hirdetés
2024. december. 22., vasárnap - Zéno.

Százmilliárd fejlesztést veszthet az egészégügy

A kormányzati ciklus első felét az elszalasztott lehetőségek éveiként jellemezték az IME című egészségügyi lap szakmai konferenciájának előadói – tudósít a nol.hu.

A lap egyebek mellett Dózsa Csaba közgazdász előadásáról emlékezik meg, aki az uniós források felhasználását vette górcső alá. Mint előadásából kiderült: a struktúraváltásra szinte egyetlen szóba jöhető forrásként fölhasználható 220-230 milliárdos uniós pályázati összegből 90-100 milliárd forint fölhasználhatósága bizonytalan. Mint fogalmazott, "hat éve az ablakban van a pénz, düböröghetnének a kórházfejlesztések", a pályáztatási rendszer anomáliái miatt azonban a kórházszektorban például csak a debreceni projekt fejeződött be. Az említett 90-100 milliárdra még a közbeszerzési pályázatokat sem sikerült kiírni. A regionális onkológiai projektek közül pedig csak a fővárosban az Uzsoki kórházét, illetve az onkológiai centrumot sikerült befejezni. Az egészségügyi közgazdász arra is figyelmeztetett, hogy az idei év az utolsó, amikor még új pályázati programokat lehet kiírni, ezen viszont csak azok számíthatnak sikeres bírálatra, akik már most kész fejlesztési tervvel rendelkeznek.

Az egészségügyben már megvalósult mintegy 336 milliárd forintnyi fejlesztés hasznosulásáról a Budapesti Corvinus Egyetem szakemberei készítettek elemzést. A pénz több mint felét a kórházak, ötödét a szakrendelők, nyolcadát az alapellátás költötte el, néhány százaléknyi forrás jutott a mentőkre, a vérellátásra, valamint egészségfejlesztésre is – olvasható a nol.hu-n.

(Az itt említett szerdai IME-konferencia egy másik szakaszáról szóló  tudósításunkat itt olvashatja.)

(forrás: NOL)

Könyveink