennek hiányában

cb) szülője, ennek hiányában

cc) testvére, ennek hiányában

cd) nagyszülője, ennek hiányában

ce) unokája.

Az egy sorban nyilatkozattételre jogosultak ellentétes nyilatkozata esetén a beteg egészségi állapotát várhatóan legkedvezőbben befolyásoló döntést kell figyelembe venni.

A beteg beavatkozásokba történő beleegyezését vélelmezni kell, ha a beteg egészségi állapota következtében beleegyező nyilatkozat megtételére nem képes, és a nyilatkozat beszerzése késedelemmel járna; invazív beavatkozások esetén a beavatkozás késedelmes elvégzése a beteg egészségi állapotának súlyos vagy maradandó károsodásához vezetne.

A beteg beleegyezésére nincs szükség abban az esetben, ha az adott beavatkozás vagy intézkedés elmaradásamások – ideértve a 24. hetet betöltött magzatot is – egészségét vagy testi épségét súlyosan veszélyezteti, továbbá, ha a beteg közvetlen életveszélyben van.

Az ellátás visszautasításának joga

A cselekvőképes beteget megilleti az ellátás visszautasításának joga, kivéve, ha annak elmaradása mások életét vagy testi épségét veszélyeztetné. A beteg minden olyan ellátást, amelynek elmaradása esetén egészségi állapotában várhatóan súlyos vagy maradandó károsodás következne be, csak közokiratban vagy teljes bizonyító erejű magánokiratban, illetve írásképtelensége esetén két tanú együttes jelenlétében utasíthat vissza. Ez utóbbi esetben a visszautasítást az egészségügyi dokumentációban rögzíteni kell, amelyet a tanúk aláírásukkal hitelesítenek.

A betegség természetes lefolyását lehetővé téve az életfenntartó vagy életmentő beavatkozás visszautasítására csak abban az esetben van lehetőség, ha a beteg olyan súlyos betegségben szenved, amely az orvostudomány mindenkori állása szerint rövid időn belül – megfelelő egészségügyi ellátás mellett is – halálhoz vezet és gyógyíthatatlan.

Ha cselekvőképtelen beteg, továbbá korlátozottan cselekvőképes kiskorú és a cselekvőképességében az egészségügyi ellátással összefüggő jogok gyakorlása tekintetében részlegesen korlátozott beteg esetén életfenntartó vagy életmentő beavatkozás visszautasítására kerül sor, az egészségügyi szolgáltató kérelmet terjeszt elő a beleegyezés bíróság általi pótlása iránt. A kezelőorvos a bíróság jogerős határozatának meghozataláig köteles a beteg egészségi állapota által indokolt ellátások megtételére. Közvetlen életveszély esetén a szükséges beavatkozások elvégzéséhez bírósági nyilatkozatpótlásra nincs szükség. A kezelőorvos a kötelezettsége teljesítése érdekében igénybe veheti a rendőrhatóság közreműködését.

(Forrás: Az 1997. évi CLIV. törvény /net.jogtar.hu)

Köbli Anikó
a szerző cikkei

(forrás: Neurológiai Praxis)
hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés