Mitől viszket a civilizált ember bőre?
A kisgyermekek körében leggyakoribb atópiás dermatitisz kapcsán komplex kulturális és tudományos kérdések kerülnek szóba a földművelésre való áttérés káros hatásaitól kezdve a kapszaicinhoz köthető „ellenirritáció” fájdalomkioltó hatásáig.
Egy gyógyíthatatlan betegség gyógyítása igazi kihívás elé állítja az orvost, nagy terápiás ügyességet és szakértelmet követel – írta a British Medical Journal-ben 1976-ban F. D. Hart a reumatoid artritisz kapcsán. Mindez ma is igaz, és nem csak az ízületi gyulladás, hanem számos más autoimmun és atópiás, allergiás kórkép esetében, így az atópiás dermatitisz és az ennek egy válfaját képviselő ekcéma kezelésében is. Sőt, ezen kórképek nem csak abban közösek, hogy nem értjük kialakulási mechanizmusukat, így nincs oki terápiájuk, de azt is kezdjük látni, hogy a hátterükben komplex genetikai eltérések és számos környezeti, életmódbeli tényező igen bonyolult, minden páciens esetén egyedi interakciója áll. Az elmúlt évtizedben nagy fejlődésnek indult és nagy reménységnek számító rendszerbiológia fő kihívása épp egy olyan hálózati modell létrehozása, amely jól reprezentálja ezt az interakciós hálózatot, sőt ennek időbeli változását is le tudja majd írni.
Az atópiás dermatitisz esetében is csak a bonyolult hálózat néhány kapcsolódási pontját ismerjük, tudjuk, hogy van öröklődő komponense (a kórkép az érintettek egypetéjű ikerpárjainál és egyéb rokonainál gyakoribb, mint az átlagpopulációban), de mint a többi komplex betegség esetén is, csak az öröklődés kis százalékáért felelős géneket ismerjük – a többi egyelőre az öröklődés sötét anyagát adja, nem tudjuk, hol keressük, talán a szabályozó régiókban, talán az epigenetikai tényezőkben. Amiket ismerünk, azok például a bőrsejtek membránjában lévő egyik barrier-alkotó, jelátvivő lipidösszetevő, a ceramid működésével kapcsolatosak.
Ahogy a többi komplex, gyakran előforduló, népbetegségszámba menő betegség, úgy az atópiás dermatitisz is civilizációs betegség, előfordulási gyakorisága az elmúlt 3-4 évtizedben megháromszorozódott. Azaz a higiéniai hipotézis is hozzátesz némi magyarázatot a kialakulásához (túlságosan tiszta, mesterséges környezet – valóban, egyes probiotikumok fogyasztása enyhíti a dermatitisz tüneteit is), illetve az az elképzelés, miszerint a mezőgazdaságra való áttéréssel az ember túl sok glutént fogyaszt, emiatt a bélfal barrier-funkciója romlik, az allergének könnyebben bejutnak a szervezetbe. Atópiás dermatitiszben, illetve ekcémában szenvedők körében gyakoribb a cöliákia, a gluténintolerancia és az egyéb atópiás, allergiás betegségek, az asztma, a szénanátha.
A városi életmód D-vitamin-hiánnyal is jár (a 12 orvosi szakmai társaság összefogásával született legutóbbi szakmai állásfoglalás az eddigi 200 nemzetközi egység helyett 1500–2000 NE D-vitamin bevitelét javasolja felnőtteknek), a D-vitamin-fogyasztás javítja az atópiás dermatitisz tüneteit.
A környezeti és életmódbeli kiváltó okok közül is sokat azonosítottak, ilyen a stressz, a krónikus fáradtság, a kialvatlanság, a különböző irritánsok, a táplálék- és környezeti allergének, a hisztaminfelszabadulást kiváltó élelmiszerszínezékek és -tartósítószerek, a szinte minden kozmetikumban előforduló nátrium-lauril-szulfát, a dohányzás, a hirtelen és nagy hőmérsékleti ingadozás, a nagy nedvességtartalmú meleg, a hosszabb meleg fürdők, a gyapjúruha, mikrohullámú sütő a lakásban, a bárányhimlő-oltás.
Az ekcéma (amelyet sokan az atópiás dermatitisz krónikus formájának tartanak) az érintettek harmadában javul hisztaminmentes – szójakészítmény-, hal-, sajt-, füstöltkolbász-, alkohol-, paradicsom-, spenót-, padlizsán-mentes – diéta hatására. A megelőzést szolgálja a csecsemők kizárólagos anyatejes táplálása.
Az atópiás dermatitisz leggyakoribb a kisgyermekek körében (10–20%), öt éves kor felett előfordulása ritkul, de az érintettek negyede felnőtt korában is mutat tüneteket. Ezek gyerekkorban sokszor az arcon is, majd felnőttkorban leggyakrabban az ízületek hajlító felszínén ödémás, esetleg nedvedző vagy vérző, hólyagos, netán száraz, kérges, repedezett, rétegesen hámló, vörös duzzanatok, amelyek viszketése éjszaka fokozódik. A gyerekek számára a viszketés a legkellemetlenebb tünet, ami akadályozhatja éjszakai pihenésüket (így a szülőkét is), és iskolai teljesítményromláshoz is vezethet.
A kezelés többnyire helyi: a gyulladás gátlása (szteroidok, immunszuppresszánsok), a viszketés és a fájdalom csillapítása (antihisztaminok, kapszaicin), a bőrszárazság szüntetése. Súlyos esetben szükség lehet szisztémás gyulladásgátlásra, felülfertőzés esetén antibiotikumra.
Érdekes eredményeket hoz az alapkutatás a legnehezebben elviselhető tünet, a viszketés patofiziológiájával kapcsolatban: a hisztaminon kívül számos mediátor és receptor vesz részt a viszkető érzés kialakításában, így idegi növekedési faktorok (nerve growth factor, brain-derived neurotrophic factor), neuropeptidek, pl. supstance P, citokinek, pl. interleukin-31, gasztrin-releasing peptid, autotoxin. E hosszú felsorolás is mutatja, hogy sok ponton lehet beavatkozni a folyamatba, ami több különböző jövőbeli kezelési stratégiát tesz valószínűvé – és azt is jól illusztrálja, hogy mennyire bonyolult ez a kórkép.
