2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.

NNK: egyre több mintavétel szükséges

A felnőttek influenza elleni védőoltását folyamatosan szállítják a háziorvosokhoz, hangzott el az operatív törzs sajtótájékoztatóján.

Újabb kétszáz mintavételi egység bevetésére kerül sor annak érdekében, hogy a fertőzéseket időben igazolni lehessen, mondta a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) járványügyi osztályvezetője a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs csütörtöki online sajtótájékoztatóján.

Galgóczi Ágnes szavai szerint a fertőzések számának emelkedésével egyre több mintavétel szükséges, amit az Országos Mentőszolgálat végez.

Szólt arról, hogy a felnőttek influenza elleni védőoltását folyamatosan szállítják a háziorvosokhoz, a gyermekeknél alkalmazható vakcinát csütörtökön és pénteken viszik a kormányhivatalokhoz, a háziorvosok innen igényelhetik pacienseiknek. Hozzátette: ez utóbbi oltás elsősorban krónikus betegségben szenvedő 3 év alatti gyerekeknek, illetve azon felnőtteknek adható, akik nem kaphatják meg a háromkomponensű oltást. Jelezte: a gyerekek esetében az influenza elleni oltás beadható más, életkorhoz kötött védőoltással. Oltási reakciók lehetnek, azonban ezek maguktól elmúlnak.

Kérdésre Galgóczi Ágnes elmondta, a jelenlegi ismeretek szerint körülbelül hat hónapig tart az újrafertőződés elleni védettség. A szakember beszélt arról is, hogy az is kaphat influenza elleni védőoltást, aki vérhigító készítményt kap, amennyiben a gyógyszerezés jól beállított. Az olthatóságról azonban minden esetben az oltóorvos dönt a beteg vizsgálata és szükség esetén laboratóriumi leleteinek értékelése után.

Az osztályvezető hangsúlyozta, hogy a járvány meredeken emelkedő, második hulláma zajlik, a kormány célja továbbra is az, hogy a védekezés mellett fenntartsa az ország működőképességét. Ehhez fontos az óvintézkedések, különösen a maszkviselési szabályok, a köhögési, tüsszentési etikett és a távolságtartás betartása.

Galgóczi Ágnes közölte azt is, hogy az egészségügy és a kórházak felkészültek a vírusfertőzött betegek ellátása, a megnövekedett esetszámra. Eddig 933 egészségügyi dolgozó átvezénylése történt meg másik intézménybe.

A szórakozóhelyeken és a vendéglátásban is kötelező lesz a maszkhasználat

A kormány hétfőtől a vendéglátásra és a szórakozóhelyekre is kiterjeszti a kötelező maszkhasználatot, jelentette be a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának vezetőhelyettese a sajtótájékoztatón.

Kiss Róbert alezredes elmondta: az új szabályok november 2-ától, hétfőtől lépnek életbe. A szigorítás értelmében a szórakozóhelyen, vendéglátóüzletekben, illetve a sportrendezvények vendéglátó részein is kötelező lesz a maszk viselése, amelyet kizárólag az étel és az ital elfogyasztásának idejére lehet levenni.

Hozzátette: a hatályos jogszabályok szerint jelenleg kötelező a maszk viselése tömegközlekedési eszközön kereskedelmi üzletekben, mozikban, színházakban, könyvtárakban, egészségügyi és szociális intézményekben, a gyűléseken és a sportrendezvényeken, valamint az ügyfélszolgálati irodákban is. Az üzemeltetőnek kell intézkednie arról, hogy aki felszólításra sem hajlandó felvenni a maszkot, az ne vehesse igénybe a hely szolgáltatását.

A rendőrség a szórakozóhelyekre, a vendéglátóhelyekre és a sportrendezvényekre kiterjesztett maszkhasználati kötelezettséget saját hatáskörben ellenőrizheti, és joga van arra is, hogy szabályszegés esetén intézkedjen az adott hely bezáratására.

Kiss Róbert ismertette: szerdán 69 esetben jártak el a rendőrök a védelmi intézkedéseket be nem tartókkal szemben. Ebből 16 esetben azért, mert a tömegközlekedésben nem vagy nem megfelelően viselték a maszkot. Többségüket figyelmeztetésben részesítettek, két ember ellen azonban szabálysértési feljelentést tettek. A kereskedelmi üzletekben, közintézményekben és egyéb, a jogszabályban meghatározott helyeken szerdán 53 intézkedésre volt szükség a védelmi szabályok be nem tartása miatt, 26 embert figyelmeztettek, 13 helyszíni bírságot szabtak ki és 14 feljelentést tett.

Beszámolt arról is, hogy a szeptember második felében életbe lépett védelmi intézkedések szabályait be nem tartókkal szemben eddig 2119 alkalommal intézkedtek, a szabályszegők többségénél, 1776 esetben a legenyhébb szankciót, a figyelmeztetést alkalmazták.

A hatósági házi karanténban lévőket szerdán 11 823 alkalommal ellenőrizték, az elmúlt napon 3669 ilyen korlátozó intézkedést rendeltek el, ebből 508-at a határátkelőknél. Jelenleg 25 585-en vannak hatósági házi karanténban, közülük 1193-an vállalták, hogy a hatóságok elektronikusan, mobiltelefonos applikáción keresztül ellenőrizzék, betartják-e a karanténszabályokat.

(forrás: MTI)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés