hirdetés
2024. április. 20., szombat - Tivadar.

Tüntetés a vásárosnaményi kórháznál

Civilek azt követelték a kormányzattól, hogy nyissák újra a helyi kórház fekvőbeteg-ellátással foglalkozó osztályait, számol be a Mérce.

Pár hét leforgása alatt már a második demonstrációnak volt tanúja Vásárosnamény, ahol a kórház osztályait idén tavasszal ürítették ki, az új koronavírus járvány elleni küzdelemre való hivatkozással Kásler Miklós miniszter utasítására, emlékeztet a Mérce.

A Vásárosnaményi Kórház főkapujánál több száz résztvevővel megtartott demonstráció Facebook-eseményében így fogalmaztak a szervezők: „Elfogadhatatlannak és minden szakmai indokot nélkülöző döntésnek tartjuk a jelenleg kialakult helyzetet, mellyel szemben csak közös összefogással léphetünk fel!”

A Mérce megkereste az esemény főszervezőjét, dr. Sápi Mónikát, aki elmondta: „Pár éve a sürgősségi osztályt hasonlóan zárták be a kánikulára meg a szabadságolásokra hivatkozva, és azóta se nyitottak ki újra. Ez alapján azt feltételezzük, hogy esetleg ugyanígy járnak majd el a két fennmaradó osztállyal most is.”

A kormányzat ugyanis korábban ígéretet tett arra, hogy szeptembertől a kórház öt fekvőbeteg-ellátással foglalkozó osztályából hármat újranyitnak. A gyerekosztály és a rehabilitációs osztály újranyitásáról Sápi szerint nincs egyelőre semmilyen hír.

A tüntetés vásárosnaményi szervezője elmondta továbbá, hogy szülei idősek és betegek, egyikük daganatos, másik végstádiumú Parkinson-kóros. Minősíthetetlennek tartja, hogy városában 40 ezer ember van kiszolgáltatva a kórházi osztályok bezárásának.

„Ha nem is lenne személyes érintettségem, akkor is jöttem volna demonstrálni.” – tette hozzá.

(forrás: Mérce)
hirdetés

Könyveink