hirdetés
2024. április. 16., kedd - Csongor.

Továbbra is kiemelten támogatják az alapellátást

A kormány elkötelezett az egészségügyi alapellátás megerősítése mellett, ezért a betöltetlen körzetek háziorvosi letelepedési pályázatára 2016-ban is 500 millió forint áll rendelkezésre – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára a jobbikos Lukács László György témában feltett írásbeli kérdésére.

Rétvári Bence az Országgyűlés honlapján közzétett válaszában kifejtette: az elnyerhető támogatási összeg 6 és 10 millió forint között alakul, és szabad felhasználású. Emellett a praxisjoggal nem rendelkező háziorvosok részére, vissza nem térítendő támogatás formájában idén is 250 millió forint áll rendelkezésre, a háziorvosok által elnyerhető összeg pedig akár 4 millió forint is lehet.

A kormány 2010-től folyamatosan növeli az alapellátás finanszírozását. 2010 és 2016 között 40 százalékkal emelkedett az egészségügyi alapból az alapellátásra kifizetett összeg, és a 2017-es költségvetési tervezet újabb 4,5 milliárd forint többletforrást fog jelenteni a területnek. Tavalyi ígéretüknek megfelelően a háziorvosi ellátórendszer megújításának első ütemére 10 milliárd forintot biztosítottak, amely be is épült a finanszírozásba. Ennek folytatásaként az idei költségvetésben további 10 milliárd forint került az alapellátás megújításának a második ütemére – összegezte Rétvári. A letelepedéshez szükséges feltételek biztosítását szolgálják az önkormányzatok számára a háziorvosi rendelők felújítására kiírt uniós pályázatok. A Terület- és Településfejlesztési Operatív Programból az egészségügyi alapellátás infrastrukturális fejlesztésére 22,272 milliárd forintos keretösszeg áll rendelkezésre, a felhívások 2015. végén megjelentek.

A kormány az alapellátás és népegészségügy rendszerének átfogó fejlesztése címen 18 milliárd forint keretösszeget különített el, amelynek részeként a lakóhelyközeli egészségügyi szolgáltatások rendszerének, valamint a finanszírozható, ellátórendszerbe illeszthető praxismodellek kidolgozását valósítják meg. A lakóhely közelében elérhető definitív ellátások kibővítése, ezáltal a betegutak lerövidítése és ennek központi támogatása egészségpolitikai prioritás.

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink