hirdetés
2024. április. 19., péntek - Emma.

Van miért figyelni a szociális ágazat alkujára

A szociális államtitkárság kezdeményezésére megalakuló Szociális Ágazati Érdekegyeztető Fórumra meghívott szakszervezetek szerdai tárgyalására az egészségügyieknek is van miért figyelniük – derül ki  a Népszava cikkéből.

Akár jogszabályi változások is elképzelhetőek, hogy ágazati kollektív szerződéseket lehessen kötni a közszférában, így a szociális és egészségügyi területen – értesült a lap.

A szerdai megbeszélés egyik sarkalatos pontja lesz a tárca tájékoztatása szerint „az ágazati kollektív szerződés előkészítéséhez kapcsolódó kérdések megvitatása”. Ezzel azért kell kiemelten foglalkozni, mert a Nemzetgazdasági Minisztérium munkaerőpiacért felelős államtitkára két héttel ezelőtt a Bölcsődei Dolgozók Demokratikus Szakszervezete (BDDSZ) kérésére azt fogalmazta meg, hogy a közalkalmazottak a saját munkáltatójukkal, helyben köthetnek kollektív szerződéseket, sőt, akár több munkáltató közösen is aláírhatja ezeket, de „annak ágazati kollektív szerződéssé minősítésére a Munka Törvénykönyve rendszerében nincs lehetőség”, vagyis a jelenlegi jogszabályok alapján a közszférában ilyen szerződést nem lehet kötni. Vélhetően hasonló választ kap a Rezidens Szövetség is, amely szervezet szintén Cseresnyés Péter államtitkártól várja az állásfoglalást az egészségügy ágazati kollektív szerződésével kapcsolatban. A helyzet tisztázása azon a területen még a szociális szféránál is égetőbb, hiszen Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyi államtitkár is megerősítette, hogy a sokfelé tagolt gyógyításban nem lehet életpályamodellt bevezetni, csak ágazati szerződésre lát lehetőséget  - olvasható a nepszava.hu-n.

(forrás: Népszava)
hirdetés

Könyveink