2020. június. 06., szombat - Norbert, Cintia.

521-ből 254 egészségügyi dolgozó aktív fertőzött

Operatív törzs: a járványgörbe lefelé mutat

Mint az az operatív törzs pénteki tájékoztatóján elhangzott, továbbra is kedvezők a hazai járványügyi adatok, csökken az új fertőzöttek száma és az elhunytaké is; a járványgörbe lefelé mutat; bizakodunk, hogy a járvány vége felé vagyunk.

hirdetés

Mára újabb 37 esetet regisztráltunk egy nap alatt és már 476 az eddigi halottak száma – jelezte Müller Cecília országos tisztifőorvos, utalva arra is, hogy 1587-en már meggyógyultak. Az aktív fertőzöttek 44 százaléka budapesti; jó hír, hogy 500 alá esett a kórházban ápoltak száma és 23-an vannak lélegeztetőgépen.

A 100 főre eső fertőzöttek száma 37,6; az arányok eltérők a földrajzi területek között: Budapesten ez az arány 100, Zala megyében 90, Fejérben 87, aztán 74-el Komárom, majd 40-el Pest megye következik a sorban.

Ha a halálozást nézzük, 100 ezerre ma csaknem öt (4,9) haláleset jut Magyarországon – a korcsoporti megoszlás szerint az idősebbek érintettek, de volt már 102 éves gyógyult is, mint arról korábban beszámoltunk. Az adatok szerint eddig 3-an haltak meg 30–39 között, 8-an a 40 és 49 év közötti korosztályból, míg a 60 év felettiek közül 448-an haltak meg. A 37 új pozitív eset továbbra is részben közösségből, részben területről származik – jelezte az országos tisztifőorvos, akinek adatai szerint 5-en az Óhegyi utcai szociális otthonból, 2-en a Pesti útiból, 2-en a seregélyesi szociális otthonból kerültek a hatóság látókörébe; a többiek Budapestről, Fejérből, Komáromból, Nógrád és Zala megyéből származnak – hárman zárt közösségből, a többiek területről, mondta.

A járványügyi adatok továbbra is kedvezők, csökken az új fertőzöttek száma és az elhunytaké is – a járványgörbe lefelé mutat, s bízunk abban, hogy a járvány vége felé vagyunk, mondta az országos tisztifőorvos, aki megemlítette: örömteli hír, hogy elkezdődött az új koronavírus elleni oltóanyag hazai kifejlesztése. A hazai virológusok elsők között izolálták a vírust; Müller Cecília reméli, hogy sikeresek leszünk, hisz a vakcinára vár az egész világ.

Kérdésekre válaszolva a többi közt elhangzott: eddig 521 egészségügyi dolgozó fertőződött meg az új koronavírussal, közülük 254-en aktív fertőzöttek, ami az összes fertőzött 14 százaléka. 266-an gyógyultak meg, egy kolléga meghalt.

  

(forrás: MedicalOnline)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!