hirdetés
2025. szeptember. 14., vasárnap - Szeréna, Roxána.
hirdetés

Mentőöv a zalaegerszegi traumatológiának

Heteken belül rendeződhet a zalaegerszegi megyei kórházban a traumatológiai ellátás – tudta meg a Népszava.

A pécsi egyetemen megtaláltuk azt a szakembert, aki vállalja a zalaegerszegi megyei kórház traumatológiájának a vezetését, közölte a lap érdeklődésére Palkovics László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) vezetője. Hozzátette: az új főorvos feladata lesz mielőbb „újraépíteni” az osztályt, amelyhez az egyetem minden tőle telhetőt biztosít.

A tárcavezető – aki a felsőoktatásért így a pécsi egyetemért is felelős miniszterként jár el az ügyben – abban bízik, hogy akár heteken belül fölveheti a munkát az új szakorvosi csapat. S ha már úgy alakult, hogy pécsi egyetemi ember dolgozik majd a zalaegerszegi megyei kórházban, ellátási szintet is lépnek, és kihelyezett tanszékként is üzemel a jövőben a traumatológai osztály. Ez azt is jelenti, hogy gyakorló hellyé is válik, azaz orvostanhallgatók is részt vehetnek a munkában, illetve rezidensekkel egészíthetik ki a személyi állományt. A miniszter szerint akár heteken belül munkába állhat az új szakmai csapat. Már csak azért is szorgalmazzák ezt, mert Palkovics László szerint az ellátás biztonsága szempontjából sem túl szerencsés az, ami Zalaegerszegen történik.

A zalaegerszegi traumatológia leállása után négy nappal Kásler Miklós, a humántárca vezetője kiadott egy közleményt. Jelezte, hogy „soron kívüli átfogó vizsgálatot rendelt el” a Zala megyei traumatológiai ellátás jelenlegi helyzetéről, kitérve az intézményben felmondott 7 traumatológus orvos távozásának valamennyi körülményére.

(forrás: Népszava)

Könyveink

  • learn more Pszichiátriai Lexikon

    Részlet Janka Zoltán Prof. előszavából  “A szerkesztő és szakavatott munkatársai a magyar pszichiátriai fogalomtár nagyméretű birodalmát...

  • learn more Élettörténetek a pszichoterápiában

    A pszichoanalízisről  egy kliens megjegyzése alapján a kezdetektől tudjuk, hogy beszélgető kúra. Mégis, fél évszázadon keresztül...

  • learn more Gipsz- és kötéstechnika

    A konzervatív töréskezelés sikere ma is a csonttöréseket rögzítő kötések megfelelő kiválasztásától és alkalmazásától függ. A hosszú...

  • learn more Árpád-kori templomok - látvány térkép

    A magyar történelem, a honfoglalás után korszak –az államalapítás korának- ötvenöt szép és jelentős műemlékét mutatja be...

  • learn more Híres magyar orvosok IV.

    A szerzők az 1500-as évektől napjainkig közel 30 kiválóságot mutatnak be életútjukon, munkásságukon és társadalmi szerepükön keresztül. Az...

  • learn more Odú vagy kelepce?

    Hogy kik is vagyunk, mit akarunk az élettől és mi a szerepünk a világban, azaz identitásunk, mindegyikünk számára fontos kérdés. Valódi önmagunk...

  • learn more Wagner: A Nibelung gyűrűje - Zene-pszichoanalitikus tanulmány

    Richard Wagner monumentális ünnepi színjátéka, A Nibelung gyűrűje a mítoszokra jellemző...

  • learn more Gyakorlati útmutató a női változókor időszakához

    Annyit biztosan mondhatunk, hogy a változókori panaszok kezelése legtöbbször indokolt és ugyanakkor sokrétű – a...

  • learn more Mi is emberek vagyunk

    A húsz interjút és egy szívinfarktus személyes történetét tartalmazó könyv orvosok nyilatkozatai alapján mutatja be a száz sebből vérző magyar...

  • learn more Reflective recovery

    In this book we invite the reader to take a few steps into the “multiverse” of 12-step fellowship recovery cultures. These fellowships exist in many different...

  • learn more Diabetes mellitus – A gyógyszerészi gondozás alapelvei

    A hasznos kiadvány az alapismereteken túl részletesen kitér a cukorbetegség kezelésére, a gyógyszeres...

  • learn more Misce fiat...

    Dr. Szabó Sándor, a Magyar Gyógyszerészi Kamara örökös, tiszteletbeli elnöke a 70. születésnapjára állította össze a kamara elmúlt 20 évének történetét...

  • learn more Kórtani alapismeretek

    A tankönyv a kórtani alapok ismertetése után részletesen foglalkozik az egyes szervek, szervrendszerek kórtani alapismereteivel. Ez az...

  • learn more Sürgősségi kardiológia

    A Kadix Press Kiadó új könyve az Oxford University Press méltán népszerű kézikönyv sorozatában nagy sikert aratott, akut kardiológiai eseteket...

  • learn more A pancreas betegségei

    Az internetről áradó legfrissebb tudományos információk birtokában jogos lehet a kérdés, hogy szükség van-e még magyar nyelvű, magyar szerzők...

  • learn more Mit (t)egyek, hogy lefogyjak? - Patika Magazin könyvek

    A könyv segítségével nem lehet néhány hét alatt hatalmas túlsúlytól megszabadulni, azt sem ígéri, hogy...

  • learn more Általános ápolástan és gondozástan

    A kötet az elmúlt évtizedekben jelentős változáson átment ápoláselméleti feladatok mellett részletesen foglalkozik az egészséges...

  • learn more Magyarországi várak grafikus látványtérképe

    Hazánk történelmében jelentős szerepet játszó 49 vár történetét és elhelyezkedését ismerhetik meg a vásárlók...

  • learn more Experimentally-Induced Paw Oedemas in Mice

    This monograph is the first one to give a general survey of the different mouse paw inflammation models. The first chapters deal...

  • learn more Hogyan vizsgáljunk ultrahanggal?

    Az ultrahang-diagnosztikai protokollokat bemutató szakkönyv átdolgozott, bővített, új kiadása a vizsgálatokat végző szakemberek...