hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.
hirdetés

A SARS-CoV-2 hetekig a bélben maradhat

Először igazoltak COVID-19-ben szenvedő betegek gyomor-bél traktusában (GI) aktív és elhúzódó SARS-CoV-2 fertőzést, közli az OTSZ Online.

A székletminták azoknál a betegeknél is pozitívak voltak, akiknek nem volt gasztrointesztinális tünetük, és néhány esetben azoknál is, akiknél az orrgaratból vett minta már legalább 6 napja negatívnak bizonyult.

Az ismertetett kis esetszámú pilot vizsgálat felveti, hogy tüneteket nem okozó, de mégis aktív fertőzés állhat fenn a bélben, ami a székletben még a gyógyulás után is fertőzőképes maradhat, ezért továbbra is figyelnünk a személyes higiénére és szigorúan be kell tartanunk a védekezés eszközeit, fokozottan ügyelnünk kell az alapos és gyakori kézmosásra – ismertette dr. Siew C. Ng (Centre for Gut Microbiota Research at the Chinese University of Hong Kong = CUHK) a Medscape Medical News-zal. Mivel előfordulhat, hogy a vírus a székletből valamilyen módon a szájba kerül, fontos hosszasan fenntartani a coronavírus elleni egészségügyi rendszabályokat.

A Hong Kong-i Kinai Egyetem Koronavírus tesztközpontjában megvizsgálták a hong kongi repülőterekre érkezett több mint 2000 gyermek és nincstelen személy székletét. Augusztus 31-ével a teszt alá vetett gyermekeknél a vírusészlelések aránya 0,28% volt. Dr. Paul Chan, a központ vezetője hangsúlyozta, hogy a széklet tesztelése gyermekeknél sokkal kényelmesebb, mint az orrgaratból történő  mintavétel, továbbá biztonságos és nem invazív, tehát A COVID-19 szűrés céljából jobb lehetőség kisbabáknál, fiatal gyermekeknél és olyanoknál, akiknél a légutakból nehéz lenne mintákat gyűjteni. A centrumban legalább napi 2000 COVID-19 próbát kívánnak elvégezni azért, hogy segítsenek a tünetmentes vírushordozók kimutatásában. 

Bár már előzetesen is igazolódott a SARS-CoV-2 jelenléte a székletben, de hogy milyen az aktivitása és fertőzőképessége a gasztrointesztinális traktusban lévő vírusnak a COVID-19 légúti fertőzés alatt és után, azt még nem tudjuk.

További részletek

(forrás: otszonline.hu )
Olvasói vélemény: 5,5 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés