hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.

Nyár óta 100 millió forintnyi bírságot kapott a kórházfenntartó

Sorozatban zsebeli be az újabb és újabb közbeszerzési bírságokat az Állami Egészségügyi Ellátó Központ, a legfrissebb tétellel elérte a 100 millió forintot a nyár óta kapott büntetések összege, írja az Index.

A legújabb, 10 millió forintos bírságról, amelyet a Közbeszerzési Döntőbizottság szabott ki az ÁEEK-re, Hadházy Ákos, az LMP társelnöke számolt be a Facebook-oldalán. Az októberi keltezésű határozat azért marasztalja el a központot, mert nem tartotta be a közbeszerzési jogszabályokat egy orvostechnikai eszközök szállítására és üzembe helyezésére vonatkozó pályázat kiírása során.

Az egyik ajánlattevő cég azzal támadta meg a kiírást a Közbeszerzési Döntőbizottságnál, hogy álláspontja szerint az ÁEEK nem megfelelő módon és nem indokolt bontásban biztosítja a részajánlattétel lehetőségét, korlátozva ezzel a versenyt. A Döntőbizottság megalapozottnak találta a panaszt, elkaszálta a közbeszerzést és bírságot varrt az ÁEEK nyakába, írja a lap.

A mostani bírsággal együtt 5 hónapon belül 100 millió forintra rúg csak az az összeg, amit az elmúlt az Állami Egészségügyi Ellátó Központnak gondatlanság, vagy a közbeszerzések szándékos torzítása miatt kell fizetnie – természetesen közpénzből.

(forrás: Index)
hirdetés

Könyveink