hirdetés
2019. november. 21., csütörtök - Olivér.
hirdetés

Rétvári: Javultak a mentésben dolgozók körülményei

Az elmúlt években jelentősen javultak a mentésben dolgozók anyagi és munkakörülményei, azonban az Országos Mentőszolgálatnál (OMSZ) dolgozók elhivatottsága, szakmai tudása pótolhatatlan, mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára a városligeti mentőnapon szombaton.

hirdetés

Rétvári Bence úgy fogalmazott, amit az ország teljesítőképessége megengedett, azt a mentőszolgálat is megkapta támogatásként, és a kormány a jövőben is azon lesz, hogy minél biztosabb anyagi hátteret tudjon teremteni az OMSZ-nak. Jelezte, a mentőszolgálat költségvetése a 2010-es 22 milliárd forintról 40 milliárd forintra emelkedett, így mentésre 74 százalékkal tud többet fordítani a kormány. Az emelkedés megjelenik a mentődolgozók bérezésében is, emelte ki az államtitkár, hangsúlyozva, hogy a 2016-ban elkezdett ágazati szakdolgozói alapbéremelések mellett a mentősöknél további 10 százalékos béremelés történt januárban. Ezzel kapcsolatban kitért arra, hogy például a mentőtiszteknek átlagos bruttó bére 242 ezerről 460 ezerre emelkedett.

Rétvári beszélt a mentőállomások és a mentőgépkocsik beszerzéséről is. Mint mondta, az elmúlt években 104 mentőállomást újítottak fel és 31 épült újonnan az országban. Az új mentőautók beszerzése is elkezdődött, a korábbi és az idén a szolgálathoz érkező 117 mentőautóval hétszáz fölé emelkedik a gépkocsiállomány, amelynek átlagéletkora így a korábbi 8,6 évről 5,5 évre csökken. Rétvári Bence ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a fejlesztéseken és a béremeléseken túl a mentési munka elképzelhetetlen az abban dolgozók elhivatottsága és a szakmai tudása nélkül. Ezt a munkát a kormány új munkaruhákkal, új mentőállomásokkal és új gépkocsik beszerzésével tudta segíteni.

Csató Gábor, az OMSZ főigazgatója azt mondta, a mentőnap célja, hogy az emberekkel minél jobban megismertessék a mentési munkát. Az elmúlt években nagy figyelmet fordítottak arra, hogy "trendivé" váljon a mentős hivatás, és az utóbbi időben igyekeznek komoly hangsúlyt fektetni a társadalmi kommunikációra, bővíteni a lakosság elsősegélynyújtási tudását, közösségi újraélesztési és plakátkampányt indítottak.

Robur típusú veterán mentőautó az Országos Mentőszolgálat 70 éves fennállásának alkalmából rendezett mentőnapon a Városligetben 2018. szeptember 1-jén. MTI Fotó: Lakatos Péter
Robur típusú veterán mentőautó az Országos Mentőszolgálat 70 éves fennállásának alkalmából rendezett mentőnapon a Városligetben 2018. szeptember 1-jén. MTI Fotó: Lakatos Péter

(forrás: MTI)
hirdetés

cimkék

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés
hirdetés

Könyveink