hirdetés
2024. április. 19., péntek - Emma.

Négy beszédes KSH adat az egészségügyről

Megjelent a Központi Statisztika Hivatal (KSH) Magyar Statisztikai Zsebkönyve, 2018. A 444.hu az egészségügyre vonatkozókat is összeszedte.

1. Halálozások

Az ország demográfiai adatai rosszak, ebben nincs újdonság. Általában a csökkenő születésszám kap nagyobb hangsúlyt, de a halálozások száma sem alakul jól. Nem csökkent, sőt még nőtt is. (A 2018-as számok még kerekítettek, de nagy eltérés nem lesz a végleges adattól.) A daganatos betegségben elhunytak számát 2010 óta nem sikerült csökkenteni, továbbra is kiugróan sokan halnak meg a keringési rendszer betegsége miatt, és jelentősen nőtt (2010 óta szintén) a légzőrendszeri betegség miatt elhunytak száma.

A legtöbb férfi 65-69 éves korban hal meg, a legtöbb nő 85-89 évesen. Az EU 28 tagállam között 2017-ben Magyarországon volt a negyedik legmagasabb az ezer lakosra jutó halálozások száma, Bulgária, Lettország és Litvánia mutatói rosszabbak csak. 

2. Mennyivel vagyunk kevesebben?

Negyedmillióval. Ennyivel volt kisebb a magyar népesség 2019 január elsején (9 millió 764 ezer) 2010 január elsejéhez képest a rendkívül magas halálozás és rendkívül alacsony születésszám miatt. A korcsoportok között ötéves bontásban a legtöbben a Ratkó-unokák (40-44-évesek) vannak, ők hozhattak volna fordulatot a demográfiában, de ez nem történt meg.

3. Egészségügyben dolgozók fizetése

145 092 forint. Ennyi volt tavaly a humán-egészségügyi, szociális ellátásban dolgozók havi nettó átlagkeresete. Úgy volt ilyen alacsony, hogy 2017-hez képest 17 százalékkal még nőtt is, akkor minössze 123 050 forintot vihettek haza. Nem csoda, ha a működőképesség határán billeg az egész rendszer a távozók miatt. Itt csökkent a legnagyobb mértékben a teljes munkaidőben foglalkozatottak száma egyetlen év alatt.

Az oktatásban dolgozók nettója 212 955 forint volt tavaly. Ez is alacsonyabb, mint a nemzetgazdasági átlag 219 412 forintja. Utóbbi aligha pontos, lehetnek benne bejelentési trükközések, hiszen a szárnyaló, munkaerőhiánnyal küzdő építőiparban például hivatalosan 169 ezer forint a havi nettó kereset, vagy a szintén emberekre vadászó szálláshely-szolgáltatásban, vendéglátásban alig 140 ezer, legalábbis papíron. 

A bérek vásárlóereje hiába emelkedett, Európában sereghajtók vagyunk. 

4. Kórházi ágyak száma vs. stadionok

A stadionokról nincs külön statisztika a zsebkönyvben, de a működő kórházi ágyakról igen. 2010-ben 71 216 volt, 2017-ben 68 263. 

Az épülő Puskás Stadion férőhelyeinek száma: 67 889. Az összes új szék az új vagy felújított, vagy még épülő stadionokban: 232 649. A költség 334 milliárd forint.

Tízezer lakosra jutó működő kórházi ágy: 69,8.

Tízezer lakosra jutó új szék a már átadott vagy még készülő stadionokban: 237,8.

Ennyi kórházi ágyra sem lenne szükség, kevesebb, de jobban felszerelt kórházakra lenne szükség.

További adatok a 444.hu-n.

(forrás: 444.hu)
hirdetés

Könyveink