hirdetés
2020. október. 30., péntek - Alfonz.
hirdetés

Nehéz megtalálni a pillanatot, amikor nincs tovább

Svéd Tamással, a Magyar Orvosi Kamara titkárával a honi egészségügy állapotáról, és az orvosi bérharc esélyeiről beszélgetett a Népszava..

Hány ilyen felmondó ívet adtak le eddig?

Néhány hete indult az akció, de még nem tudok számokat mondani. Hosszútávra tervezünk: akkor lépünk, ha megrekednek a tárgyalások, és év végéig elérjük a legalább 1001 letétbe helyezett felmondást. Miután élesítjük azokat, még mindig van két hónap, ami alatt kifutnak az addig vállalt túlmunkák.

Miben bíznak?

A józan belátásban, hogy a magyar egészségügy beavatkozás nélkül már rövid távon sem tudja nyújtani azt, amit a társadalom elvár tőle. Már önmagában ennek lépésekre kellene ösztönöznie a kormányt. Ráadásul most adott egy támogató hangulat is: a járvány alatt az emberek megélték, milyen egészségügy nélkül - és jobban meghallják az egészségügyiek panaszait is.

Ha több pénzt kap az orvos, megoldódnak a rendszerben a minőségmérés hiányából adódó problémák is?

Nyilván nem azonnal, de az orvosi kamara olyan rendszert akar, amelyben a minőség fontos elem. Nem az a helyzet, hogy a rendszer egyenletesen szörnyű, inkább erősen egyenetlen. Vannak nagyon jó helyek, ahol mindenki jó minőségi ellátást kap, míg másutt már csak arra játszanak, hogy túléljék a műszakot. Persze egy ilyen helyen is lehet szerencséje a betegnek, ha aznap olyan ügyel, aki igényel. De kerülhet olyan orvos keze alá is, aki az ezredik ügyletéből érkezett, tíz éve nem olvasott szakirodalmat, és vajákol valamit. Ezen sokat segíthetne, ha tudnánk ki milyen minőségben gyógyít, és az eredmények ismeretében a rendszer a gyengén teljesítőket kivethetné magából. Most azonban senkit nem lehet eltanácsolni pusztán azért, mert mondjuk ügyetlen sebész, hiszen egyszerűen nincs a helyére jelentkező.

A kamara miért nem kényszeríti ki a minőségmérést?

A kamara követeli.

Amikor arról szóltak a hírek, hogy védőfelszerelés nélkül küldtek be egészségügyi dolgozókat COVID-betegekhez, miért nem szólították fel a tagjaikat, hogy tagadják meg ilyen helyzetben a munkát?

Rendben, de ebben az esetben kinek a felelőssége, ha a beteg meghal?

Kinek a felelőssége, ha az orvos, a nővér megfertőződik és szuperterjesztőként betegít meg más gyanútlan embereket?

Alapvetően egyetértünk, meg kéne mozdulni. De azt mondani, hogy védőruha nélkül nem megyek be, és nem segítek annak az embernek, aki épp fuldoklik, az elképzelhetetlen. Az orvosi szocializációm arra kényszerít, hogy amíg tudok, segítsek. Ebben a pillanatban, arról a betegről kell döntenem, aki ott van. Ez nem egy jó elv, de ez van. Emellett valamilyen védőfelszerelés - legalább egy sebészi maszk - azért többnyire volt. Ez egyben visszavezet ahhoz, hogy van egy másik magyarázata is annak, hogy mindmáig miért nincs tömeges tiltakozás az egészségügyben. Nem egyik napról a másikra lettek szörnyűek a körülmények. A víz lassan melegedett, mindig csak egy picivel lett rosszabb. És ha tegnap még vállaltam, ma már miért ne tenném? Szép lassan, apránként romlott annyit a helyzet, hogy végül sok helyen vállalhatatlan legyen, s nehéz ebben megtalálni azt a pillanatot, amikor, azt kell mondani, most aztán nincs tovább. Mindazok, akik ezt mégis vállalhatatlannak érezték, léptek valamit. Egy részük például a lábával szavazott, és ma Angliában, Németországban, Izlandon, Amerikában, Új-Zélandon gyógyít. Mások itthon mentek el valami olyan helyre, ahol ők határozzák meg a körülményeket. Ezek azok a magánintézmények, amik most jól működnek Magyarországon, és elszipkázzák azokat az orvosokat, akik amúgy a közellátásban lennének igazán hatékonyak. A közellátás színvonala pedig tovább romlik.

Van B-tervük arra az esetre, hogy ha nem jön be ez az önkéntes felmondásos nyomásgyakorlás?

Elvileg egy nyomásgyakorlás akkor működik jól, ha vannak benne fokozatok. Először az ember élénken tiltakozik szóban, sajtóban, médiában és kifejezi rosszallását. Utána szervez valamilyen akciót, figyelemfelhívót, például transzparensekkel vonul az utcára, de ez is megvolt már a magyar egészségügyben, Sándor Mária példájára gondolok. Ezt követően jöhetnek azok a módszerek, amikben valamifajta nyomásgyakorlást próbál az ember: próbálja akadályozni a rendszer működését, ilyen, mondjuk, a túlmunka felmondása. És ebben lehet előrébb lépdelni, amikor az ember már nem feltétlenül csak az önként vállalt munkát mondja fel, hanem úgy, ahogy van, felmond a munkahelyén vagy sztrájkol és nem hajlandó az akut betegellátáson kívül dolgozni. Még nem derült ki, hogy meddig lehet elmenni ebben. Nincs ebben Magyarországon igazi rutin. Az a kérdés, hogy ez a negyvenvalahány ezer orvos meddig hajlandó elmenni és mit hajlandó ebbe belefeccölni.  

Őszre tervezik a felmondások élesítését. Akkor jöhet a járvány második hulláma. Etikus pont egy olyan helyzetben szorítani a kormány nyakát, amikor mindenki bajban van? 

Nem kívánjuk az emberek életét veszélyeztetni, egy valódi, kihirdetett veszélyhelyzet felül is ír minden önkéntes munkavállalást és egyebet: akkor mindenki oda vezényelhető, és olyan mértékben terhelhető, amennyit ki lehet belőle sajtolni.

És nem lehet, hogy a kormány felismerte mindezt?

Lehetséges. De a járványhelyzet sem fog örökké tartani, egyszer vissza kellene térni a normális kerékvágásba. Ám, ha lesz egy olyan, valóban tömeges megbetegedéssel járó helyzet, ami ismét felhívja a figyelmet arra, hogy a magyar egészségügy milyen állapotban van, annak lehet, hogy sokkal durvább hatása lesz, mint bármi másnak.

A teljes interjút a Népszava közli.

(forrás: Népszava)

cimkék

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!

Könyveink