hirdetés
2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.

Vége a spermakrízisnek

A Kúria döntésével ismét felhasználhatóak a dán donorivarsejtek a magyar meddő pároknál. A tisztiorvosi szolgálat jogot sértett, amikor párok sorozatát fosztotta meg a gyermekvállalás lehetőségétől, közli a Válasz.

A botrány még 2015-ben tört ki, amikor egy dán spermabank, amelytől a magyar Krió Intézet spermiumot importál, jelezte, hogy génhibát találtak az egyik ivarsejtmintában. A magyar tisztiorvosi szolgálat pedig úgy tett, mintha nem tudná, legalább másfél évtizede dán spermákkal termékenyítik meg azokat a magyar asszonyokat, akiknek azért nem születhet a párjuktól gyermekük.

A Kaáli Intézet által megindított perben már az első fokú bíróság is azt állapította meg, hogy az egészségügyi hatóság törvénysértően járt el, mert két uniós államról lévén szó a (miénknél egyébként is sokkal fejlettebb) dán egészségügy vizsgálati eredményeit el kellett volna fogadni. Ennek ellenére az állam fellebbezett, vagyis tovább húzta az ügyet. Végül a Kúria meghozta a döntését, mindenben egyetértve az első fokú határozattal. A döntést segítette az is, hogy az alapvető jogok biztosa is vizsgálatba kezdett, és feltárta: az egészségügyi hatóságok megsértették a családalapítás szabadságának jogát, emellett pedig sérült a jogbiztonság követelménye is, mert korábban már 16 évig ugyanezen az elven hoztak be Dániából spermiumokat., és ha a hatóság jogsértőnek vélte ezt, akkor miért engedte?

A jogi akadályok tehát elhárultak, a Kúria döntésének következtében, de hogy kinek használt ez a hercehurca egy olyan kormánynál, amely egyik fő céljának a születendő gyermekek számának növelését tekinti, arra nincs válasz.

A teljes cikk

(forrás: Válasz.hu)
hirdetés

Könyveink