hirdetés
2019. augusztus. 25., vasárnap - Lajos, Patrícia.
hirdetés

Most már e-személyivel is kiváltható a gyógyszer

Mostantól az összes patikában kiválthatjuk az orvos által felírt gyógyszert elektronikus személyi igazolvánnyal a tajkártya helyett – közölte a Magyar Nemzettel az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi).

hirdetés

Az egyszerűbb megoldás annak köszönhető, hogy az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) több mint 82 ezer kártyaolvasót bocsátott a közfinanszírozott egészségügyi intézmények rendelkezésére.

A kártyaolvasókkal könnyen kiolvassák az e-személyin tárolt tajazonosítót; ez a megoldás mostantól az ország mind a 3200 patikájában elérhető. – Az elektronikus egészségügyi szolgáltatási tér bevezetése idején az ÁEEK térítésmentesen biztosított kártyaolvasókat a közfinanszírozott intézményeknek, ugyanez érvényes az újonnan nyíló ilyen egészségügyi szolgáltatókra is.

A gyógyszerkiváltást a jelenlegi hazai jogszabályok szerint háromféleképpen tehetjük meg. Ha saját részre váltjuk ki a gyógyszert, akkor vagy az említett e-személyit használjuk, vagy tajkártyát és egy személyazonosításra alkalmas fényképes igazolványt. Ha viszont nem saját magunknak, hanem valaki másnak váltunk ki orvosságot, abban az esetben azt csak felírási igazolással tehetjük meg, amely kinézetre éppen olyan, mint a korábbi rózsaszín vény. Utóbbival saját részre is válthatunk ki gyógyszert – ismertette az Emmi.

hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés
hirdetés

Könyveink