hirdetés
2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.

Súlyos kihívások előtt az egészségügy

A járvány megmutathatja, hogy mennyi hozható ki a meglévő ellátórendszerből, s hol vannak gyenge pontjai, az azonnali korrekciót is kikényszerítheti, véli Kovácsy Zsombor egészségügyi szakjogász a Népszavában.

(...) Megreccsentheti a hazai egészségügyet ez a járvány?

Amennyiben nagyon megsokszorozódna a fertőzöttek száma, az állíthatja nagyon súlyos kihívások elé a rendszert. Visszaüthet egyebek mellett az is, hogy nincsenek pontos, naprakész adatok a működtetésről. Például, hogy eddig egyetlen kormányzat sem volt képes összeszámolni, hányan is dolgoznak valójában az állami egészségügyben, figyelembe véve a rész- és többszörös foglalkoztatásokat. A járvány most megmutathatja, hogy mennyi hozható ki a meglévő ellátórendszerből, s hol vannak gyenge pontjai. Még az is lehet, hogy egyes esetekben az azonnali korrekciót is kikényszeríti. Például az intenzív osztályok műszerezettsége sokat javulhat.

Ön szerint mi a három legnagyobb problémája a hazai egészségügynek?

Az első számú az ellátások széttöredezettsége. Nincs egy olyan pontja a rendszernek, ahová a beteg minden problémájával fordulhat, ahol menedzselik a kezelését. Ez főleg a krónikus betegeknél lényeges, a számukra szükséges kezeléssorozatokat a mostani rendszerben senki sem fogja össze. A második a hálapénz, amely a protekció egyéb formáival szétzilálja a szolidaritást, a morált. Egész kórházi osztályok szerveződnek a protekciós betegek magasabb szintű ellátása köré. A harmadik problémának azt tartom, azt mondanám, hogy a hazai egészségügy nem tud lépést tartani a XXI. század olyan vívmányaival, mint a telemedicina, a távkonzultáció, a távleletezés. Ezek azok az eszközök, amelyek nagyon sokat levennének úgy a páciensek, mind az egészségügyiek válláról. Például a járvány bizonyította, hogy teljesen felesleges a háziorvosi rendszert arra kényszeríteni, hogy minden beteg mindig jelenjen meg az orvosnál.

Visszatérve az első pontra, kinek kellene menedzselnie a betegek szerteágazó terápiáját?

A háziorvosnak. Az alapellátás korszerűsítésére készült 2015-ben egy új törvény, az abban megfogalmazott elveket már ötödik éve nem érvényesítjük.

Mi hiányzik ezek közül leginkább?

Az alapellátási szakemberek közötti jobb feladatmegosztás, ideértve a nem orvos végzettségűeket is. A háziorvosok számára az adminisztratív terhek csökkentése egészségközpontok létrehozásával. Az orvosnak legyen ideje érdemi munkát végezni, és nem recept- és beutalóíró automataként működjön. Talán ez vonzóbb lehet a fiatalok számára is, akik a háziorvosi pálya választásán gondolkoznak.

Minek kellene történnie ahhoz, hogy valami változzon?

Kellene kormányzati bátorság, önbizalom annak elfogadásához, hogy az egészségügyre költött közpénz nem azonnal, hanem csak közép és hosszú távon hozhat eredményt, szavazatokra váltható hasznot. Az egészségügy, az oktatás akár évtizedes építkezést és invesztíciót igényel. A bátortalanság mellett a tétovaság másik oka az, hogy iszonyúan bonyolult a rendszer, és ezért sem nagyon mer senki hozzányúlni. Nem szívesen kockáztatnak: ami van, ha gyengén is, pazarlóan is, mégiscsak működik. (...)

 A teljes interjú a Népszavában

(forrás: Népszava Online)
hirdetés

Könyveink