2021. december. 06., hétfő - Miklós.
hirdetés
hirdetés

Portréinterjú Mikos Borbálával

Hamis illúzió, hogy minden kérdésre választ találunk az életben

Dr. Mikos Borbála ismeri a gyógyszert, amitől újra élettel telik meg a lélek. A Bethesda kórház főorvosával a Képmás beszélgetett.

– A debreceni évek után közel 30 éven át Miskolc volt az otthona. Mi vezette oda?

– Nagyon szerettem volna gyermeksebész lenni. A gyermekpszichiátria is vonzott, de túlságosan megviseltek a betegek gondjai, nehezen tudtam magam függetleníteni az életüktől és a sorsuktól. Miskolcon pedig korszerű gyermekegészségügyi központ működött, modern sebészettel, Közép-Európában egyedülálló szemlélettel. Megpályáztam és odakerültem kezdő orvosként. Huszonhét év alatt nagyon sok mindent kaptam ott, megszereztem a csecsemő- és gyermekgyógyász, valamint az aneszteziológiai és az intenzívterápiás szakképesítést.

– Főorvosa is lett a Gyermek Aneszteziológiai és Intenzív Osztálynak. Milyen esetek ellátásával foglalkoznak ezen a szakterületen?

– Olyan beteg gyermekeket kezelünk, akik bármilyen betegség, baleset, műtét, fertőzés és sok egyéb ok miatt életveszélyes állapotba sodródnak, és akiknek labilisak az életfunkcióik. A szakterületünk másik része a gyermekek fájdalommentességének biztosítása műtétekhez és egyéb beavatkozásokhoz.

– Tragikus helyzetekkel itt is találkozik az ember...

– Nehéz szembesülni azzal, ha egy gyermek életét minden tudásunkat és erőnket latba vetve sem tudjuk megmenteni. Nagy fájdalmat és ürességet éreztem ilyenkor, és nehezen tudtam beletörődni, ha egy gyermeket elveszítettünk. Ma már tudom, el kell fogadnunk, hogy a gyógyítás határai is végesek, és azt is, hogy nem vagyunk mindenre képesek. Számomra ez rendkívül nehéz, hiszen mindig felmerül bennem a kétely, hogy talán lehetett volna még valamit tenni. Ehhez az elfogadáshoz, elengedéshez nehéz és hosszú úton jutottam csak el. Arra már rájöttem: az egy hamis illúzió, hogy minden kérdésre választ találunk az életben.

– Mi segít ilyenkor továbblépni?

– Nekem elsősorban az ima segít helyre billenteni a lelki békémet. Ha tehetem, igyekszem elvonulni a templom csendjébe vagy a természetbe. Ezer kérdés kavarog ilyenkor az emberben, a beszélgetés a Jóistennel segíti a megnyugvást. De szeretek sütni, festeni, kiírni magamból a töprengéseimet, és olvasni is. Nagyon sok könyvem már magától kinyílik annál a résznél, ami átsegíthet az épp aktuális problémán. De lelki vigaszt nyújt, ha a kollégákkal megbeszéljük a történteket, és ha kapunk segítséget a vezetőnktől, lelkészünktől, pszichológusainktól.

– 40 éve van a pályán. Hogyan tudta megőrizni a motivációját?

– Nem bírom a monotóniát, kezdettől úgy éreztem, hogy intenzív terápiában lehetek hasznos, mert ott gyorsan kell dönteni, cselekedni. Amikor betegek között vagyok, számomra megszűnik a külvilág. Ez az érzés ébren tartja bennem a vágyat, hogy tovább csináljam. És a szakmai kihívások. (...) Nagyon szép hivatást gyakorolhattam az elmúlt 40 évben, amiért végtelenül hálás vagyok, hiszen azt tehettem, amire vágytam már gyermekkoromtól. Ahogy az orvostudomány fejlődik, úgy érkeznek mindig új kihívások, amik fenntartják a lelkesedésünket, tudásvágyunkat, gyógyítani akarásunkat. Például a Bethesdában jelenleg a gerincvelői izomsorvadás kezelésével is foglalkozunk.

– Számtalan szülői visszajelzés szól arról, hogy – a miskolcihoz hasonlóan – előremutató szakmai munka és bátorító lelkület jellemzi mostani munkahelyét. Mit gondol, mi a Bethesda titka?

– A titkát nem tudnám megfogalmazni, viszont számomra fontos ajándéka – az igényes, folyamatos tanulást biztosító szakmai munka mellett – a családias légkör és közösségi szellem. Egymásra figyelés és erős bizalom jellemzi a munkatársi kapcsolatokat. Az emberi értékek, az elhivatottság, alázat, elkötelezettség, a munkatársak és betegek iránti tisztelet és odafordulás nagy hangsúlyt kap a kórház életében. Úgy hiszem, minden embernek fontos, hogy érezze: elfogadják, gondolnak rá, fontos tagja a közösségnek. Néha talán viccelődve mondjuk, de azt hiszem, mindnyájan őszintén érezzük, hogy jó ide bejönni, és „jutalmam, hogy tehetem”.

A teljes interjút a Képmás közli.

(forrás: Képmás)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés

Átlagemberként egyelőre továbbra is azt tehetjük mint eddig: ne hagyjuk terjedni (maszk, közösségi rendezvények kerülése, légzési és kézhigiénia, stb.), éljünk az oltás lehetőségével és figyeljünk oda az aktuális intézkedésekre.

Több kutatás igazolta, hogy a magasabb férfiak rövidebb életre számíthatnak, mint alacsonyabb társaik, mégsem ez a legfontosabb tényező a várható élettartamnál.