Rendszerelhagyási szándéknyilatkozatok gyűjtésébe kezdene a szakszervezet
Rendszerelhagyási szándéknyilatkozatokat gyűjtene a Magyar Orvosok Szakszervezete (MOSZ), amelynek elnöke, Szabad Zoltán sebész a MedicalOnline-nak arról is beszélt, ha változatlan marad a jogállási törvény, az megtörheti az orvostársadalom gerincét.
- Gyorsfelmérést végzett a MOK budapesti területi szervezete, itt az eredmény
- Sinkó Eszter: Egyelőre csak a feszültségek látszanak a béremelések nyomán
- Kincses Gyula: A vezénylés katonai műfaj
- Áder János elrendelte a jogviszonyról szóló törvény kihirdetését
- Az orvosi kamara módosítási javaslatai a jogviszonyról szóló törvényhez
- Rékassy Balázs: Öngólt rúgott a kormány
Amikor szeptember közepén megválasztották a MOSZ elnökének, számított arra a mélyvízre, amibe most került?
Készültünk a bérharcra, hiszen tudtuk, hogy a Magyar Orvosi Kamara (MOK) síkra szállt a jelentős orvosi béremelésért. A MOSZ az elmúlt években csipkerózsika álmát aludta, így az új elnökség szeptemberben kezdte el tanulni a „szakszervezetiséget”, és dolgozni azon, hogy legyen számottevő tagság, elindítsunk egy hírlevelet, hogy tudjunk kommunikálni a tagjainkkal. Az hamar kiderült, hogy nagyon nehéz úgy szakszervezetet építeni, hogy hiányzik az érdeklődő tömeg. Október 5-én viszont felrázta az orvostársadalmat helyettünk a kormány, a MOSZ elnöksége pedig bekerült az események sűrűjébe. Arra viszont biztosan nem számítottunk, hogy ennyi időnket és energiánkat köti majd le ez a feladat. Beindult a szakszervezeti élet, özönlenek az emberek, 2600 főről néhány nap alatt háromezerre duzzadt a taglétszám, és folyamatosan érkeznek a tagfelvételi kérelmek.
Örül?
Egyfelől igen, hiszen történelmi pillanatoknak lehetünk részesei, bár hirtelen szakadt a nyakunkba az adminisztrációs teher, amire nem számítottunk, de megfelelő munkaszervezéssel naprakészek tudunk lenni a tagfelvételekkel. Rendkívül izgalmas időkben kezdtük el ezt a munkát, engem személy szerint a kihívás nagysága és az ezzel járó felelősség is inspirál. Ugyanakkor a félelmünk az, hogy a Parlamentben ellenszavazat nélkül elfogadott törvénynek a következményei – amellett, hogy a munkavállalók érdekeit is mélyen sérti – a betegeken fog lecsapódni.
Hogyan?
Ha a közellátásban foglalkoztatott orvosok nem dolgozhatnak másodállásban a nagyvárosoktól messzebb eső járóbeteg-szakellátó intézményekben vállalkozóként, nagy a valószínűsége, hogy ezek a kistérségi rendelők megszűnnek. Ezzel a betegek kerülnek hátrányba, mert akár 40-50 kilométert kell utazniuk az ellátásért, amit nem biztos, hogy meg tudnak tenni. Szintén kevesebb lehet a szakorvos a – jellemzően paraszolvencia-mentes – hiányszakmákban is, mint az intenzív- vagy a sürgősségi ellátás. Ezeken az osztályokon a most ugyancsak vállalkozóként foglalkoztatott orvosok az új bértábla szerint kevesebb fizetést kapnak majd, mint eddig. Ha elhagyják a közszférát, vagy nem dolgozhatnak több helyen, megint csak a betegek hozzáférése romlik, ami hosszabb várólistákat eredményez. Ahol a kisebb városi kórházak bezárnak, a közösség megtartó ereje is csökken, mert ezek az intézmények nem csupán ellátó-, hanem munkahelyek is.
A kirendelés az egyik olyan sarkalatos pontja a törvénynek, amelyből egyelőre nem úgy tűnik, hogy kihátrálna a kormány. Lát rá esélyt, hogy ez változzon?
A kirendelés időtartamáról és a kettős foglalkoztatás tiltásáról szóló passzusokat a törvény szövege tartalmazza, ezeken nem lehet rendeletekkel enyhíteni. A mi álláspontunk szerint ezeket módosítani kell, mert ha ez elmarad, és kilépnek a munkavállalók az egészségügyből, a koronavírus-járvány elleni védekezés is súlyos csorbát szenved. Miközben az intenzív osztályokon el kell látni az egyébként is oda érkező politraumatizált, pancreatitises, infarktusos, és más súlyos állapotú betegeket, a koronavírus-fertőzés miatt egyre növekvő számú lélegeztetett beteg mellé már nem jut kellő számú szakszemélyzet. Még csak a második hullám elején járunk, és már most látszik, hogy roskadozik az egészségügy szerkezete. Az első körös Covid-osztályok megteltek, vasárnap 179 beteg volt lélegeztetőgépen. Vannak olyan kritikus ellátások az ágazatban, amelyeket néhány száz szakdolgozó vagy orvos távozása is bedönthet lokálisan. Ezeket a szakembereket egy német, egy angol egy norvég egészségügy ugyanis tárt karokkal várja.
Nem tiltják a másodállást, csak engedélyhez kötik.
Az engedélyeket pedig egy, a törvényben meg nem nevezett állami szervnek kell kiállítania, ahová január 1-jén befut, mondjuk 80 ezer kérvény, amit lehetetlenség lesz kezelni. Sok átgondolatlan passzus van a törvényben. Ezért is gondoljuk, hogy sebtében történt meg a kidolgozása, majd miután a miniszterelnök egyeztetett a MOK-kal, mögé biggyesztették a bértáblát.
Azt nagyon súlyos problémának tartjuk, hogy nem tudjuk, mi kerül a kapcsolódó kormányrendeletekbe. Az a dolgozó, aki aláírja az új szerződését, gyakorlatilag egy üres lapot ír alá, de legalábbis nem tudja, mi fog még rákerülni később. Ráadásul bármit is foglalnak bele, azt egy kormány bármikor, egyetlen döntéssel megváltoztathatja a szakmai- és érdekképviseleti szervezetek bevonása nélkül.
Az orvosokat most leginkább a két említett paragrafus foglalkoztatja, azonban a törvény a szakszervezetek lehetőségeit is erősen szűkíti. Ennek mi lehet a következménye?
Egyelőre még azt sem tudjuk, ki lesz az egészségügyben dolgozók munkáltatója. A törvény szövege több helyen utal arra a szándékra, hogy a döntéshozók egyetlen központi munkáltatóval számolnak. Ebben az esetben a helyi képviseletnek semmi értelme, ami az érdekképviselet megszüntetését jelenti. A kollektív szerződés lehetőséget jelentett arra, hogy jobb helyzetbe hozza a munkavállalókat a munkahelyeken, ha kellő számban lépnek be a helyi szakszervezetbe. Bár a törvény lehetőséget ad az ágazati egyeztető fórum működésére, de helyben semmit nem fogunk tudni tenni a dolgozókért, ami a szakszervezetiség hosszú és fájdalmas agóniáját jelenti, ami a MOSZ és más érdekvédők számára nyilvánvalóan elfogadhatatlan.
A törvény pozitívumait sem üdvözlik?
A béremelést és a hálapénz kivezetését természetesen üdvözöljük. De hangsúlyozom, hogy ez a törvény összességében rossz, és csak akkor lesz jó, ha a kritikus pontok kikerülnek belőle, és nem ad lehetőséget a rendeleti szabályozásra, hanem jogbiztonságot nyújt. A kormány – bár úgy látom, meglepte, hogy ilyen mértékű ellenállásba ütközött –, még mindig nem érti, hogy az orvosok szabad emberek. Én attól félek, ha ez a szabályozás a gyakorlatban is életbe lép, azzal eltörik az orvostársadalom gerincét, és a kollégák rabszolgaként kell éljék az életüket. A gyógyítás szabadsága, az orvosi lét autonómiája kerül zárójelbe.
A MOSZ a MOK gründolt szakszervezete?
A MOSZ-t valóban a MOK hozta létre 18 évvel ezelőtt, még az Éger István vezetése előtti időkben, de ez soha nem is volt titok. Elnökként azonban arra törekszem, hogy a szakszervezetünk a MOK-tól független entitás legyen, mint ahogyan jelenleg is az.
Azért egyeztetnek?
Volt közöttünk egy találkozó az elmúlt két hétben.
Nagyon különböző az álláspontjuk a helyzet kezelését illetően?
A MOK hivatásrend, a MOSZ érdekvédelmi feladatokat lát el, ebből eredően más eszközökkel kezeljük ugyanazt a helyzetet. A mi álláspontunk az, hogy a kormány a kamara reputációját és tekintélyét használja arra, hogy elfogadtasson egy rossz törvényt az orvosokkal és a társadalommal.
Önök közleményben reagáltak a jogszabály megjelenését követően, amelyben többek között azt írták, hogy egyeztetést kezdeményeznek a szakminisztériummal. Ez megtörtént?
Horváth Ildikó egészségügyért felelős államtitkárral telefonon beszéltem rögtön másnap, de úgy tűnik, érdemi tárgyalásra a Belügyminisztériumban lenne esély.
Legutóbb azt tudatták, hogy akciószövetséget hoztak létre négy másik szakszervezettel. Mi a cél?
Az Összefogás az Egészségügyért elnevezésű akciószövetség egy igazságos, konszenzuson alapuló törvény elfogadásáért küzd, mely a Kjt.-nél nem hátrányosabb a munkavállalókra nézve. A teljes ágazatot lefedő érdekképviseletként – amelynek így már egy 12 ezer fős, folyamatosan gyarapodó tagság ad erős legitimációt – azt szeretnénk elérni, hogy Pintér Sándor belügyminiszter leüljön velünk tárgyalni.
Ugyanebben a közleményben „a jogállamiság által biztosított eszközökkel nyomásgyakorlást” helyeztek kilátásba. Ez mit jelent?
Azt, hogy első körben elkezdjük összegyűjteni a rendszerelhagyási szándéknyilatkozatokat, melyben a munkavállalók szándékukat fejezik ki, hogy nem fogják aláírni az új munkaszerződéseket, mert nem akarnak az új jogviszonyról szóló törvény jogalanyai lenni. Ugyan ezeknek nincs törvényi megkötő ereje, de ha összegyűlik elegendő, a kormányzat rá lesz kényszerítve, hogy az akár tömeges rendszerelhagyást egy megnyugtatóan lezárt tárgyalássorozattal megakadályozza. Másrészt szeretnénk biztosítani a végeken dolgozó, és most nagyon elkeseredett kollégáinkat, hogy nincsenek magukra hagyva, és van remény. Esetleges további lépésekről a tagság véleményét fogjuk kikérni.
Jelenleg az MSZ EDDSZ a reprezentatív ágazati szakszervezet, ám nem csatlakozott az akciószövetséghez. Nem is kérték erre?
Megkerestünk minden egészségügyben érdekelt érdekképviseleti csoportot, hogy csatlakozzanak hozzánk. Az megint csak a szakszervezetekre vonatkozó jogszabályok hibáira utal, hogy hiába tudunk felmutatni 12 ezer főnél nagyobb létszámú tagságot, ami bőven elegendő lenne a reprezentativitáshoz, azt valószínűleg nem fogják elfogadni. Egyébként az MSZ EDDSZ elnökének a hálapénz kivezetésével kapcsolatban volt olyan nyilatkozata, amely nem elfogadható, és nem is korrelál a céljainkkal.
Sokan szeretnék, ha október 23-án az orvosok és szakdolgozók is csatlakoznának a Színház és Filmművészeti Egyetem hallgatóinak demonstrációjához. Ott lesznek?
Megfordult a fejünkben, és egyeztettünk is erről a szervezőkkel, ugyanakkor ez egy fogas kérdés is. Velük hasonló elveket vallunk abban, hogy távol tartjuk magunkat a pártpolitikától. Bár sokan aggódnak amiatt, hogy éppen ezzel a csatlakozással hitelteleníteni lehet a mondanivalónkat, ugyanakkor az én személyes véleményem az, hogy ebben az országban, ahol már szinte teljesen kiveszett a társadalmi szolidaritás, lehet annak jó üzenete, ha két, egymástól ennyire távol álló csoport, amelyeket a közös sorsuk kapcsol össze, képesek lennének együtt kiállni az autonómiájukért, és ellenállni a hatalom önkényének. Boldog lennék, ha látnám, hogy létezik még Magyarországon társadalmi szolidaritás. Meg fogjuk kérdezni a tagságunkat erről, és az ő véleményüknek megfelelően fogunk cselekedni.